Színészek, akiket forgatás közben ért a vég

Forrás: Shutterstock -
halál Jon-Erik Hexum forgatás színész Redd Foxx John Ritter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színészek számára a játék nem munka, hanem hivatás. Olyan, amit életük végéig szeretnének űzni, de nem egészen úgy, ahogy az alább felsorolt művészek. Ők szó szerint az életük utolsó pillanatáig dolgoztak, hiszen forgatás közben haltak meg.

Redd Foxx

Redd Foxx Forrás: Getty Images/WireImage/Tom Wargacki

A színészt és komikust főleg szituációs komédiákban lehetett látni, és a vég is egy forgatáson érte, 1991. október 11-én, a The Royal Family próbáinak szünetében. Szívinfarktus végzett vele, habár amikor összeesett, senki nem vette komolyan. Éppen azért, mert egy másik sorozatában, a Sanford and Sonban az általa alakított főszereplő gyakran tettetett szívinfarktust, így mindenki azt hitte, hogy csak viccel. Sajnos azonban ezúttal nem játszott. A kiérkező mentők már a helyszínen halottnak nyilvánították, azonban sikerült újraéleszteni és kórházba szállítani. Négy órával később viszont végleg távozott az élők sorából.

Jon-Erik Hexum

Jon-Erik Hexum Forrás: Getty Images/Harry Langdon

A színész – ahogy az lenni szokott – több meghallgatáson is részt vett, és több kisebb szerepet is elvállalt, mire megjött számára az igazi áttörés a Cover Up című sorozattal, amelyben Mac Harper modell és titkosügynök karakterét alakította. A hetedik rész forgatása közben azonban végzetes balesetet szenvedett. A szünetben egy kellékpisztollyal szórakozott, a halántékához tartotta és elsütötte, azzal azonban nem számolt, hogy ilyen közelről a vaktöltény is komoly sérüléseket okozhat, és okozott is. A töltény a koponyájába hatolt, a csont összetört darabjainak egy része hatalmas belső vérzést okozott az agyban. Órákon át műtötték, hogy helyreállítsák a kárt, de hat nappal a baleset után, 1984. október 18-án agyhalottnak nyilvánították.

John Ritter

John Ritter Forrás: Getty Images/WireImage/Jean-Paul Aussenard

A színészt hamar a szívébe zárta a közönség, többnyire vígjátékokban játszott, és szinte minden szereplését siker koronázta. Láthattuk őt a Tapló télapóban, a Talpig zűrben című vígjáték mindkét részében és a Pimaszok, avagy kamaszba nem üt a mennykő című sorozatban is megannyi más produkció mellett. Halálát egy fel nem fedezett aorta-elzáródás okozta. Egy sorozat forgatásán lett rosszul, de hiába jutott el orvoshoz, sajnos későn sikerült feltárniuk a probléma igazi okát. Szívrohamnak hitték, és csak azután kezdtek el tovább vizsgálódni, hogy a kezelések nem hoztak javulást a színész állapotában.

Ken Steadman

Ken Steadman Forrás: kensteadman.wordpress.com

Hosszú évek kemény munkája után a 27 éves Ken Steadman szekere végre beindult. Egyre több szerepet kapott sorozatokban és filmekben egyaránt, legutolsó sikere pedig egy vendégszerep volt a Sliders című sorozatban, amely akkoriban nagyon nagy népszerűségnek örvendett. Az öröme azonban nem tarthatott sokáig, mert a Desert Storm című rész egyik forgatási napján életét vesztette egy baleset következtében: a munkálatok alatt vezetnie kellett egy dune buggyt a sivatagban, a jármű azonban felborult, és összetörte a színészt. Helikopterrel szállították kórházba, de sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az orvosok nem tudták megmenteni az életét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.