Meghalt Török László fotóművész

Forrás: Shutterstock -
fotóművész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Életének 73. évében elhunyt Török László Balázs Béla-díjas fotóművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja - közölte az MMA az MTI-vel. Török Lászlót vasárnap érte a halál. A művészt az MMA saját halottjának tekinti.

Az MMA honlapján olvasható életrajz szerint Török László 1948. április 20-án született egy budapesti munkáscsaládban. 1966-ban érettségizett, majd két év katonaság után 1970-ig a Magyar Filmlaboratóriumban helyezkedett el. Ezután három évig az MTI Fotónál dolgozott különböző beosztásokban, majd 1975-ben fényképész szakvizsgát tett.

Forrás: Shutterstock

Török László 1972-ben Család című képével robbant be a magyar és nemzetközi fotográfiai ismertségbe. Kezdő fotósként nyerte el a World Press Photo egyik nagydíját, az Aranyszemet. Kisebb kitérők után az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat fotóriportereként, majd képszerkesztőjeként dolgozott, miközben 1979-ben a Magyar Fotóművészek Szövetsége tagjává választották és tevékenyen részt vett az Első Alkotócsoport, valamint a Dunakanyar Fotóklub munkájában.

A JAK-füzetek 4. köteteként jelent meg 1983-ban Módosulások című albuma. A kék tónus, a hosszú expozíciós idővel készített, bemozdult, ironikus környezetbe helyezett női aktok után Bari Károly költő segítségével készült a Cigányok című fontos sorozata. Többnyire monokróm egyedi technikával, sokszor dupla expozícióval, montázstechnikával készítette fotóműtárgyait.

Magyar fotográfusok címmel egy órás filmet szerkesztett, rendezett tizennégy kortárs magyar fotográfus munkáit, személyiségét bemutatva az IPV Stúdió produkciójában. 1989-ben Balázs Béla-díjjal ismerték el munkásságát, majd 1993-ban Düsseldorfban Kodak-díjat kapott.
1991-ben szabadúszó fotográfussá, a Pajta Galéria vezetőjévé vált, majd 2010-től nyugdíjassá és családostól leköltözött Salföldre. Az egykori nyaraló lett a lakása, a Pajta pedig a munkahelye, ahol kiállításokat, akt workshopokat rendezett.

Több mint 30 önálló kiállítása volt Magyarországon és külföldön. Műveit egyebek mellett a New York-i Modern Művészetek Múzeuma, a Media Museum Bradford, a Ken Damy Museum Brescia, a Magyar Fotográfiai Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Váci Fotótörténeti Gyűjtemény őrzi.
Török László 2014 óta volt az MMA rendes tagja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.