Ő lefagy, te felrobbansz – Így kerüld el a diszfunkcionális játszmákat!

dinamika kapcsolati vészhelyzet idegrendszer
Van az a veszekedés, ahol alig egy perc után már nem is ordítoztok egymással. De nem azért, mert már ki is békültetek, hanem mert az egyikőtök csak néz maga elé, mint ha megszállta volna valami, a másik pedig majd' felrobban a dühtől. Mit tegyél, hogy az ilyen vitahelyzetek ne menjenek a kapcsolat kárára?

Sokan kifejezetten élvezik a heves vitákat, míg mások teljesen lefagynak az ilyen helyzetekben. Elég egy ártatlannak tűnő nézeteltérés – ki mosogasson el, vagy melyik mondatot nem kellett volna elsütni anyád születésnapján… Aztán egyszer csak a párod teljesen bezárkózik. Te pedig ott állsz, vörös fejjel a vita után, mintha újra átélnéd azt az igazságtalan intőt az 5. b-ben.

Vita
A vita egészséges, de nem mindegy, hogyan simítjuk el.
Forrás: Shutterstock

Miért bénul meg valaki vita közben?

Sokan udvariatlanságnak vagy közönynek tartják, pedig valójában ez egy természetes pszichológiai védekezési mechanizmus. A jelenség neve: érzelmi túltelítődés. John Gottman, a párkapcsolati kutatások egyik legismertebb szakértője szerint ez az a pont, amikor az idegrendszer vészjelzést ad, és átvált „túlélő üzemmódba”. Egyszerűen szólva: az agy túl soknak érzi a helyzetet, ezért mintegy kilép belőle. Ilyenkor felgyorsul a pulzus, beszűkül a figyelem, és az érintett elnémul. Egy 2021-es tanulmány (Stafford & Miles: Avoidant Attachment and Withdrawal–Aggression Patterns) is megerősíti, hogy az elkerülő kötődésű emberek hajlamosabbak teljesen kivonulni a konfliktusból, ahelyett, hogy nyíltan konfrontálódnának. Gyakran már gyerekként megtanulták, hogy a vita veszélyes terep, ezért inkább befelé menekülnek, miközben a testük látszólag jelen marad.

Ha te vagy az, aki lefagy

A tested menekül, a szíved kalapál, az agyad kikapcsol. De van kiút:

  • Kommunikálj. Mondd ki: „Most túl sok ez nekem, de folytathatjuk, ha lenyugodtam.”
  • Fogd fel: ez a tested segélykiáltása. Vizet, ételt, pihenést akar. Nem egy 90 perces kihallgatást.
  • Írj. Papírra, telefonba, kőbe – mindegy, csak kerülj kapcsolatba magaddal.
  • Ne maradj egyedül: egy terapeuta, barát vagy családtag segíthet újra visszatalálni önmagadhoz.

Ha a párod az, aki megbénul – és te közben beleőrülsz a csendbe

  • Nehéz nem felrobbanni, mikor a másik úgy viselkedik, mintha ott sem lenne. De fontos tudnod, hogy mindez nem ellened irányul. Minössze épp harcol az érzelmeivel. 
  • Kerüld az erőszakos kommunikációt, A „Megsüketültél? Miért nem válaszolsz?” csak még mélyebbre löki.
  • Adj neki biztonságot. Egy „itt vagyok, ha készen állsz” sokkal többet jelent, mint hinnéd.
  • Ne feledd: te is számítasz. Ne nyomd el a saját érzéseid. A másik bénultsága nem jogosít fel arra, hogy te is teljesen elvessz.

Ez a minta nem öröklött átok – de ha nem figyelsz rá, azzá válik

Több tanulmány kimutatta, hogy a „megbénul–felrobban”-dinamika a kapcsolati elégedettséget drasztikusan csökkenti. Azt azonban fontos tudni, nem a konfliktus öli meg egy kapcsolatot – hanem az, ha nincs mód elrendezni azt.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.