Friss hírek a sínekre lökött kislány ügyében: kiderült, kicsoda a tettes

Portland sínekre löktek sínek támadás peron
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A rendőrség már elfogta és vádat is emelt a nő ellen, aki a sínekre lökött egy hároméves gyereket.

Ahogy arról reggel a Life.hu is beszámolt, december végén egy nő a peronról a sínekre lökött egy hároméves gyereket Portlandben. Az esetről videófelvétel is készült, melyet a közeli térfigyelő kamera rögzített. Ezen jól látható, hogy a nő hirtelen lépett a peronon, az édesanyja mellett várakozó kislány mögé, majd meglökte a gyermeket.

A kislány arccal előre lezuhant, és csak a szerencsének köszönheti, hogy nem szenvedett súlyos sérüléseket, valamint vonat sem érkezett az állomásra.

A nő a felvétel tanúsága szerint nem került kapcsolatba, vagy konfliktusba sem a kislánnyal, sem annak édesanyjával, tettére pedig ez idáig nem adott magyarázatot. A nyilvántartási adatok szerint a harminckét éves Brianna Lace Workman hajléktalan, aki ellen már vádat is emeltek, és a tisztviselők kérték az óvadék nélküli fogva tartását – írja a People magazin.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.