Dokumentumfilmmel debütált az Obama házaspár

Forrás: AFP/Saul Loeb -
dokumentumfilm Barack Obama Hollywood Michelle Obama
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ohiói munkásokat bemutató dokumentumfilmmel debütált szerdán Hollywoodban az Obama házaspár: a korábbi elnök és felesége tavaly létrehozott produkciós cégével vett részt a Netflix számára forgatott American Factory elkészítésében.

A dokumentumfilm azt mutatja be, mi történt a 2008-as gazdasági válság miatt Ohióban bezárt General Motors-gyár munkásaival, miután egy kínai vállalat átvette a telepet, és újra munkához juttatta őket.
Az American Factory az első dokumentumfilm, amelynek elkészítésében Barack és Michelle Obama a Higher Ground produkciós cégével részt vett. Obamáék produkciós vállalata több évre szóló együttműködési szerződést kötött tavaly a Netflix streamingóriással.

Barack Obama és Michelle Obama dokumentumfilmmel debütáltak Hollywoodban Forrás: AFP/Saul Loeb

A dokumentumfilm az ohiói Moraine több ezer autógyári munkásának sorsát követi, akiket a 2008-as recesszió miatt elbocsátottak, de sokuk hat évvel később a bezárt gyárat átvevő kínai Fuyao Glass America kínai vállalatnál kapott ismét munkát. Michelle Obama elmondta, hogy különösen a produkció nyitójelenetei fogták meg, mivel a gyári felvételek felidézték benne saját múltját és apja életét.
Az amerikai kritikusok dicsérték a produkciót, a véleményeket összegző Rotten Tomatoes honlap szerint 97 százalékban pozitív a fogadtatása.

Obamáék produkciós cége a következőkben egy Pulitzer-díjas könyv adaptációján dolgozik, amely a rabszolgák felszabadításáért küzdő Frederick Douglassről szól, továbbá egy divat világában játszódó kosztümös drámát és az egészséges étkezésről szóló, óvodásoknak szánt sorozatot is készítenek.

Gyászol Fenyő Miklós, így búcsúzik Fekete Gyulától, vagyis Szaxi Maxitólhttp://www.life.hu/kult/20190822-gyaszol-fenyo-miklos-igy-bucsuzik-fekete-gyulatol-vagyis-szaxi-maxitol.htmlA Hungária együttes szaxofonosa, Fekete Gyula halála zenésztársait is megrendítette. Mint azt korábban megírtuk, Dolly megható sorokkal búcsúzott tőle, Fenyő Miklós pedig emlékeivel gyászolja Szaxi Maxit. Kult--Programajánló: A legjobb nyár végi programokhttp://www.life.hu/kult/20190822-programajanlo-a-legjobb-nyar-vegi-programok.htmlNincs még programod a nyár utolsó napjaira? Összegyűjtöttünk néhányat. KultOrigoSzékhelyi József családja egy év után is küzd a halála miatti veszteséggelhttp://www.life.hu/kult/20190822-szekhelyi-jozsef-csaladja-egy-ev-utan-is-kuzd-a-halala-miatti-veszteseggel.htmlSzékhelyi József bár mindent megtett a gyógyulásáért, egy éve mégis legyőzte a rák. Családja a mai napig gyászolja a 71 éves korában elhunyt, Jászai Mari-díjas színészművészt. Kult--Elhunyt Fekete Gyula, vagy ahogy mindenki ismeri, Szaxi Maxihttp://www.life.hu/kult/20190822-elhunyt-fekete-gyula-vagy-ahogy-mindenki-ismeri-szaxi-maxi.htmlHosszú betegség után távozott az élők sorából a Hungária együttes szaxofonosa, Fekete Gyula, vagyis Szaxi Maxi. Kult--Pár nap és látható lesz a Patrick Swayze életéről szóló dokumentumfilmhttp://www.life.hu/kult/20190821-par-nap-es-lathato-lesz-a-patrick-swayze-eleterol-szolo-dokumentumfilm.htmlSzeptember 14-én lesz 10 éve, hogy a Ghost és a Dirty Dancing sármos sztárja 57 éves korában elhunyt. A halálos hasnyálmirigyrák azonban nem vehette el a színészt a rajongóitól, életéből ugyanis film készült. Kult--Neo visszatér! A Mátrix 4. részében Keanu Reeves és Carrie-Anne Moss is szerepelni foghttp://www.life.hu/kult/20190821-neo-visszater-a-matrix-4-reszeben-keanu-reeves-es-carrieanne-moss-is-szerepelni-fog.htmlAz idén márciusban 20 éve mozikba kerülő Mátrix egyedi látványvilágával és már-már filozofikus mélységekig menő mondanivalójával az egyik legmeghatározóbb alkotássá vált. A trilógia folytatásáról már lehetett pletykákat hallani, de most meg is erősítették. A csapatban Keanu Reeves, Carrie-Anne Moss mellett a rendezőpáros egyik fele, Lana Wachowski is fix helyet tudhat a magáénak. Kult--




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.