Vádat emeltek a csepregi szülők ellen, akik éheztették és kínozták két és fél éves gyermeküket

Fotó: Csudai Sándor - Origo -
éheztetés szülő Csepreg vádemelés emberölés kínzás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Különös kegyetlenséggel, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberöléssel és négyrendbeli kiskorú veszélyeztetésével vádol az ügyészség egy nőt és egy férfit, aki Csepregen hónapokon át éheztette, folyamatosan bántalmazta saját két és fél éves gyermekét. A kisfiú tavaly februárban meghalt - közölte a Vas Vármegyei Főügyészség csütörtökön.

A vádirat szerint a szülők a bántalmazásokon túl végignézték, ahogy a sértett megfelelő táplálás és gondozás hiányában leépül, szinte "elsorvad", tisztában voltak azzal, hogy a folyamat orvosi beavatkozás nélkül a gyermek halálához vezet, ennek ellenére nem vitték orvoshoz. Az elkövetett cselekmények a gyermek számára nagyfokú fájdalmat, kínt és szenvedést okoztak - írta a főügyészség.

Ebben a csepregi házban élt a család Fotó: Csudai Sándor - Origo


A vádiratban szerepel az is, hogy a szülők nemtörődöm magatartásukkal, azzal, hogy még alapvető higiéniai körülményeket sem teremtették meg otthonukban, négy másik gyermekük életét és egészségét is veszélyeztették.

A Vas Vármegyei Főügyészség a letartóztatásban lévő vádlottakra fegyházbüntetés kiszabását kérte, és szülői felügyeleti joguk megszüntetését indítványozta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.