Bizarr titkok a múltból – Hírességek és furcsa szokásaik

2019.03.02. 13:00

A művészek és nagy gondolkodók kétségtelenül formálták a történelmet, de nem ez az egyetlen, ami közös bennük. Zsenialitásuk és különcségük számtalan furcsa szokást takart, amelyek egy részét most felfedjük.

Stanley Kubrick 

A méltán legendás rendező, aki zsenialitása mellett szigorúságáról és a tökéletesség iránti megszállottságáról is ismert volt – elég csak a Ragyogás lépcsős jelenetére gondolnunk – visszavonult, már-már elszigetelt életet élt. Ám volt egy igazán lágy oldala is, imádta az állatokat. Életének egy pontján egyszerre 16 macskával élt együtt. Sőt hét golden retriever és négy szamár is helyet kapott a Kubrick-otthonban.

Stanley Kubrick imádta az állatokat, egyszerre 16 macskával élt együttForrás: AFP/Stf

Leonardo da Vinci 

A közép- és újkor határán élt festő – akinek többek között a Mona Lisa festményt is köszönhetjük –, mérnök, író, szobrász, feltaláló, építész, aki úttörője volt az emberi anatómia feltárásának, egyben lelkes állatvédőként is ismeretes. Sőt ő volt az egyik legkorábbi ismert vegetáriánus is. Ennyi munka és gondolat azonban nem fért bele a napjába – ő legalábbis így gondolta –, épp ezért szinte alig aludt. Idővel áttért a többfázisú alvásciklusra, ami lényegében azt jelenti, hogy napközben aludt többször, de csak 15-20 perceket, összesen így körülbelül egy napból csupán 2-3 órát töltött alvással. Sokan vélik még ma is, hogy ennek az alvási rendszernek a kialakítása jótékony hatással lehet a koncentrációs képességre, a kreativitásra és a kedélyállapotra, ráadásul sokkal több idő jut a „hasznos" tevékenységekre.

Leonardo da Vinci szinte alig aludt, napközben aludt többször, de csak 15-20 perceketForrás: Getty Images/2013 Culture Club

Wolfgang Amadeus Mozart 

Mozartról, a klasszikus zene hangjáról és arcáról nehéz elhinni, hogy elszánt alkotói mivolta és komolysága mellett igen humoros ember volt – ő legalábbis ezt gondolta magáról. Nagyon kedvelte ugyanis a szellentéssel kapcsolatos vicceket, és ezeket szívesen is osztotta meg egy-egy társasági eseményen.

Wolfgang Amadeus Mozart nagyon kedvelte a szellentéssel kapcsolatos vicceketForrás: Getty Images/Hulton Archive

Erik Satie 

A francia zeneszerző és zongorista több furcsa szokással is bírt. Az időzítés például nagyon fontos volt számára: mindennap pontosan 7:18-kor kelt, 12:11-kor ült le ebédelni, 19:16-kor vacsorázott és 22:37-kor feküdt le aludni. Étkezési szokásai is eltértek a megszokottól, csak fehér ételeket volt hajlandó fogyasztani, mint a tojás, cukor, só, rizs, kókuszdió és reszelt csont. Satie otthona is rejtett egy kis különlegességet; a több mint 100 esernyőjéből álló gyűjteményét.

Erik Satie csak fehér ételeket volt hajlandó fogyasztaniForrás: AFP

Michelangelo 

A vatikáni Sixtus-kápolna mennyezetfreskójának készítője, kora elismert művésze úgy hitte, a fürdés egészségkárosító hatású. A mosdatlanságot még azzal is megkoronázta, hogy több napon keresztül aludt ugyanabban a ruhában, sőt az ágyban még a cipőjét sem vette le.

Michelangelo úgy hitte, a fürdés egészségkárosító hatásúForrás: Print Collector/Getty Images/The Print Collector / Heritage-Images/Print Collector

Honoré de Balzac 

A világirodalom jelentős alakja, a francia realista regény megteremtőjének egyike finoman fogalmazva is koffeinfüggő volt. Vélhetően ennek a szokásának köszönhette, hogy egy nap gyakran 18-23 órát töltött írással. A becslések szerint napi 50 csésze kávét ivott meg. Ezt azért senkinek sem ajánljuk, ám korábban arról már írtunk, hogy a rendszeres kávéfogyasztás jótékony hatással lehet a szervezetre.

Honoré de Balzac a becslések szerint napi 50 csésze kávét ivott megForrás: Getty Images/Fine Art Images/Heritage Images

 

MozartStanley KubrickHonoré de BalzacMichelangeloErik SatieLeonardo Da Vincizeneszerzőírófestőfurcsaszokásokrendező