Restaurálás után Rembrandt-festményként azonosítottak egy képet

Forrás: Twitter -
retusálás festmény Rembrandt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A modern technológiának és művészettörténészek nyomozásának köszönhetően Rembrandt festményeként azonosították az Egyesült Államokban azt a majd 400 éves műalkotást, amelyről sokáig úgy vélték, hogy a holland festőművész műhelyében dolgozó ismeretlen művész munkája.

A pennsylvaniai Allentowni Művészeti Múzeumban kiállított Fiatal nő arcképe című olajfestményt Rembrandt műhelyének tulajdonították. Két éve a festményt a New York-i Egyetemre küldték restaurálásra és megtisztításra.

Az egyetem restaurátorai akkor kezdték gyanítani, hogy Rembrandt művével állnak szemben, amikor eltávolították a legfelső festékréteget és a fekete, sűrű lakkréteget, és feltárult előttük a holland mester jellegzetes ecsetkezelése.

A Rembrandt festmény restaurálása Forrás: Twitter

A restaurátorok röntgennel, infravörös és elektronmikroszkóppal is megvizsgálták a festményt, hogy alátámasszák véleményük helyességét. A tudományos elemzés "feltárta az ecsetkezelést, annak lendületességét, amely annyira jellemző Rembrandt munkáira" - mondta Shan Kuang, a New York-i Egyetem Szépművészeti Intézetének restaurátora, aki a Fiatal nő arcképét restaurálta.

Független szakérők, akik a restaurálás után megvizsgálták az 1632-ben készült festményt, egyetértettek a New York-i szakemberek véleményével.

Amikor 1961-ben a pennsylvaniai múzeumhoz került a festmény, Rembrandt művének tartották. Egy évtizeddel később döntött úgy egy szakértői csoport, hogy a holland mester egy segédje készíthette azt.

Az alkotó kilétének megváltoztatása, a tulajdonítás nem szokatlan: a legtöbb festmény, amelyet az évszázadok során Rembrandtnak tulajdonítottak, 688 volt, a legkevesebb 265 - magyarázta Mehalakes.
A Fiatal nő arcképét június 7-től fogják kiállítani az allentowni múzeumban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.