Egy párkapcsolat elején nagyon fontos kiépíteni az intimitást. De mennyire befolyásolja az erotikát és a rólad alkotott képet, ha már az első randin feltárod tested titkait az új kiszemelted előtt?

Forrás: Shutterstock
Prűd vagyok, ha várni szeretnék?
Érdemes azt előre leszögezni, hogy nincs jól bevált trükk, vagy kőbe vésett szabály az első szex időzítését tekintve. Hiába vannak filmes randiszabályok, azért a való életben minden párkapcsolat és ember másként működik.
Sokan úgy vélik, ha várnak a szexszel, akkor kívánatosabbak lesznek a parterük szemében. Ez sok esetben igaz is lehet, hiszen ahelyett, hogy a párod azt mondaná „na, ez is megvolt”, talán pont azon morfondírozik, vajon miért mondtál neki nemet, amikor a lakásába invitált. Nem csak érdekes maradsz számára, de fel is csigázod őt. Ez persze nem minden pasinál van így, de ha az elején titokzatos és határozott vagy, akkor a férfi számára igencsak kívánatos leszel. Ilyenkor ugyanis azt sugárzod magadról, hogy tisztában vagy az értékeiddel és határaiddal.
Könnyűvérű vagyok, ha már az első randin belemegyek a lepedőakrobatikába?
Azzal sincs semmi baj, ha azonnal rávetnéd magad a kívánatos friss húsra. Már nőként is teljesen elfogadott és felvállalható dolog, ha tűzbe jövünk. Az első találkozásoknál, flörtöknél, szemezéseknél és simogatásoknál aligha találni izgatóbbat. Nincs olyan, hogy mit illik és mit nem!
Ha azt érzed, ez a helyes lépés, amelyben kényelmesen is érzed magad, akkor merj szintet lépni az erotikában!
Ha valóban bejössz neki, akkor úgysem fogja azt gondolni rólad, hogy könnyűvérű vagy, sokkal inkább azt, hogy egy laza csaj vagy, aki jóban van a saját testével. És ez mindig szexi!

Forrás: Shutterstock
Kiderült, hogy hányan alkalmazzák ezt a szabályt
Egy 2014-es kutatás során több mint 10,000 egyedülálló hölgyet kérdeztek meg erről a témáról. A számok pedig megdöbbentőek voltak! A nők 47 százaléka várt a szexszel, viszont a 35,5 százaléka már az első randin (vagy az első héten) ágyba bújt újdonsült kedvesével. Továbbá 10 százalákuk már az első randi előtt lefeküdtek partnerükkel. A két lehetőség között tehát szinte egyenlő arányban osztódtak meg a vélemények. Ez pedig azt is mutatja, hogy nem lehet egy általános értékű és számszerűsíthető szabályt hozzárendelnünk az új partnerrel való első együttléthez.
Az biztos, hogy mindkét döntésnek vannak előnyei és hátrányai. Vannak nők, akik úgy vélik a várakozás nemcsak megnöveli a szexuális feszültséget kettőtök között, de stabilabb alapot is létesít a kapcsolatban. Ugyanakkor az a női vélemény is jogos, ha először mennél egy próbakört az új kocsival, mielőtt még megvennéd.
Mi van, ha nem vagyok biztos a döntésemben?
Prűdség vagy könnyűvérűség ide vagy oda, azért vannak bizonyos jelek, amelyekkel zöld utat kaphat az erotika. Ha te magad sem vagy biztos abban, hogy mely női csapatot szeretnéd erősíteni, akkor próbálj meg figyelni ezekre a jelekre.
1. Használd a múltad
Ha volt már kellemetlen helyzeted abból, hogy az első randi után ágyba bújtál a szőkeherceg-jelölttel, akkor érdemes a múltbéli tapasztalataid is tekintetbe venni. Figyelmetlen tuskó volt az illető, aki a csatában ímmel-ámmal helyt állt, de utána le is lépett? Akkor gondold át, hogy most van-e szükséged egy hétköznapi ágypartnerre, vagy sem. Hiszen az első randi után még nem kell elköteleződnie egyik félnek sem, így benne van a pakliban az is, hogy az új pasas valóban kámforrá válik. Ha ez korábban is megtörtént már és nem viselted túl jól a cserben hagyást, akkor érdemes várni a dolgokkal.
2. Beszélgessetek a témáról
Ha már az első randin előjöttek túlfűtöttebb hangulatú témák, és azt érzed, hogy az este kezd tüzesebb vidékre terelődni a gyakorlatban is, akkor érdemes erről kicsit tárgyilagosan is beszélni. Persze jöhet a dirty talk, de ha van benned valamilyen trauma, amelyről mindenképpen szeretnél beszélni partnereddel, mielőtt levetkőztetnétek egymást, akkor mondd is ki! Mindenkinek van traumapoggyásza, ha ettől az új kiszemelted elmenekülne, akkor jobb, ha előbb te futsz el! Tudsz másképp is örömöket okozni magadnak, nem kell hozzá egy egyéjszakás, toxikus pasi!
3. A klasszikus görög mondás: ismerd meg magad!
A görögök is tudták már, hogy a boldog és harmonikus élet titka abban rejlik, ha igazán megismerjük magunkat. Áss le jó mélyre, és gondolkodj el azon, hogy hogyan szeretnéd érezni magad az este után. Ha az a vágyad, hogy fellobbantsd a benned rejlő istennőt, és végre engedd szabadjára a kitörni vágyó erotikus vágyaid, akkor meg is kaptad a zöldlámpát! Ha viszont inkább azt szeretnéd érezni az első randi után, hogy az új partnered felcsigázott téged, és persze ez vice versa megtörtént, ráadásul nem hagytál olyan felületet, amelyen keresztül sérülni tudnál, akkor tényleg várj még! Nem viccből vált klasszikussá a 3 vagy 5 randi szabálya.
Ha már egy kicsit jobban megismered az új randipartnered, akkor az érzéseid is elmélyedhetnek akár abba az irányba, hogy igen, most már azt akarom, hogy teljesen megismerjen engem, vagy abba, hogy, jesszusom, de jó, hogy nem feküdtem le vele.
A legfontosabb, hogy mindig úgy cselekedj, ahogyan te jónak látod, és csak abba menj bele, amelyben te is komfortosan érzed magad, sőt amelyet te is élvezel! Hiszen nem szabad elfelejteni, hogy a tested a saját vásznad, amely továbbcipeli a jót is és a rosszat is.


