Andrew Lloyd Webber anyukája tanította zongorázni, az Oxfordon tanult művészettörténetet, nem vállal meztelen jeleneteket, és eredetileg ő lett volna az egyik roxforti varázslótanár. Ezekről, és sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 60. születésnapját ünneplő Hugh Grant kapcsán.

1.Hugh John Mungo Grant néven született Londonban. Noha ő számít az „angol férfi" egyik mintapéldányának, a felmenői között nagyobb arányban találhatók skótok, mint angolok.

2.Az ősei közül sokan szolgáltak, sőt töltöttek be magas tisztséget a brit hadseregben. A nagyapja a második világháborúban egy fogolytáborból is megszökött, erről a kalandról Hugh Grant többször is megpróbált már filmet összehozni, eddig sikertelenül.

Hugh John Mungo Grant néven született LondonbanForrás: Getty Images/WireImage/Toni Anne Barson Archive

3.Gyerekkorában a híres musicalszerző, Andrew Lloyd Webber anyukája tanította őt zongorázni.

4.Nem akármilyen helyen, a világ egyik legjobb egyetemének számító Oxfordon végezte a tanulmányait, méghozzá a képességeire való tekintettel ösztöndíjasként. Párhuzamosan hallgatott drámát és művészettörténetet, és utóbbi területen ígéretes tudományos pálya is állt előtte, ám diplomázás után végleg elköteleződött a színészi pálya mellett.

5.A világ a Négy esküvő és egy temetés főszerepében ismerte meg, ennek a filmnek a révén került bele a romantikus komédiák jófiújának skatulyájába is, ami ellen sokáig nem is nagyon küzdött. A filmben lett volna egy meztelen jelenete is, de miután a sminkmester a testét meglátva megkérdezte tőle, hogy feljavítsa-e a látványt némi trükközéssel, Hugh Grant önbizalma elszállt, és inkább megoldották a dolgot vetkőzés nélkül.

6.Azon nagyszerű színészek egyike, akiket még csak nem is jelöltek soha Oscar-díjra. A legrangosabb színészi elismerése egy Golden Globe, amit a Négy esküvő és egy temetésért kapott.

7.Amikor franciára szinkronizálják a filmjeit, a legtöbb esetben egy másik színésznagyság, Vincent Cassel kölcsönzi neki a hangját. Hugh Grant amúgy maga is folyékonyan beszél franciául.

8.Hogy mi történt volna, ha Hugh Grant fiatalkorában nem színésznek áll, hanem egy fiúegyüttest alakít, és hogy milyen énekhanggal rendelkezik, az kiderül az alábbi dalból, ami a Zene és szöveg című filmjéhez készült „álvideóklip".

9.Élete legnagyobb botránya 1995-ben történt, amikor a Los Angeles-i rendőrség letartóztatta, miközben a kocsijában épp kielégítette őt egy utcai prostituált. Ekkoriban épp Elizabeth Hurley színésznővel járt, aki megbocsátott neki, és összesen tizenhárom évig tartott a kapcsolatuk.

10.Sőt Elizabeth Hurley máig az egyik legközelebbi barátja és bizalmasa, például keresztszülei is egymás gyerekeinek.

11.Ötvenegy évesen lett először apa, és ötvenhét évesen nősült meg először. Mára már öt gyereknél tart, két anyától.

Hugh Grant és gyermekeinek anyjai: Tinglan Hong (balra) és Anna Eberstein (jobbra)Forrás: Northfoto, Getty Images

12.A sport világéletében fontos volt számára, a hobbijai között megtalálható a foci, a golf, a tenisz, a snooker és a krikett is. A Fulham focicsapatának elkötelezett szurkolója.

13.A sport mellett a műgyűjtés a másik fő hobbija. 2001-ben megvett egy Elizabeth Taylort ábrázoló Andy Warhol-festményt négymillió dollárért, amit később közel húszmilliós haszonnal adott el.

14.Eredetileg őt szerződtették Gilderoy Lockhart szerepére a Harry Potter-filmekbe, de az utolsó pillanatban le kellett mondania róla, mert időegyeztetési problémák támadtak más produkciókkal. A szerepet végül Kenneth Branagh játszotta el.

15.A saját filmjei közül a Napok romjait tartja a legtöbbre, és szerinte a Vonat a pokolba sikerült a legrosszabbul.