Hol vannak a hercegek, akik szeretni tanítottak?

A magam részéről a '90-es éveket töltöttem aktív mesenézéssel. Sorban álltak a polcon a VHS kazik, Hófehérke, Hamupipőke, Csipkerózsika sorrendben. A gyűjtemény idővel aztán kiegészült A Szépség és a szörnyeteggel, az Aladdinnal, Az Oroszlánkirállyal és a Pocahontassal, de tulajdonképpen a három hercegnőklasszikus alapozta meg, mit is kell gondolnom a férfi- és nőszerepekről, a szerelemről és a hercegekről.

Jöjj és keress, és szívből szeress...

Mivel a vasárnap délutáni Disney-adások kevésnek bizonyultak, újra- és újranéztem ezeket a klasszikusokat. A legfontosabb, ami akkor belém ivódott, hogy egyetlen herceg van, de az legalább tuti eljön értem. A hercegem a fehér lovon. A férfi, aki a mese végén megmenti az életem a fulladásos haláltól, vagy éppen az örök álomtól, és ellovagol velem a naplementébe. A Szépség és a szörnyeteg mindezeken felül azért is érintett meg, mert világossá tette számomra, hogy a nem annyira szép hercegekbe is bele lehet szeretni. Sőt!

Jó, nem egy szőke herceg, mégis szép a lelke...

Az Aladdinnal még tovább jutottam. Jázmin hercegnő kálváriája arra is ráébresztett, hogy a tökéletes férfinak még csak hercegnek sem kell lennie a maximális boldogsághoz. Akkor ez is földöntúli boldogsággal töltött el.

Légvárként omlik szét a büszkeség...

2011-ben aztán megnéztem az Aranyhaj és a nagy gubanc című alkotást. Itt éreztem először, hogy Eugén megkérdőjelezi önnön "hercegségét" és a megmentői szerepét. Kezdetben ugyanis nemhogy segíteni nem akar a lánynak, de kifogásokat keres a közös utazás ellen, és le akarja rázni őt. A boldog vég aztán nehezen ugyan, de eljő, így az ember lánya végső soron elégedetten lépdel ki a moziból. Leszámítva persze, hogy a 2010-es mese legvégén már a hercegnő menti meg szerelmét, és nem fordítva. Akkor ezen gyorsan átlendültem, mert még nem sejtettem, hogy ennél sokkal nagyobb a baj.

A 2013-as Jégvarázs ugyanis már nyomokban sem tartalmazott olyan hercegkaraktert, mint aki gyermekkoromban megtanított szeretni. A hétéves unokahúgomnak már egy kamugép lovaggal és egy magabizonytalan hegyi emberrel kellett beérnie, ráadásul a befejezés is igencsak távol állt a számomra megszokottól. Azon, hogy a hercegnő kilépett a kastélyból és négy perccel később szerelmes, tízzel később pedig menyasszony lett, meg sem lepődött a drága gyermek. Amikor azonban Anna hercegnő Kristoffot, a jegesfiút választotta szerelméül, megkérdezte; "de hát mi lett a herceggel?".

Erre persze nem tudtam mit mondani. Túlságosan sokkolt, hogy a boldog befejezést végül nem is a férfiszereplő hozta el, hanem a testvérpár oldotta meg a drámát egymás között. Kristoff pedig még csak oda sem ért a csattanóra. Ilyet korábban még nem láttam mesében, így éppolyan értetlenül ültem a stáblistát bámulva, mint kis partnerem. Az első gondolatom az volt, hogy ez a történet akkor valójában már nem is a gyerekeknek szól. Így vélekedik erről Balla Zsolt is, a Disney korábbi munkatársa: