Heti horoszkóp (július 29. – augusztus 4.)

Forrás: Shutterstock -
asztrológia heti horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Oroszlánok kreativitása látványos eredményeket produkál, de a Szüzeknek sem lesz okuk a panaszra: izgalmas és meglehetősen változatos napok állnak előttük. A Mérlegekre pedig jelentős kihívások várnak. Nézd meg, számodra mit tartogatnak a csillagok!

Kos

Változásokra lenne szükség ahhoz, hogy ismét remekül érezd magadat a bőrödben. Merd kimondani, hogy mi nem tetszik! Merd kimondani, ha valakivel már nem akarsz kapcsolatot tartani. Számos olyan függő ügyed van, ami visszafog. Kos létedre nem mered elvágni azokat a szálakat, amik visszatartanak a fejlődésben. Az ehhez szükséges első lépéseket senki nem tudja megtenni helyetted – és ezt te magad is tudod. A nyár eddigi részében nem feltétlenül alakultak úgy a dolgaid, ahogy azt eltervezted, sőt, talán megesett, hogy még ott is akadályokba ütköztél, ahol máskor könnyedén boldogultál. Ezen a héten jó irányba fordul a kocka!

Bika

Energikus, inspiráló napok követik egymást, gyakorlatilag bármiben sikeres és eredményes lehetsz. Szakmai és magánéleti téren jól teljesítesz. Ha most töltöd a vakációdat, akkor életed egyik legkiemelkedőbb élményében lehet részed. A hét első felében csupa tettrekészség jellemez, ötleteid hasznosak és előremutatók lesznek, sokakat lenyűgözöl, ugyanakkor a számos elvégzendő feladat a hétvégére teljesen lefáraszt. Aggodalomra azért mégsincs ok, a hétvége közeledtével a lelkiismereted nyugodt, hisz mindent kipipálsz, ami a bakancslistádon szerepel. A hétvégén szánj időt a pihenésre, így újult erővel kezdheted a következő hetet.

Ikrek

Ikrekként most kiemelkedően fontos az alaposság. Légy kellően körültekintő és megfontolt egész héten. Fontos, hogy megőrizd a békét és a harmóniát – bármi történjék, ugyanis mozgalmasok lesznek a következő napok. Kerülj el jó messzire minden vitát, különösen a törvénnyel, igazságszolgáltatással és egyéb hatóságokkal összefüggésben. Ne lépd át a szabályokat se közlekedésben, se magánéleti terén. Ne kezdj peres ügyekbe, ne sérts meg senkit, sokat veszíthetsz ezzel. Ne bonyolódj konfliktusokba, mert veszekedések alakulhatnak ki anélkül, hogy szánt szándékkal keresnéd a bajt. Összefoglalva: ne csinálj olyasmit, amit mástól sem néznél jó szemmel.

Rák

Nagyon jó időszak áll előtted, bár az elmúlt hetekben sem volt túl sok okod a panaszra. Kizárólag rajtad múlik, milyen fokozatra kapcsolsz, képes vagy-e megtöbbszörözni a lehetőségeidet, és mennyit tudsz ezekből kiaknázni. Szellemileg és érzelmileg remek formában vagy, kreativitásod, aktivitásod nő, már csak kellő kitartásra van szükség ahhoz, hogy minden apróbb problémán és tennivalón könnyedén átlendülj. Ha szükséges, hát vállalj be olyan feladatot, amelyhez régebben nem lett volna sok kedved. Még ha tiltakozol is ellene, akkor is szükséged van kihívásra, különben begyepesedhetsz. Ha úgy gondolod, valamivel nem boldogulsz, kérj segítséget.

Oroszlán

Kreativitásod látványos eredményeket produkál, beindulnak a gondolataid, mozgásba lendülnek a kezeid és alkotsz, alkotsz, alkotsz... Rengeteg új ötleted születik a napokban, így pedig támogatókat is találhatsz ezek megvalósításához. Bár talán hétfőn és kedden még azt fogod érezni, hogy folyamatosan akadályokba ütközöl, ugyanakkor ne aggódj, hiszen, ami késik, nem múlik. A felbukkanó gátak meglepő gyorsasággal és könnyedén átléphetők, különösen akkor, ha nem lépsz hátrafelé kettőt már az első felbukkanásánál. Legyen kellő kitartásod véghezvinni elképzeléseidet, most minden esélyed megvan arra, hogy learasd a babérokat.

