Radnóti Miklósnak és feleségének midössze egyetlen évtizede maradt arra, hogy szerelemben, házasságban együtt élhessen. Erről az évtizedről tanúskodik Gyarmati Fanni naplója, amely az özvegy halála után kerülhetett nyilvánosságra. Az idei év könyvszenzációja megrázó képet fest a 20. század Magyarországáról.

Gyarmati Fanni (1912-2014), Radnóti Miklós felesége és múzsája 1935 januárjában, huszonhárom éves korában, néhány hónappal a költővel kötött házassága előtt kezdett naplót írni. A bejegyzéseknek 1946 szeptemberében szakadt vége, pár héttel azután, hogy a harmadik munkaszolgálata alatt 1944-ben meggyilkolt költőt Budapesten is eltemették. A tizenkét éven át, sokszor napi rendszerességgel vezetett napló tehát egyszerre korrajz és személyes sorstragédia. Az olvasó előtt megelevenedik a Radnóti házaspár szűkebb élete és környezete: bepillanthatunk a haladó magyar irodalmi és művészeti élet hétköznapjaiba egy mind jobban fasizálódó országban, hallhatunk a sűrű baráti összejövetelekről, a párizsi utazásokról, mindennapi apró-cseprő ügyekről, és nem utolsósorban betekintést nyerhetünk egy fiatal, felnőtt, dolgozó nő életébe is, aki legfőbb feladatának azt tekintette, hogy a háttérből minden lehetséges eszközzel segítse férje költői kibontakozását. Gyarmati Fanni mélyen tisztelte és rajongásig imádta a férjét: megkérdőjelezhetetlenül hitt az általa csak „Mik”-nek hívott Radnóti költői tehetségében - írja könyvismertetőjében a Jaffa Kiadó, amely a kötetet Radnótiné Gyarmati Fanni 2014-ben (idén) bekövetkezett halála után sajtó alá rendezhette.

Forrás: Facebook/Radnóti Miklós

1935. február 10.
"Szép, kemény vasárnap a mai. Folytonos hóesés, igaz, de jó edzőidő ez. Lacival hármasban síelünk. (...) Jó látnom Miket, hogy ügyes, ruganyos Laci puhánysága mellett, noha ő a 'szépfiú', de ahol testi keménységet kell mutatni, keveset ér. Jó, hogy Mikkel együtt tudok lenni ebben is. Néha csak zúgunk el egymás után, és síkságra érve összenézünk: remek volt, és jön egy kis csók állomás. Jó ízű, friss téli csókok ezek, és elfelejtődik minden ránk tapadó szörnyűség: kor, elmúlt és folyton meglévő bajok. Néha veszekszünk, de nem bírom soká, legtöbbször odamegyek hozzá és megcsókolom, nem bírom látni, ha dühös és hisztériás indulattal fakad ki. Örökre elijesztett a komolyabb veszekedésektől azzal, hogy ez emészti és soványítja őt leginkább."

1937. január 17.
"A Thomas Mann-előadással is hogy volt. Én dolgoztam neki figyelmesen, de ő csak egy vacak félárú utalványt küldött, amit mindenki megkapott, nem kellett külön barátság hozzá, és olyan drága jegyek voltak már csak, hogy nem tudtunk elmenni. Ahelyett, hogy magét az olcsó jegyet küldte volna. És a nyilatkozatok, hogy a legnagyobb élményt a József Attila új verskötete tette rá. Ez is csak olyan póz. Utálatos. Nem tehette, mert azok a versek olyan ész-versek és olyan gabalyodott nagyrészük, mint Attila 'csevegése'. (...) Szegény Babitsot irtózat hallgatni, úgy zihál, mintha valami gép volna a torkában, és minden pillanatban azt hiszem, ez a vég, most itt meghal vagy elalél."

Forrás: Libri, MTI/Kallos Bea

Az évek múltával aztán a történelmi események érthető módon egyre inkább beszüremkednek a Napló személyes feljegyzései közé. A háború árnyékában élő házaspár mindennapjait erőszak, nélkülözés, kiszolgáltatottság és embertelen törvények tucatjai teszik mind nehezebbé. Nem sokkal azután, hogy férjét, Radnóti Miklóst harmadszor is elvitték munkaszolgálatra, Gyarmati Fanninak hónapokig kellett bujdosnia, Budapestre visszatérve pedig megdöbbentő lélekjelenléttel és energiával próbálta megmenteni a családját. A tragédia azonban – mint tudjuk – mégis bekövetkezett.

1940. december 18.
"Ma hajnalban 4-kor kelek, és a pokoli hidegben semmit sem érzek: ma jön végre, talán mégis jön. Kimegyek a pályaudvarra (...) Ugrálni tudnék végig a Nyugatiig. Aztán jönnek harmincöten ők, a 'mártír' század, ahogy nevezik magukat. Miklóska hétrét görnyed a zsákok és takarók alatt, rettentő beesett arccal, két napi utazás után, fűtetlen kocsiban. Nem is tudom elhinni, hogy végre mégis, csakugyan ő. Alig bírok szólni. (...) Megfürdetem, kihámozom szegénykét a sok piszkos, büdös holmiból: két hét óta le sem vetkőzött ebben az aljas hidegben. Édes Mindenségem, szinte szégyenkezem, úgy elszoktam tőle. Aztán belebújik a rendes ruháiba, és kimegy leszerelni! Leszerel, leszerel, soha sem hittem volna, hogy még bekövetkezhet. Már csak valami fekete érthetetlen szörnyűségnek tekintem a másnapos jövőket is."

Férje halála után a nyilvánosságtól visszavonultan élt, gondozta Radnóti hagyatékát, a színművészeti főiskolán versmondást, franciát és oroszt tanított. A sajtónak egyetlenegyszer, 1962-ben nyilatkozott, némán gyászolta szerelmüket. Soha többé nem ment férjhez, özvegységét csaknem hetven évig őrizte. Életének 102. évében, 2014. február 15-én halt meg. Gyarmati Fanni saját bevallása szerint azért kezdett a naplóírásba, hogy nyoma maradjon mindannak, ami kettőjükkel történt. A megrázó és páratlan értékű szöveg két kötetben kerül az olvasók elé.