13-14 évesen szexeltek először honfoglaló őseink - intimitás történelmünk hajnalán

Forrás: László Gyula, 50 rajz a honfoglalókról. Móra, Budapest, 1982 -
Honfoglalás házasság szex történelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sok-sok századdal, évezreddel ezelőtt élt felmenőink a szexualitást a maga természetességében élték meg. A férfiak és a nők között egészséges egyenlőség uralkodott, a testiség mindkét fél örömét egyaránt szolgálta.

A honfoglaló magyarok jurtáiban vagy földbe ásott házaiban méretes ágy kapott helyet, ezen aludt a férj, a feleség, illetve a gyerekek 6-8 éves korukig. Amikor leszállt az éj, a házaspár függönnyel választotta el a fekhelyet a jurta többi részétől, ahol a többi családtag és a szolgák tértek nyugovóra.

A vékony textília azonban nyilván nem szűrt ki túl sok mindent, tehát a nemi érintkezés hangjait a gyerekek már egészen kicsi koruktól kezdve hallhatták, sőt, olykor látták is szüleiket együttlét közben. Nem meglepő, hogy ezek után felvilágosításra sem volt szükség.

A fiatalasszony bemutatása: László Gyula, 50 rajz a honfoglalókról. Forrás: László Gyula, 50 rajz a honfoglalókról. Móra, Budapest, 1982

Ahogy a szex, úgy a meztelenség is teljesen természetes látványnak számított a törzsek tagjai körében: honfoglaló őseink rendszeresen fürödtek, feltehetőleg bőrből készült, összecsukható mobilkádjukban.

A gyermekek 11-12 éves korukban váltak teljes értékű emberekké a közösség szemében,

13-14 évesen, azaz a pubertáskor kezdetén pedig a szexuális kalandozásokba is belevetették magukat.

A házasságkötésre 16-18 éves korukban került sor, addig viszont szabadon váltogathatták a partnereiket.

A magyarok között sem a többnejűség, sem a feleségekre vigyázó eunuchok tartása nem vált szokássá. A korabeli arab utazók leírásából kiderül, hogy őseink nem rejtegették asszonyaikat az idegenek elől, nem fátyolozták le az arcukat sem.

Ősi hitvesi harmónia

A magyar embernek már a honfoglalás idején is igaz társa volt a felesége, akivel gondjait, örömeit egyaránt megosztotta. A férfi ura volt nejének, ez azonban nem jelentett olyan szintű kiszolgáltatottságot, mint a muzulmánoknál, sőt!

Ha például egy férfi a hadjáratok során félrekacsintgatott, az otthon hagyott feleséget sem szólták meg, ha nem élt önmegtartóztató életet.

A férjnek arra is megvolt a lehetősége, hogy a felesége mellett szabad és rabszolga ágyasokat tartson, akik anyagilag jobban függtek a férfitól. Az asszonyok ezt többnyire elfogadták, mivel nem számított hűtlenségnek. Szent István törvényei között nem is szerepeltek a házasságtörésre vonatkozó bekezdések, talán akkoriban nem is tartották azt számon.

Tiltották azonban a szabad ember és a más háztartásának szolgálatában álló lányok közötti szexuális viszonyt, de nem az erkölcs, hanem a tulajdonjog miatt. Saját szolgálójával bárki létesíthetett szexuális kapcsolatot, de máséval nem. Hasonlóképpen a szolgának is tilos volt más házhoz tartozó szolgálóval viszonyt kialakítania. Ezúttal is arról volt szó, hogy a törvény a tulajdonost védte a következményektől.

Szent István törvényei között nem is szerepeltek a házasságtörésre vonatkozó bekezdések Forrás: László Gyula, 50 rajz a honfoglalókról. Móra, Budapest, 1982

Asszonyt vegyenek!

Az asszonyszerzés módját jól ismerjük Hunor és Magor történetéből, akik nőt raboltak maguknak. A nőrablás gyakorlata később megszelídült, a lányok beleegyeztek a kalandba, s gyakran kikérték a szülők jóváhagyását is. Egy idő után a színlelt leányrablás már csak a hagyományőrzést szolgálta. A nőrablás a honfoglalás korában tehát társadalmilag teljesen elfogadott szokásnak számított, csak Szent István 11. századi törvényei kötötték ki, hogy ez nem kifejezetten helyénvaló módja a feleségszerzésnek.

„Ha a vitézek közül valaki arra a szemérmetlenségre vetemednék, hogy egy leányt szüleinek engedelme nélkül feleségnek rabol magának... adja vissza a leányt, ha mindjárt erőszakot is követett volna el rajta!"

A törvény a leányrablást ellenezte, nem azt, hogy közben nemi kapcsolat létesült a felek között.

Az asszonyon senki nem követelte a szüzességet, vagyis, ha a lány visszakerült a szüleihez, a korábbi közösülés miatt nem csökkent az értéke, nem romlottak a házassági esélyei.

A rendelkezés másik célja az volt, hogy a feleségszerzés inkább vétellel történjen. Anyanyelvünk őrzi a feleség vásárlásának emlékét: eladó lány, vőlegény (vevő legény).

A házasság ebben az időben nem volt jogi vagy vallási aktus, nem készült házasságlevél, illetve táltos és keresztény pap sem adta áldását a frigyre. A család, nemzetség egyszerűen tudomásul vette a két fiatal szándékát, döntését. Ha az együttélés nem sikerült, akkor egyszerűen különváltak, szétköltöztek.

Forrás: Töri másképp

Nyitókép: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.