Százharminc éve, 1889. november 3-án született Seress Rezső, a legendás Szomorú vasárnap című dal szerzője. 

Seress Rezső Budapesten látta meg a napvilágot Spitzer Rudolf néven, és néhány vidéki színházi évet és a munkaszolgálatot leszámítva nem is lépte át szülővárosa határait. Iskolai tanulmányait korán abbahagyta, kamaszfejjel artistának készült, és egy vándorcirkuszhoz csatlakozott. Légtornász álmait azonban fel kellett adnia, miután egy próba során leesett a trapézról, és a zuhanást csak csodával határos módon élte túl. Hónapokig mankóval járt, és így jelentkezett Rákosi Szidi színésziskolájába, hogy táncos komikus szeretne lenni. Felvették, el is végezte az iskolát, és egy darabig vidéki társulatoknál, majd kilenc évig a városligeti Műszínkörben alkalmazták. Csekélyke fizetésből tengette életét, vigaszt csak az jelentett számára, ha a színfalak mögött leülhetett a zongorához, és a maga szórakozására játszhatott. A színház igazgatója felfigyelt rá, és kiültette a színház elé, ahol saját dalait is játszotta. 1925-ben született első szerzeménye, a Még egy éjszaka..., amelyet országszerte megkedveltek, és több lemezfelvétele is készült.
A világot jelentő deszkákat aztán hamarosan elhagyta, és előbb a Kukoricza csárdába szegődött zongoristának, majd a Dohány utcai Kulacs vendéglőben kezdett játszani. Az 1923 és 1933 közötti időszakban mások zenéire több mint negyven dalszöveget, valamint hatvan saját szerzeményt is írt. 1933-ban operettet komponált Szerelem az egész vonalon címmel, amelynek zenéjét és szövegét is ő szerezte, de a mű soha nem került színre.

Az apró termetű (alig 156 centis), jó humorú "kis Seress" nem volt férfiszépség, mégis az akkori Pest egyik legszebb asszonyát vette el, Helénke miatta hagyta el gazdag, katonatiszt férjét. Seress énekelni sem tudott igazán, rekedtes hangján inkább elmondta dalait, miközben jobb kezével zongorázott. A ballal ugyanis nem tudott játszani, és a zongora tetején heverő kottákat sem tudta olvasni. A korabeli Pest egyszemélyes intézményének tartott zenész kedvéért olyan hírességek ültek be a vendéglőkbe, mint a perzsa sah és felesége, a walesi herceg, Arthur Rubinstein, Arturo Toscanini, Benjamino Gigli, Spencer Tracy, John Steinbeck vagy Otto Klemperer.
Világhíressé az 1936 körül keletkezett Szomorú vasárnap című dalával vált, amelyet a publicista Jávor László versére írt. A giccsbe hajló szerzeményt akkor kapta szárnyaira a hír, amikor megjelent egy cikk, hogy egy öngyilkos cseléd holtteste mellett a Szomorú vasárnap kottáját találta a rendőrség. Egy újabb hasonló haláleset után a hazai és a nemzetközi sajtó is elkezdett foglalkozni a dallal, amelynek a legenda szerint különös, mágikus hatása van, hallgatója olyan mély depresszióba süllyed, hogy öngyilkos lesz. Állítólag egy ideig pontos statisztikát is vezettek arról, hányan dobták el önkezükkel életüket a dal hallatán, a dalt pedig az öngyilkosok himnuszaként is emlegették. 
1944-ben Seresst elvitték munkaszolgálatra, és csak a háború után, fél vesével tért haza. Életét a sok szenvedés után egy német katonatisztnek köszönhette, aki többször hallotta játszani, ezért bújtatta és papírokkal látta el. Hazatérése után ott folytatta, ahol abbahagyta - a Kulacsban. Pedig ekkor már gazdag ember volt, azzá tette a Szomorú vasárnap, vagy ahogy mindenütt ismerik: a Gloomy Sunday.

Szerzeményét az egész világon játszották, repertoárján tartotta többek között Billie Holiday, Louis Armstrong, Bing Crosby, Paul Robeson, Ray Charles, Maurice Chevalier, Josephine Baker és Serge Gainsbourg.

A Seresst megillető jogdíjak szépen halmozódtak az Irving Trust bankháznál, végül mintegy 360 ezer dollárja gyűlt össze. Seressnek azonban - saját fogalmazása szerint - hosszában is tériszonya volt, a VII. kerület határát sem tudta átlépni, nem hogy elutazzék jogos járandóságát felvenni.

Az ötvenes évek elején "munkahelyet" váltott, ettől kezdve haláláig az Akácfa utcai Kispipában szórakoztatta a nagyérdeműt. Nem is maradt más választása, mert a Rákosi-korszak kultúrpolitikája túlzottan dekadensnek ítélte, és indexre tette dalait. A hatvanas évek elejétől egyre jobban érzékelte, hogy egyszerű, sallangmentes előadásmódja egy letűnt világot idéz, és nem tud megfelelni a megváltozott zenei ízlésnek. 1968-ban az egyre mélyebb depresszióval küzdő Seress kiugrott lakásuk ablakából, bár egyes legendák szerint csak a redőnyt akarta megjavítani, és ekkor szédült ki az ablakból. Kórházba szállították, ahol tetőtől talpig begipszelték, mozdulni is alig tudott, de 1968. január 11-én mégis talált arra módot, hogy megfojtsa magát azzal a dróttal, amellyel az ellensúlyt erősítették gipszére.
A Szomorú vasárnapon kívül számos más sláger is az övé (Fizetek főúr, Szeressük egymást gyerekek, Én úgy szeretek részeg lenni..., Talán egy perc, talán egy óra, Nem az a fontos, az ember hány éves..., Pesti uccán), magyar nótákat is komponált (Gyere, Bodri kutyám). Írt operettet és két kisregényt is, alakja ihlette Müller Péter Szomorú vasárnap című könyvét, amelyből kamara-musical is készült. Seress emlékkönyvébe Otto Klemperer csak annyit jegyzett bele: "Nem muzsikus - csak zseni".

A Szomorú vasárnapot számtalanszor előadták, rengeteg művész a repertoárjára tűzte és tűzi ma is. 

Az 1999-es német-magyar kooprodukciós Szomorú vasárnap-film (amelynek rendezője Rolf Schübel) a világhírű zeneszerző Seress Rezső életének, illetve az egyetlen magyar világsláger, a Szomorú vasárnap című számának állít emléket, amelyben a gyönyörű magyar színésznő, Marozsán Erika játssza a női főszerepet.