"A néni sikoltozott és kiabált, ezért elhallgattatták" - Testvérei szeme láttára ölthette meg idős szomszédját a 14 éves csernelyi fiú

Forrás: Shutterstock -
kiskorú gyilkosság csernelyi gyilkosság idős Csernely
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A napokban újabb brutális gyilkosság rázta meg az országot: egy 83 éves idős nénit olyan súlyosan bántalmaztak, hogy belehalt a sérüléseibe. A bűncselekménnyel az elhunyt szomszédjában élő kiskorú fiút gyanúsítják, akit már őrizetbe is vett a rendőrség.

Lakossági bejelentés után érkeztek a helyszínre a rendőrök, akik még aznap elfogták a gyilkossággal megalapozottan gyanúsított 14 éves fiút. A police.hu tájékoztatása szerint az elkövető és idős ismerőse között vita alakult ki, majd a gyanúsított bántalmazta a nőt, aki ennek következtében a helyszínen életét vesztette.

A csernelyieket megrázta a brutális gyilkosság, de nem lepte meg őket az elkövető személye, ugyanis régóta problémák vannak a fiúval és családjával – állítják a helybeliek.

A Bors szerint a polgárok már aláírásgyűjtést is szerveztek, hogy megfékezzék a családot. Embertelen körülmények között élnek, az apa börtönben, az anya munkanélküli, így neveli tíz gyermekét. A helyiek szerint nincs olyan porta vagy ház Csernelyen, ahova ne törtek volna be, vagy ne loptak volna onnan.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Az elkövetéssel vádolt fiú nagymamája szerint nem unokája a gyilkos.

– mondta a nagymama a Borsnak.

A lap szerint lehettek szemtanúi a gyilkosságnak, méghozzá a fiú kiskorú testvérei, ugyanis velük együtt mehetett át az idős asszonyhoz. Egyes források szerint a pénzen vesztek össze és azért verhették halálra, mert "a néni sikoltozott és kiabált, ezért elhallgattatták" – mondta a Borsnak egy helybéli.

– mesélte a Ripostnak egy csernelyi nő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.