Néha kell, hogy fájjon! Az élet útjelző táblái megmutatják, jó irányba haladunk-e

Forrás: Thinkstock -
szerelem fájdalom kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A tudomány nem fedezett még fel semmilyen védőoltást, ami megvédene minket saját magunktól.

Amíg az emberben ott van a kisördög, egyáltalán, amíg bekapcsolt állapotban van az ego (az elme által gyártott hamis éntudat), addig gyakrabban előfordulnak ezek a nem kívánt dogok.

Pilát Gábor

Az elmúlt húsz évben közel 13 ezer embernek tartottam értékesítési, vezetői, valamint kommunikációs tréningeket, és már a kezdetektől azt figyeltem meg, hogy az alapvető igazságok, összefüggések az élet minden területén használhatók. Nem is lehetne másképp, hiszen a mondás szerint, ami igazság, az mindenhol az, ami pedig nem működik mindenhol, az nem volt igazság.

A "Tabuk nélkül a párkapcsolatról" közösséget azzal a céllal hoztam létre, hogy a tapasztalataim alapján támogatást, segítséget nyújtsak azoknak a pároknak és párjukat kereső embereknek, akik minőségi élet megélésére törekszenek, legyen az párkapcsolat, munka, gyereknevelés vagy önmagunk megtalálása a világban.

www.pilatgabor.hu,
Facebook/Tabuk nélkül a párkapcsolatról

Véleményem szerint a hibákra, a konfliktusokra, kudarcokra, sőt, bizonyos esetekben még a betegségekre is szükség van – mint egy villogó piros lámpára – ahhoz, hogy figyelmeztessen minket, ha letértünk a helyes útról.

Tudatosan élni, nem azt jelenti, hogy nem hibázunk, hanem azt, hogy ha hibáztunk, akkor észrevesszük a piros lámpa villogását, felismerjük a hibát, ránézünk a maga valójában, és változtatunk azon, ami oda vezetett.

Olvastam olyan esetet, amikor valakinek egy szívroham mentette meg az életét. Ugyanis az illető ezek után ránézett, hogy eddig milyen túlzott terheket aggatott magára, megtanulta a korlátait, és ilyen módon képessé vált megőrizni az egészségét. Megtalálta a korábban elvesztett hitét, és összességében jobb egészségi állapotba került, mint korábban.

Forrás: Thinkstock

Természetes, hogy az ember a jó dolgokat szeretné megélni egyénként és a párkapcsolatában a társával is, a rosszakat pedig olyan messze lökné magától, amilyen messze csak lehet. Néha viszont a rossz elkerülhetetlen és szükséges is ahhoz, hogy megértsünk valamit, és cselekedjünk, mint ahogy a kádból is leengedjük a vizet, amikor kihűlt.

Az életben kellenek az útjelző táblák, melyek megmutatják, hogy a jó irányba haladunk-e. A mondás szerint ugyan az okos ember a másik hibájából tanul, viszont a legnagyobb tapasztaláshoz a saját megélt élményeken keresztül jutunk. Egy szó mint száz, ha a párkapcsolaton belüli konfliktusokat, problémákat úgy fogjuk fel, mint figyelmeztető jelzéseket, hogy ott bizony volt egy jelzőtábla, amit nem vettünk figyelembe, vagy éppen sosem volt ott, és kéne oda tenni egyet, akkor nagy lépést tettünk a tudatosság felé.

Jó hír, vagy nem, ezt mindenki eldönti saját maga, de nagyon úgy tűnik, hogy meg kell tapasztalnunk a mélységet, hogy a magasságot értékelni tudjuk.

Ha kirekesztesz másokat, magadat rekeszted kihttp://www.life.hu/intim/20150719-gyori-szilvia-szexualpszichologus-a-budapest-pride-rol.htmlPride. Ott voltunk, és nem csak mi, hanem sokezren mások is. Köztük volt Győri Szilvia, a Life.hu szexuálpszichológusa is, aki egészen más szemszögből közelítette meg ezt a forró témát, mint eddig korábban bárki. Szakértőnk sorai következnek.IntimFotó: Polyák Attila - Origo5 nő, akivel vigasztalódhatna Ben Affleck a válása utánhttp://www.life.hu/intim/20150717-ben-affelck-ezekkel-a-csajokkal-vigasztalodhatna-jennifer-garnerrel-valo-valasa-utan.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, hivatalosan is kimondták a sztárpár válását. A pletykák szerint mindkét fél ramatyul van, Ben is, és Jen is, ennek ellenére még mindkettőjük ujján rajta van a gyűrű. De vajon kivel vigasztalódnak?IntimAFPEzért hazudik a férfi, ezért sír a nő - Így dobjuk oda az érveinkethttp://www.life.hu/intim/20140408-deaki-timea-a-life-hu-parterapeutaja-segit-eligazodni-a-felrelepesek-a-hutlenseg-a-megcsalas.htmlNaphosszat elemezhetnénk a hűtlenség okait, a félrelépések miértjeit, egyértelmű recept, ellenszer azonban továbbra sincs rá. Sorozatunk, amelyben végigvettük, hogyan nyomulnak más nők a pasijainkra, mit gondolnak a megcsalásról a férfiak, és miért is jövünk össze valakivel, akiről tudjuk, hogy kapcsolatban él, igyekszik kapaszkodót nyújtani ezen a bizonytalan terepen. Most a Life.hu párterapeutája teszi fel a témára a koronát érveivel és véleményével.IntimThinkstock"Az egyik legnagyszerűbb fickót veszítettük el" - Így búcsúzik Jules Bianchitól a világhttp://www.life.hu/intim/20150718-meghalt-jules-bianchi-francia-forma-1-es-pilota-igy-bucsuzik-tole-a-vilag.htmlAhogy arról a Life.hu szombat reggel beszámolt, elhunyt Jules Bianchi francia Forma-1-es pilóta. A fiatal tehetség július 17-én feladta a küzdelmet, belehalt sérüléseibe, amelyeket tavaly októberben szenvedett el súlyos balesete következtében. A sportvilág gyászol, csapatok, pilótatársak, barátok üzennek. Szívszorító összeállítás következik.Intim--Hogyan érjük el, hogy az emberek szeressenek minket?http://www.life.hu/intim/20150716-pilat-gabor-szeretsz-vagy-nem-szeretsz-a-szeretve-lenni-allapot-utani-vagyrol.htmlBiztosan találkoztál már olyan emberrel, aki úgy vélekedett, hogy őt nem kell szeretni. Ő ezzel az állításával nem téged csapott be, hanem saját magát, hiszen a szeretve lenni állapot utáni vágy túlmutat az ego önző akaratán.IntimThinkstock"A szex mocskos dolog" - Persze csak ha jól csináljákhttp://www.life.hu/intim/20150713-pilat-gabor-a-szex-mocskos-dolog-persze-csak-ha-jol-csinaljak.htmlHallottam egyszer egy rádióműsort arról, hogy mi a normális a szexben. Ez legalább annyira jó kérdésfelvetés, mintha a tanár azt kérdezné a diákoktól, hogy kinek mi a kedvenc fagylaltja, az tegye fel a kezét!IntimThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.