A szaglás nagy szerepet játszik az orgazmus elérésében

Forrás: Shutterstock -
orr szex szaglás orgazmus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mindenki szeretne észbontó orgazmust elérni, ezért keresik, kutatják a különböző praktikákat: íme, egy, ami nagy befolyással van a gyönyör elérésére akkor is, ha elsőre nem úgy tűnik.

A szexben minden érzékszervünk részt vesz, ám úgy tűnik, hogy egynek sokkal nagyobb a jelentősége, mint gondolnánk. A kutatók kiderítették, hogy nagyobb esélye van az orgazmusra annak a nőnek, akinek jó a szaglása, mint annak, akinek nem. Valljuk be, eddig erre nem fektettünk túl nagy hangsúlyt az intim élmények során, és valójában közben nem is kell, sokkal inkább előtte.

Fújd ki az orrod szeretkezés előtt! Forrás: Shutterstock

Ahhoz tehát, hogy a szaglásunk megfelelően érzkény legyen, utat kell engedni a szabad levegőáramlásnak, vagyis egyszerűen ki kell fújni az orrunkat. Ha érezzük a másik illatát, hatszor nagyobb a valószínűsége az orgazmus elérésének!

Akvarelleken mutatja meg a zárt ajtók mögött rejtőző szexualitást a művész (18+)http://www.life.hu/intim/20181005-akvarelleken-mutatja-meg-a-zart-ajtok-mogott-rejtozo-szexualitast-a-muvesz-18.htmlCsoportos szex, kamaszkori pornónézés és heves szerekezés is helyet kam Kim Roselier erotikus akvarelljein. IntimOrigoPirner Alma a szex fontosságáról nyilatkozott: szerinte heti kötelezőhttp://www.life.hu/intim/20181006-pirner-alma-a-szex-fontossagarol-nyilatkozott-szerinte-heti-kotelezo.htmlPirner Alma nagyon fontosnak tartja, hogy a kapcsolatokban megmaradjon a tűz. El is árulta, szerinte mit kell tenni ezért. Intim--Cicciolina meztelen képeiből kiállítás nyílthttp://www.life.hu/intim/20181006-cicciolina-meztelen-kepeibol-kiallitas-nyilt.htmlÖrülhetnek Cicciolina rajongói, ugyanis a magyar pornós meztelen képeiből kiállítás nyílt! Intim--Menstruációs szex után fotózta a leszbikus párokat a fényképész: galériahttp://www.life.hu/intim/20181005-menstruacios-szex-utan-fotozta-a-leszbikus-parokat-a-fenykepesz.htmlA Los Angeles-i fényképész, Nolwen Cifuentes megdöbbentő sorozatot készített: leszbikus nőket fotózott menstruációs szex után. IntimOrigoEz a póz a reggeli szex kedvelőinek való (18+)http://www.life.hu/intim/20181005-ez-a-poz-a-reggeli-szex-kedveloinek-valo.htmlA reggeli szex kiváló arra, hogy jól induljon a nap: íme, egy szexpóz, ami még jobban feldobja a felkelés utáni hangulatot. IntimThinkstockPilát Gábor: "A szeretet nem egy mesterséges, hanem eredendő állapotunk"http://www.life.hu/intim/20181003-pilat-gabor-tabuk-nelkul-a-parkapcsolatrol-a-szeretetrol-onmagunk-szereteterol.htmlAmikor kezelhetetlenné válik a pillanatnyi élethelyzetünk, megpróbálunk elmenekülni előle, és csak azzal nem számolunk, hogy akkor fogjuk leginkább eljátszani azt a szerepet, ami elől fejvesztve menekülünk. Akkor olyan lesz az egész, mint egy színdarab felvonása, leginkább a rosszabbik felvonása. IntimOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.