Három évvel ezelőtt veszítette el otthonát Bíró Ica, ugyanis a tíz éve felvett svájci frank alapú hitelének a háza volt a fedezete. Az egykori modellt kilakoltatták, ám nem hagyta annyiban az ügyet és most úgy néz ki, neki lehetett igaza.
Bíró Ica feljelentette az ügyében eljáró végrehajtókat, a rendőrség pedig ismeretlen tettes ellen indított vizsgálatot hivatali visszaélés és csalás gyanúja miatt. A Metál Lady ügyvédje szerint, ha a végrehajtó jogellenesen rendelte el a végrehajtási eljárás folytatását, akkor minden azzal kapcsolatos intézkedése is jogellenes, így az árverés is.

Nemrég váratlan reménysugár csillant fel előttem, mert még az is lehet, hogy vissza tudom szerezni az elárverezett ingatlanjaimat
– mesélte a Blikknek Bíró Ica.
Megkerestem az ismerősömet, Gulya Tibort és ügyvédeit, akik átnézték a végrehajtások anyagát, és olyan dologra bukkantak, amely alapján felvetődik, hogy a végrehajtók jogellenesen jártak el az ügyeimben.
Bíró Icának szinte a nulláról kellett újrakezdenie, családja segítette, ő pedig egy butikban és recepción is dolgozott a nyáron.