Szűz

Izgalmas és meglehetősen változatos napok állnak előtted. Amennyiben dolgozol vakációzás helyett, akkor karriered, vállalkozásod terén érhet kellemes meglepetés. Valami nagy dolgot tudsz alkotni, valami egészen különleges feladatban tudsz részt venni. Végre egy remekbe szabott lehetőséget kapsz a kibontakozásra, felemelkedésre, gyarapodásra – hát élj ezzel! Megmutathatod azon képességeidet és rejtett tulajdonságaidat, amiket környezeted eddig még nem fedezett fel benned, vagy egyszerűen csak nem volt alkalmad ezeket feltárni. Új, érdekes emberekkel boronál össze a sors, egy új munka lehetősége is felmerül. Ezek a napok kifejezetten kedvezők nyaralásra, új barátok szerzésére is.

Mérleg

Fontos napok ezek, bár az égi energiák vegyesek lesznek. Szerencsére tele leszel energiával és tettrekészséggel, emellett a megvalósítható ötletek száma is növekszik. Jelentős kihívások várnak rád életed több területén is, ugyanakkor készülj fel arra, hogy néhány kellemetlen égi konstelláció akadályokat gördít eléd. Kitartásod, ambíciód segít ezen gátakat lebontani. Jó hír, hogy a sok tennivaló közepette rengeteg új tudást és tapasztalatot szerzel, ezáltal pedig a kijelölt célhoz közel kerülsz. Csütörtökön ok nélkül keveredhetsz összetűzésekbe különösen munkád, karriered terén, ugyanakkor ne aggódj, péntekre ez a hatás teljesen tovaszáll. Anyagiak terén gondold meg, mibe fekteted a pénzedet.

Skorpió

Az égi mozgások jelentős hatással lesznek rád, emiatt nagyon fordulatos napok követik egymást. Erőt és energiát ne kímélj, amennyiben sikereket és eredményeket akarsz bezsebelni. Ha szükségét érzed annak, hogy tanácsot kérj tapasztaltabbaktól, legyen bátorságod kinyitni a szádat. A bátorság előre visz, a kétség hátráltat. Amennyiben nem vakációzol, hanem dolgozol, akkor bizony akár kiemelkedő sikereket is elérhetsz, minden esélyed megvan arra, hogy környezeted elismerését elnyerd – még olyan emberekét is, akik eddig nem sokra tartották a képességeidet. Családi kapcsolataid több odafigyelést igényelnek. Ha most indulsz nyaralni, sok mozgalmasságban lesz részed.

Nyilas

Az égi hatások a hét első felében kevésbé kedvezők, akár olyan formában is érzékelheted mindezt, hogy kicsit legyengül, lelassulsz, kételyeid támadnak, vagy egyszerűen nem értesz meg bizonyos dolgokat. Az se okozzon meglepetést, ha a komoly megterheléseket kifejezetten rosszul viseled. Ne aggódj, ez az érzés nem tart örökké! Néhány régebbóta húzódó ügyed újra terítékre kerül, és nem tűrnek további halogatást. Ezeket sürgősen meg kell oldani, még akkor is, ha más ügyektől vonod el az időt, energiát. Jól fog esni, hogy péntekre rengeteg ügy mellé kerül pipa a feladatlistádon. A benned rejlő feszültség szerdán eléri a csúcspontját, próbáld magad tudatosan visszafogni, és végül hétvégére teljesen lenyugszol.

Bak

Az Oroszlánban járó Nap építő hatással lesz rád – sok érdekességet, fordulatot hozhat számodra ez a hét. Többször nyílik arra mód, hogy ismereteidet gyarapítsd, új emberekkel találkozz, elmélyítsd velük a kapcsolatodat, meghallgasd mások véleményét, különleges meg- és kihívásoknak tegyél eleget. Bátran vegyél részt érdekes eszmecserékben, olyan információk birtokába juthatsz, amelyek akár több évre is előre mutatnak. Semmire ne mondj nemet! Ha úgy alakul, hogy valaki szívességet kér tőled, nyújtsd oda a kezedet! Jó tett helyébe mindig jót várj! Sosem tudhatod, neked mikor lesz rá vagy másvalaki támogatására szükséged.

