Pesti mesék - Honfoglaló törzsről és kétéltűekről kapta a nevét ez a budai városrész

A mai Békásmegyer környéke a történelem évszázadai során szinte végig lakott területnek számított, és szinte mindig önálló településként létezett (mely településhez bizonyos korszakokban hozzátartozott a mai Csillaghegy városrész is). Ötezer évvel ezelőttről is kerültek elő régészeti emlékek, az eraviszkuszok, illírek, kelták és rómaiak is megtelepedtek itt. Nem csoda: a budai hegyek lábától a Dunáig elterülő síkság bőséges termőterületnek számított minden korban. Emellett pedig itt lehetett könnyen átkelni a Dunán, így az itteni rév stratégiailag és kereskedelmileg is fontos pontnak számított. Ez a rév a honfoglalás után a Megyer törzs szálláshelyén és felügyelete alatt állt, így nem csoda, hogy a folyó két partján ma egymással szemben álló két városrész, Békásmegyer és Káposztásmegyer is megőrizte a nevüket.

Innen jön tehát a megyer, de honnan a békás? Szó szerint a békáktól: mivel az itteni talaj erősen agyagos, ezért nehezebben vezeti el a csapadékot, azaz nagyobb eséllyel alakulnak ki időszakos pocsolyák, kisebb tavak. Ezek pedig ideális életkörülményeket teremtenek a békák számára, akiknek gyakoribb előfordulására felfigyeltek az eleink. Először 1368-ban bukkant fel egy okiratban Békásmegyer neve, ekkoriban az óbudai apácák voltak a falu és környékének birtokosai. Ezután a pilisi apátság birtokába került, majd a török hódoltság első évtizedeiben 35 adófizető házat jegyeztek itt fel. A török uralom azonban oly sok településhez hasonlóan itt is elnéptelenedéshez vezetett, a 17. század végén már nem is jegyezték a létezését, egy 1727-es dokumentum pedig mint „kietlen helyet" említi.

Békásmegyer sorsa akkor fordult ismét nagyot, amikor a Zichy család birtokaként sváb telepesekkel népesítették be. Az első németajkú lakosok 1736-ban érkeztek a településre, a földműveléssel, gyümölcs- és szőlőtermesztéssel foglalkozó svábok pedig néhány évtized alatt felvirágoztatták Békásmegyert, vagy ahogyan ők hívták: Krottendorfot. Az eleinte tisztán német ajkú közösség rohamosan gyarapodott: 1830-ban a település lakossága még csak 849 fő volt, 1941-ben viszont már 13809. Békásmegyer jellemzően sváb falu maradt a 20. század első felében is a hagyományait és szokásait tekintve, annak ellenére is, hogy ekkoriban már szép számmal költöztek ide lakosok Magyarország egyéb részeiből is.

A második világháború után jött el a település történetének legsötétebb fejezete, amikor az itt lakó sváb családok közül kitelepítették azokat, akik korábban német anyanyelvűnek vallották magukat – hiába éltek már generációk óta Magyarországon, és dolgoztak ezért az országért. Békásmegyer sváb családjainak mintegy kétharmada volt kénytelen hátrahagyni szinte mindenét és az országot. A házaikat, földjeiket és ingóságaikat pedig Magyarország különböző részeiről és a határon túli magyarlakta részekről betelepített családok kapták. A falu hagyományainak nagy része feledésbe merült, és a korábbi, mezőgazdaságra építő életmód is jórészt kiveszett, mivel az új lakosok nagy része már inkább a fővárosi nagyipari üzemek valamelyikében kapott munkát.

1950-ben Békásmegyer megszűnt önálló település lenni: egyike lett annak a hét városnak és tizenhat községnek, amiket a fővároshoz csatolva létrejött Nagy-Budapest. Békásmegyer azóta Budapest egyik városrésze, a III. kerület északi része, aminek lakossága jelenleg közel 40 ezer fő. Ez a nagyszámú lakosság pedig jórészt panelházakban lakik, amiket 1971-ben kezdtek el építeni. A 11-es főút és a HÉV vonalának két oldalán két óriási lakótelep nőtt ki a földből, az 1983-as befejezésig összesen 13394 lakást építettek itt meg. A korábbi falu egy részét elbontották, a többi Ófalu néven maradt meg, de a néhány falusias utcácskán és a Duna partjának üdülőövezetén kívül ma egyértelműen a panelházak határozzák meg az egykor békákban gazdag környék képét.