Schmied Zoltán Kultúrcsemege próba Centrál Színház premier
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ötödik éve a Centrál Színház művésze, jelenleg 7 darabban láthatjuk. Januártól pedig egy nyolcadikban, a Leenane szépében, amelyben új oldaláról ismerhetjük meg. Kultúrcsemege Schmied Zoltánnal.

A próbafolyamat tart, hogy érzed, miben lesz más ez a darab, mint amelyekben benne vagy?

A Leenane szépe sokkal intimebb, kevés szereplős darab, mindössze négyen vagyunk benne. A színház kistermében játsszuk majd, ettől intenzívebbnek érzem a közönséggel a kapcsolatot, mint a megszokott nagyszínpadi előadások esetében. Nagyon jó a darab, az amerikai színházi szakma négy Tony-díjjal jutalmazta annak idején. Elég komoly hangvételű, így a drámai énemet kell előcsalogatnom.

Van kedvenc szereped?

A Rómeó és Júliában illetve a Sárga liliomban nagyon szerettem játszani. Illetve a Mégis kinek az élete is közel áll hozzám, ugyanis az volt az első szerepem a Centrál Színházban.

Schmied Zoltán a Mégis kinek az élete című darabban Forrás: Centrál Színház

Ha jól tudom, a most próbált darab, a Leenane szépe egy ír kisvárosban játszódik. Van tapasztalatod, élményed Írországról?

Írországban még nem jártam, de Nagy-Britanniában már igen. Londonban többször is - nagyon megfogott, megszerettem azt a várost! Egyébként nagy focirajongó is vagyok.

Melyik csapathoz húz a szíved?

A Liverpool a nagy favorit.

Színházi próbák és focimeccsek mellett van időd egyebekre is? Szeretsz például olvasni?

Igen, bár mostanában leginkább mesekönyveket olvasok a gyerekek miatt. A magam kedvére nagyjából egy éve, amikor megműtötték a lábamat, a kórházban kezdtem el olvasni A száz éves ember, aki kimászott az ablakont, és egyszerűen nem tudtam letenni, akkora hatással volt rám. Nemcsak azért olvastam, mert unatkoztam, hanem tényleg nagyon megfogott. Tudom, hogy készült belőle film is, de nem akarom megnézni, mert az már nem ugyanaz.

Apropó, mesekönyvek. A kis Boldizsár látta már a szüleit színpadon?

Persze, tetszett neki, szereti, mikor apa fent van a színpadon, de egyelőre különösebben nagy érdeklődést nem váltott ki belőle.

Már nemcsak fiús, hanem lányos apuka is vagy. Mit szólsz hozzá?

Nagyon jó! Szerencsés helyzetben vagyok, hogy van egy fiam és egy lányom is. Egyre nőnek, egyre másabbak. Egyszerűen tényleg csak közhelyeket tudok mondani, csodálatos dolog.

Schmied Zoltán és Schell Judit Fotó: MTI/Zih Zsolt

Minden bulvároskodás nélkül kíváncsi vagyok arra, vajon Schmied Zoltán–Schell Judit közös darabra számíthatunk-e valamikor?

Tervben egyelőre nincs, de nem zárkózunk el tőle. Az biztos, hogy nem szeretnénk meglovagolni a hírnevet, de ha úgy hozza a sors, persze hogy szívesen játszunk együtt.

Tudnál ajánlani a Life.hu Kultúrcsemege sorozat olvasóinak olyan színdarabot, ami szerinted kifejezetten tetszene nekik, nőknek?

Hű, mondjuk a Black Comedy. Abban játszik Simon Kornél, ő tetszik a nőknek. Na meg én is játszom benne. Viccelek, de tényleg nagyon jó darab! Ráadásul “Beatles-koncert” van előtte, a Beatlest pedig mindenki szereti. Fiatalos, egyedi darab, én nagyon kedvelem. Illetve a Pletykafészek is remek! Tulajdonképpen állítom, az összes centrálos darab tetszene nektek!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.