Vízöntő

Nincs kedved semmihez? Legszívesebben homokba dugnád a fejedet? Nem találsz olyan feladatokat, amik tartósan lekötnek és mozgalmasságot hoznak az életedbe? Ha úgy érzed, döcögősen indul ez a hét, még a rutinfeladatokban is könnyen hibázol, az nem a te bűnöd! Egyszerűen ilyenek a körülmények. Javallott a szabadság, a vakáció és a pihenés. Ha ez most nem megoldható, akkor légy türelmes, aggodalomra nincs okod, csütörtökre már sokkal jobb lesz a közérzeted, a hétvégre pedig ismét kivirulsz. Szombatra minden rendeződik, lelkivilágod is lenyugszik, jól teszed, ha társasági programot szervezel magadnak.

Halak

Nem lesz könnyű a helyzeted, ugyanis sokan fordulnak hozzád a bánatukkal, és ezzel jelentős mennyiségű időt és energiát vonnak el tőled. A Mars sok kellemetlenséget tud okozni neked, egy biztos, nem fordulhatsz el azoktól, akik benned látják a megmentőjüket. Nagyon fontos, hogy légy türelmes önmagadhoz és másokhoz – bármi történjék! Ezeket a napokat gyakran kapkodás és fejetlenség fogja jellemezni, épp ezért ne vállalj további feladatokat. Akkor járnál a legjobban, ha most nem kezdenél új dolgokba, hanem inkább a függőben lévő ügyeidnek próbálnál a végére járni. Lehetőleg most ne a gyorsaságra, hanem az alaposságra építs! Sok sikert!

Melyik sztárpasi illik hozzád? Csillagjegyed elárulja!http://www.life.hu/horoszkop/20160209-melyik-sztarpasi-illik-hozzad-a-horoszkopod-alapjan.htmlTudni szeretnéd, melyik jóképű híres színésszel vagy énekessel passzoltok össze a horoszkópotok alapján? Keresd ki a csillagjegyed, és derítsd ki! Horoszkóp--Mit mond a csillagjegyed a szexuális életedről? Most kiderülhttp://www.life.hu/horoszkop/20151026-horoszkopod-elarulja-milyen-vagy-az-agyban-es-milyen-a-szex-veled.htmlRámenős vagy szelíd? Tüzes vagy gyengéd? A csillagok segítenek megismerni a te és az ő vágyait. Horoszkóp--Nagy hódító, szenvedélyes szerető vagy a tűzhely őrzője - Csillagjegyed elárulja, milyen vagy szerelembenhttp://www.life.hu/horoszkop/20150623-csillagjegyed-elarulja-milyen-vagy-a-parkapcsolatban.htmlAz ellentéted vonz, vagy a hasonlóságot keresed a párodban? És vajon mit árul el a pasiról a csillagjegye? Lássuk, mit mond a horoszkóp.Horoszkóp--Mutasd a a csillagjegyed, megmondom, miben vagy tehetséges!http://www.life.hu/horoszkop/20150622-mutasd-a-a-csillagjegyed-megmondom-miben-vagy-tehetseges.htmlMindenki szuper valamiben, de mégsincs két egyforma tehetség. Van, aki született vezető, van, aki tökéletes alkalmazott. Kíváncsi vagy, neked mi "fekszik" a legjobban? Mutasd a csillagjegyed!HoroszkópThinkstockAmilyen a csillagjegyed, úgy viseled a szakítást!http://www.life.hu/horoszkop/20150612-amilyen-a-csillagjegyed-ugy-viseled-a-szakitast.htmlEgy szakítás után elkerülhetetlen, hogy az ember szíve ne törjön össze. Vannak olyanok, akik sosem lépnek túl a veszteségen, mások pedig éppen a csalódásból merítenek erőt az ismételt próbálkozásra.Horoszkóp--Ilyen vagy az ágyban a horoszkópod szerint (18+)http://www.life.hu/horoszkop/20181113-ilyen-vagy-az-agyban-a-horoszkopod-szerint.htmlItt a lehetőség, hogy megismerd, a csillagok alapján milyen szerető vagy te, esetleg a párod. Vannak jegyek, amelyek a szenvedélyt kedvelik, míg mások az érzéki együttlétek szerelmesei – írja a Ripost. HoroszkópOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.