A most 70 éves Ryo Tatsuki - a japán Baba Vanga - 1985-ben kezdte el lejegyezni álmait egy füzetbe, amelyet édesanyjától kapott. Ezek az álmok később mangarajzokként jelentek meg The Future I Saw (A jövő, amit láttam) címmel. A történetek nem hétköznapi fantáziák voltak: szerepelt köztük a 2011-es kelet-japán földrengés és cunami, Freddie Mercury halála, vagy éppen a koronavírus-járvány előrejelzése is.
Ryo Tatsuki egyik legmegrázóbb víziójában azt írta: „Az óceán feneke Japán és a Fülöp-szigetek között megreped. Hatalmas hullámok terjednek szét minden irányba, cunamik sújtják a Csendes-óceán partján fekvő országokat. A pusztítás háromszor akkora lesz, mint a 2011-es földrengés esetében.”
A mangaművész ezt a katasztrófát 2025. július 5-ére tette – bár az esemény nem pontosan ezen a napon következett be, július 30-án a világ egyik legerősebb földrengése rázta meg Oroszország távol-keleti részét, és cunamiriadót adtak ki több tengerparti országban is, köztük Japánban, Chilében és az Egyesült Államokban.
A Ryo Tatsuki által vázolt jóslat hatására sok utazó újratervezte nyári útvonalát. Egyes híradások szerint például 83%-kal csökkentek a Japánba szóló repülőjegy-foglalások száma idén nyáron, míg a hongkongi járatokra irányuló kereslet a felére esett vissza. A japán hatóságok igyekeztek nyugtatni a közvéleményt: „Ne hagyjuk, hogy áltudományos pletykák rontsák a turizmust” – hangsúlyozta Yoshihiro Murai, Mijagi prefektúra kormányzója.
A térség több országában – így Japánban, a Fülöp-szigeteken, Kínában, Chilében, Indonéziában, Új-Zélandon, Mexikóban, valamint Hawaiin és Kaliforniában – továbbra is cunamiriadó van érvényben. A szakértők szerint a veszély még napokig fennáll. A Hawaiira lecsapó hullámok már meghaladták a kétméteres magasságot.
Dave Snider, az alaszkai Cunamifigyelmeztető Központ vezetője így nyilatkozott: „A cunami nem csupán egyetlen nagy hullám. Hosszú ideig tartó, intenzív vízmozgás, amely akár órákon át is tarthat. A mély óceánban ezek a hullámok olyan sebességgel haladnak, mint egy repülőgép, de amint elérik a part közelét, lelassulnak, megemelkednek, és komoly áradásokat okozhatnak.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.