Az igazságosztó csajok visszatérnek, tizenöt érdekesség Charlie angyalairól

Lucy Liu Ella Balinska Kristen Stewart Charlie angyalai mozi Drew Barrymore Naomi Scott Cameron Diaz premier
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
November végén debütál idehaza az új Charlie angyalai-film, mi pedig ebből az alkalomból utánanéztünk milyen érdekességeket rejt a dögös nyomozónők eddigi tévésorozatos és mozis története.

1.

Charlie angyalai az amerikai televíziózás hőskorában, 1976-ban születtek meg egy tévésorozat kedvéért. A sorozat alapötlete szerint egy három lányból álló csapat üldözi a bűnt minden részben, akik egy magánnyomozó ügynökség alkalmazottai. De hogy kicsoda Charlie? Azt sohasem tudjuk meg, és ez a titokzatosság szándékos, a címszereplő arca sosem látszik, és leggyakrabban csak a hangját lehet hallani a sorozatban.

2.

Az eredeti Charlie angyalai 1976 és 1981 között futott az amerikai tévékben, öt évadon és 115 epizódon keresztül. A sikerében nagy szerepet játszott az, hogy a három modellkülsejű főszereplője lenge ruhákban és humoros beszólások kíséretében kergette benne a rosszfiúkat. „Amikor láttam, hogy az induló sorozat harmadik lett a nézettségi listán, azt hittem a szenzációs munkánknak köszönhető. Amikor láttam, hogy néhány hét múlva már magasan az első volt, tudtam, ez annak köszönhető, hogy a sorozatban egyikünk sem hordott melltartót." — mondta erről Charlie angyalainak leghíresebbje, Farah Fawcett.

3.

Farah Fawcett a korszak egyik legfőbb szépségideálja és szexszimbóluma lett, nem kis mértékben a Charlie angyalainak köszönhetően. Az őt piros fürdőruhában ábrázoló híres fotó például a világ máig legtöbb példányban eladott posztere lett (és jó eséllyel az is marad örökre, hisz manapság már alig vesz valaki ilyesmit). Sőt, Farah Fawcett haja is külön fogalommá vált, ezt a lépcsőzetesre vágott, hullámos, hamvasszőke frizurát akkoriban egy komplett generáció próbálta meg utánozni, és azóta is az ő nevét viseli.

4.

Farah Fawcettet ugyan a feltűnő külseje juttatta el Hollywoodba és egy sikersorozat főszerepéhez, de gyorsan megunta, hogy ezt a szépséget csak kihasználja a szórakoztatóipar, és idővel igyekezett inkább drámai szerepekben, a színészi képességei révén bizonyítani. A Charlie angyalait is otthagyta egyetlen évad után, és komoly pereskedés árán. Később enyhült a viszony, és két évadban még felbukkant alkalmi vendégszereplőként.

Farrah Fawcett a 70-es évek szexszimbóluma drámaibb szerepekre vágyott Forrás: Getty Images, AFP

5.

Az eredeti tévésorozatban a főszereplők egyébként is gyakran cserélődtek, a végére mindössze a Kellyt játszó Jaclyn Smith és a Charlie segédjét alakító David Doyle voltak az egyetlenek, akik mind a 115 epizódban szerepeltek.

6.

Charlie angyalaival nem csak mozgóképen találkozhatott a közönség az idők során, jelentek meg képregények is a lányok főszereplésével, a kétezres években pedig több videojáték is felhasználta a karaktereiket.

7.

Utóbbiak már ahhoz kapcsolódva, hogy 2000-ben megérkezett az első Charlie angyalai-mozifilm is. Drew Barrymore, Cameron Diaz és Lucy Liu csapott le benne a gonoszokra, miközben persze az egész legalább annyira szólt továbbra is a női bájaikra történő nyálcsorgatásról, mint a titkosügynökös kalandokról. Ekkorra már változtak azért az idők, Charlie angyalai egyszerre lettek a női emancipáció élharcosai, és a szexizmus haszonélvezői, ennek pedig szerencsére maguk is tudatában voltak, és megfelelő iróniával kezelték.

8.

Az első Charlie angyalai-film a 93 milliós költségvetéséhez képest 264 millió dolláros bevételt termelt, így jöhetett a folytatás. 2003-ban érkezett a mozikba a változatlan szereposztással készült Charlie angyalai: Teljes gázzal, ami azonban már messze nem aratott akkora sikert, így Cameron Diazék felhagytak az angyalkodással.

9.

Közülük Drew Barrymore-nak érte meg legjobban ez a kaland, eleve az ő ötlete volt a Charlie angyalai-mozifilm, amihez meg is vásárolta az adaptációs jogokat, így producerként is ő állt a két film mögött. A végére körülbelül 80 millió dollárt keresett velük.

10.

2011-ben az ABC csatorna megpróbálta újraindítani tévésorozat formájában a Charlie angyalait, de olyannyira sikertelennek bizonyult a kísérlet, hogy mindössze nyolc epizód került képernyőre a széria végső elkaszálása előtt.

11.

A november 28-án a hazai mozikba érkező új Charlie angyalai nem folytatása a korábbi filmeknek, hanem egy teljesen új sztorit és felállást hozó újraindítás (filmes szakkifejezzésel 'reboot'). Az új angyalok szerepében Kristen Stewart, Naomi Scott és Ella Balinska látható, a rendezői székbe pedig az eddig inkább színésznőként ismert Elizabeth Banks (Pókember, Az éhezők viadala, Zack és Miri pornót forgat) ült, akinek ez a második munkája ebben a szerepkörben a Tökéletes hang 2 után.

12.

Az új filmben az angyalok kimondottan nagy fegyverarzenált vetnek be az akcióik során, ami váltás a korábbi filmekhez és sorozatokhoz képest, melyekben a lányok mindig inkább a harcművészeti képességeiket használták ki.

13.

Elizabeth Banks elképzelése szerint egy dögös, igazi női akciófilmet akart elkészíteni az új Charlie angyalaival, és a stábtagok között is extra magas arányban találunk hölgyeket. Például a film zenéjéért is egy női szupersztár, Ariana Grande volt a felelős.

14.

Természetesen azért helyet kapott az elődök előtti tisztelgés is az új filmben. A Patrick Stewart által alakított John Bosley nyugdíjazási ünnepségének jelenetében látható néhány fénykép a karakter múltjából, ezeken pedig felvonulnak Charlie korábbi angyalai is a tévésorozatból, és a filmekből.

15.

Az új Charlie angyalai-film pedig egyvalamivel már biztosan történelmet ír, a végén kiderül, hogy ki is igazából Charlie!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.