Hetven év után újra kiadják a Mein Kampfot

Forrás: AFP / ROGER-VIOLLET -
példány Adolf Hitler Mein Kampf
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A második világháború vége óta először jelenik meg Adolf Hitler politikai kiáltványa, a Mein Kampf.

A müncheni Kortárs Történelmi Intézet (IfZ) négyezer példányban nyomtatja ki a 3500 jegyzettel ellátott kötetet – írja a BBC News.

Forrás: AFP / ROGER-VIOLLET

Az intézet igazgatója, Andreas Wirsching szerint a szakértők kommentárjaival kibővített kiadás „eloszlatja a könyvet övező mítoszt”. A könyv kiadását ugyanakkor sokan bírálták, több zsidó szervezet szerint nem lenne szabad újra publikálni.

A Mein Kampf először 1925-ben jelent meg, nyolc évvel Hitler hatalomra jutása előtt. A náci Németország elbukása után a szövetségesek a könyv kéziratát átadták Bajorországnak. A német hatóságok eddig nem engedélyezték a könyv újranyomását. A német törvények értelmében azonban 70 év után lejárnak a szerzői jogok, így januártól a kiadók szabadon felhasználhatják az eredeti szöveget.

A német illetékesek azonban bejelentették, hogy korlátozni fogják a kiadás lehetőségét, mert attól tartanak, hogy a könyv újranyomása feltüzelheti a neonáci érzelmeket. A könyvet 59 euróért, vagyis nagyjából 19 ezer forintért dobják piacra.

Újabb dallal rukkolt elő a Gangnam Style atyja: Videó!http://www.life.hu/news/20151202-itt-az-uj-gangam-style-elkepeszto-klipet-keszitett-a-del-koreai-enekes.htmlHárom évvel ezelőtt nem volt ember, aki ne dúdolta volna egész nap PSY: Gangnam Style című megaslágerét. Most itt a folytatás! News--Megható! Így emlékeztek barátai a 2 éve elhunyt Paul Walkerrehttp://www.life.hu/news/20151202-igy-emlekezett-vin-diesel-es-tyrese-gibson-az-elhunyt-paul-walker-szineszre.htmlTyrese Gibson és Vin Diesel is megemlékezett a tragikus körülmények között elhunyt színészre. NewsOrigoVégleg eldől Oscar Pistorius sorsa! 15 évre is visszakerülhet a börtönbehttp://www.life.hu/news/20151201-oscar-pistorius-ugyeben-vegleges-iteletet-mondanak.htmlA dél-afrikai Legfelső Fellebbviteli Bíróság hamarosan pontot tesz a barátnője meggyilkolásával vádolt futó ügyében. News--Viharos szél miatt adtak ki riasztásthttp://www.life.hu/news/20151201-viharos-szel-varhato-kedden-sapkat-nem-art-magaddal-vinned.htmlKedden süvíteni fog a hűvös északnyugati szél, ezért nem árt védekezned. Az Országos Meteorológiai Szolgálat még riasztást is kiadott. NewsThinkstockKeményen összeszólalkozott Chrissy Teigen és Donald Trumphttp://www.life.hu/news/20151201-chrissy-teigen-modell-es-donald-trump-uzletember-twitteren-osszeszolalkozott-egymassal.htmlEgyre valószínűbb, hogy Chrissy Teigen nem Donald Trumpra fog szavazni a soron következő amerikai elnökválasztáson. NewsAFPBohócjelmezben rémisztgeti az egyetemistákat egy férfi http://www.life.hu/news/20151201-bohocnak-oltozve-tartja-rettegesben-a-diakokat-ejjelente-ijesztgeti-a-jarokeloket.htmlA wisconsini egyetem diákjai rettegésben élnek, és nem szívesen mennek ki sötétedés után az utcára. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.