Ben Stiller szándékosan titokban tartotta a halálos betegségét

színész Ben Stiller születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Igazi komikuscsaládba született, de a bipoláris zavart is örökölte. Nem csak színészként, de rendezőként is komoly az életműve, még ha Arany Málna-rekordot tart is. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben az 55. születésnapját ünneplő Ben Stiller kapcsán.

1.
Benjamin Edward Meara Stiller néven született 1965. november 30.-án, New Yorkban. A szülei, Jerry Stiller és Anne Meara szintén neves színészek és komikusok voltak. Az édesapja osztrák és lengyel zsidó felmenőkkel rendelkezett, az édesanyja katolikus ír családból származott.

2.
A szüleivel számos közös produkciót is összehozott, a mindkettejüket felvonultató Stiller & Meara című sorozatnak például ötletgazdája volt, és több részt rendezőként is vállalt belőle. Az édesapja nagyon sok mozifilmjében is felbukkant kisebb szerepekben.

3.
A 2020-ban elhunyt édesapját tartja a kedvenc színészének, a mesterének és a legjobb barátjának egyszerre.

Ben Stiller és édesapja, Jerry Stiller Forrás: Getty Images/FilmMagic/Charles Eshelman/

4.
Már 10 évesen amatőr kisfilmeket forgatott otthon a testvérével és a barátaival. A kisfilmek története sokban emlékeztetett a későbbi hollywoodi mozijaira: a félénk és pici Bennel egy otromba nagymenő csúnyán kiszúr, ő pedig ezért ötletes és tréfás bosszút áll.

5.
A UCLA egyetemről kirúgták, ezután évekig színpadi előadásokban szerepelt, és filmes meghallgatásokra járt, nem sok sikerrel. Az áttörést egy szintén saját készítésű kisfilm hozta el számára, amiben A pénz színe című Scorsese-mozit parodizálta ki, és ami olyan viccesre sikerült, hogy bemutatták a Saturday Night Live közkedvelt komikus showműsorában.

6.
Élete első mozifilmes szerepét Steven Spielberg A Nap birodalma című filmjében játszotta, egy második világháborús japán fogolytábor egyik rabjaként. Ezután már rendszeresen felbukkant hollywoodi filmekben, az így szerzett pénzt pedig arra fordította, hogy Hollywoodon kívüli filmet forgasson. 1994-ben készült el a rendezői bemutatkozása, és a Nyakunkon az élet című független generációs mozi igazi kultfilmmé vált.

7.
A rendezői munkássága is jelentős, noha a színészi elfoglaltságai miatt jellemzően csak 5-6 évente vállal filmet ilyen minőségben. Ezen a téren a pályája csúcsát a Trópusi vihar című fergeteges háborús szatíra jelentette, de legutóbbi rendezése, a Szökés Dannemorából című minisorozat is igazi míves darab.


8.
Egy interjúban elárulta, hogy bipoláris zavarban szenved, rendkívül felfokozott és lehangolt lelkiállapotok váltakoznak az életében. A családjában gyakori ez a mentális betegség, így vélhetően ő is örökölte a hajlamot.

9.
2000 óta él házasságban Christine Taylor színésznővel (Nászok ásza, Kidobós), két közös gyermekük született. A házasságuk ugyanakkor már csak papíron létezik, mivel nemrégiben bejelentették a szakításukat, és a válási folyamatot is megindították.

10.
Óriási haverja Tom Cruise, akit imád parodizálni is. Sőt, egy komédiaszkeccs erejéig még megteremtette Tom Cruise őrült kaszkadőrének figuráját is Tom Crooze személyében.

11.
A kedvenc színészpartnere viszont egy másik barátja, Vince Vaughn. Csak a 2004-es évben például három közös filmjük is készült.

12.
A színésznők közül Diane Keatont csodálja a leginkább. Olyannyira, hogy erről még egy újságcikket is írt 1997-ben a Premiere magazin számára.

13.
A Star Trek világának hatalmas rajongója. A saját produkciós cégét is azért nevezte el Red Hour Films-nek, mert ez a scifi-sorozat egyik epizódjában lezajló lázadás neve.

14.
Ő tartja az Arany Málna-díj történetének egyik rekordját azzal, hogy 2004-ben öt filmjéért is jelölték egyszerre a Legrosszabb férfiszínész kategóriában.

15.
2016-ban bejelentette, hogy két évvel korábban prosztatarákkal diagnosztizálták. A betegségét szándékosan titokban tartotta addig, míg sikerült teljesen felgyógyulnia belőle.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.