Sokak számára nincs karácsony az ünnepi dalok nélkül és december végén egymás után hallgatják az örökzöld slágereket. Mariah Carey, Andy Williams vagy éppen Michael Bublé dalai szólnak ilyenkor az otthonokban, a plázákban, a kávézókban, sőt még az irodákban is. Ebből lett elege egy házaspárnak.

Miközben egyesek imádják, néhányan gyűlölik a karácsonyi slágereket, így van ezzel Tomas Mazetti és felesége, Hannah is. Olyannyira nem bírják elviselni a Wham! együttes ikonikus dalát, a Last Christmast, hogy kitervelték: örökre betiltják a számot. Ezt úgy kívánják elérni, hogy megszerzik a dal jogait, és egyszerűen nem fogják engedélyezni, hogy bárki is lejátszhassa.

Hogy miért utálják ennyire a Last Christmast? Hannah évekkel ezelőtt egy kávézóban dolgozott, ahol a tulaj egy saját készítésű lejátszási listával hangolódott az ünnepi szezonra. A dalok valóban megteremtik a karácsonyi hangulatot, de mindez a visszájára fordulhat, ha egyes számokat naponta százszor is végig kell hallgatnia az embernek. A dolgozók közül Hannah a kínok kínját élte át.

Tavaly karácsonykor aztán a férjemmel megkérdeztük a barátainkat, hogy mennyit lennének hajlandók fizetni azért, hogy soha ne hallhassák újra a dalt. Akkor elég sokan támogattak minket, és amikor idén novemberben elkezdték játszani a dalt, eszünkbe jutott, hogy itt az idő cselekedni

– idézte a nőt a Bors, aki a Daily Starnak nyilatkozott a Last Christmas betiltása kapcsán.

A házaspárnak eddig 23 millió forintnyi összeget sikerült összegyűjtenie, ami azonban édeskevés a tervük megvalósításához, ugyanis a Last Christmas jogait 9,1 milliárd forintra taksálják.

Nem ők az elsők vagy az egyedüliek, akik betiltanák a karácsony egyik jelképét. Nemrég arról szóltak a hírek, hogy mozgalom indult, hogy tűnjön el a tévéből a Reszkessetek, betörők! című film.