Elszabadult mérgeskígyók és pókok miatt kellett kiüríteni egy társasházat Németországban

Fotó: Csudai Sándor -
társasház pók mérgeskígyó kiürítés Németország
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mérgeskígyók és pókok szabadultak el a németországi Schiffweiler egyik társasházában, amelynek lakóit evakuálni kellett a veszélyes állatok utáni keresés idejére - közölte szerdán a település polgármestere.

Markus Fuchs szerint először az épület előtt egy homoki viperát találtak. Az erős méreganyaggal rendelkező hüllő az egyik lakásból szökött meg, amelynek tulajdonosa már egy ideje nem járt ott. Mivel nem lehetett kizárni, hogy további veszélyes állatok is elszabadulhattak, az épületben tartózkodó 16 lakónak el kellett hagynia otthonát.

Homoki vipera (Vipera ammodytes) Jeroen Speybroeck


A hatóságok szakemberek közreműködésével felnyitották a szóban forgó lakást, amelyben még egy mérgeskígyót találtak szabadon, illetve több mérgespókot is, ezek egy része volt csak terráriumban.
A lakóépület átfésülését még csütörtökön is folytatják. A kígyókat egy állatkertbe szállították. Egyelőre nem tudni, hogyan szabadulhattak ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.