Megtalálták egy több mint egy évtizeddel ezelőtt eltűnt diósjenői lány holttestét, akinek húgával, az akkor 13 éves Krisztinával együtt veszett nyoma. Az ő maradványaira még nem találtak rá, hiába kutatták át a diósjenői házat a rendőrök.

2009-ben tűnt el a testvérpár, ügyükben néhány hónappal ezelőtt történt áttörés: megtalálták a 19 évesen eltűnt Alexandra maradványait annak a háznak a kertjáben, ahonnan annak idején eltűnt. A húgának a testére azonban még nem találtak rá. A rendőrök most újra felkutatták a diósjenői házat, erről a meggyilkolt nővérek öccse, Attila nyilatkozott.

Képünk illusztrációFotó: Csudai Sándor

"A közelmúltban váratlanul beállítottak a rendőrök, hogy az információjuk szerint elképzelhető, a férfi annak idején az épületen belül tüntette el a testvéremet, ezért fel kell hogy túrják a fürdőszobát. Vésőkkel törték meg a téglát, aztán hetven centiméter mélyre leástak a szakemberek, de nem találták meg szegényt. Nem tudni, hol ásta el a gyilkos a testvérem" - mondta a Blikknek a testvér.

"Nem ez volt az első alkalom, hogy a házon belül keresték a testet a nyomozók. Már korábban is leástak az egyik szobában, aminek az ablaka közvetlenül az utcára néz, de erről eddig nem beszéltem senkinek. Ráadásul a szomszéd telket is feltúrták, még egy kútba is benéztek, de az sem vezetett eredményre. Legutóbb azt mondták nekem, van még sejtésük, hol lehet szegény Krisztina, de ennél többet nem árultak el" - mondta Attila. 

"Fogalmam sincs, miért rejtette el a két holttestet más helyen, de nagyon szeretném, ha végre pont kerülne ennek a rémséges történetnek a végére, és tisztességgel búcsút vehetnék mindkét nővéremtől. A kétely már teljesen felőröl" - tette hozzá a testvér. A lányok meggyilkolásával a nevelőapjukat gyanúsítják, aki nem beszél, a hallgatást választotta.