Érdekes! Ez a film vezeti a mozis toplistát, pedig nem is ezen a héten mutatták be

Forrás: Shutterstock -
film Liam Neeson becsületes tolvaj
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ismét Liam Neeson Becsületes tolvaj című akciófilmje érdekelte a legtöbb nézőt Észak-Amerikában a hétvégén. A második hete játszott produkció az elmúlt három napban újabb 2,4 millió dollárral (739 millió forinttal) növelte bevételét a mozikban.

A Variety.com cikke szerint a filmet az előző hétnél több, már 2502 vetítőben játszották, mivel a New York-i kormányzó, Andrew Cuomo engedélyezte, hogy az állam egyes mozijai péntektől korlátozott kapacitással ismét kinyithassanak a metropoliszon kívül.

A Becsületes tolvaj produkciós cége, az Open Road elégedetten nyilatkozott a film bevételéről, mint közleményükben fogalmaztak, bíztak benne, hogy egy akciófilm Neesonnal becsalogatja a közönséget a mozikba, és az eredmény ezt igazolta is, hiszen két egymást követő hétvégén lett listavezető a produkció.

Liam Neeson végre jó útra akar térni Becsületes tolvaj Forrás: Vertigo Média

A hollywoodi lap megjegyezte, hogy a film az elmúlt két hónap egyik legalacsonyabb mozis bevételével tudott a lista élén maradni. Ugyanakkor Paul Dergarabedian boxoffice-elemzőt is idézték, aki hangsúlyozta, hogy a számok mégis arról tanúskodnak, hogy a nézőknek fontos a mozis élmény.
New York város, Los Angeles és San Francisco mozijai továbbra is zárva vannak. Az Amerika-szerte már ismét kinyitott mozik pedig csökkentett befogadóképességgel, távolságtartási szabályokkal működnek.

A Becsületes tolvaj mögött a második helyen a Nagypapa hadművelet szerepel 1,9 millió dolláros (585 millió forintos) hétvégi jegyeladással. A Robert De Niróval forgatott vígjáték a bemutatása óta eltelt 17 nap alatt 9,7 millió dollárt (3 milliárd forintot) keresett.

Forrás: Shutterstock

A Disney The Empty Man című horrorja 1,3 millió dolláros (400 millió forintos) jegyeladással debütált, és ennyit hozott a hétvégén Christopher Nolan Tenet című filmje is, amit nyolcadik hete játszanak Amerikában. A Tenetre eddig világszerte mintegy 340 millió dollárért (105 milliárd forintért) váltottak jegyet a mozikban.

A múlt héten a pandémia miatt újabb három hollywoodi produkció bemutatását halasztották el: a Legally Blonde 3., a Kampókéz és a Szellemirtók: Az örökség is később kerül majd a mozikba. Az idei mozis naptárban csak néhány bemutató maradt még, köztük a Wonder Woman 1984, amit december 25-től akarnak forgalmazni.

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.