A fűzőről általában azokra az időkre asszociálunk, amikor a nők hatalmas, harangszoknyás, kalapos, kesztyűs öltözékekben sétáltak gavallérjaik vagy férjeik oldalán. Ezt a korszakot gyakran valami idill lengi körül a fejünkben, holott a habos ruhaköltemények alatt bizony egy kész kínzóeszköz lapult.

A fűzőt mindenki a XVIII-XIX. század viseletének gondolja, ám valójában a története sokkal régebbre nyúlik vissza. Már az ókorban divatosnak számítottak az olyan ruhadarabok, amelyek segítettek abban, hogy a nők elérjék a kornak megfelelő, ideális alakot. Ebben az időszakban azonban még nem a ma is ismeretes fűzőt alkalmazták, sokkal inkább keményített vásznakkal korrigálták a test arányait.


Évszázados uralom
A ma is ismert fűző elődje a XIV. században látott napvilágot Spanyolországban. A nehéz, fémből vagy fából készült, páncélszerű ruhadarab teljesen lelapította a melleket és inkább a keskeny derékra valamint a csípőre hívta fel a figyelmet. A következő évszázadban, a franciák újításának köszönhetően, a keblek hangsúlyozása is divatba jött, a fűzők pedig ennek a célnak is remekül megfeleltek. Alulról felnyomták és megtámasztották a melleket, miközben a derekat egyértelműen karcsúsították. A következő évszázadokban egész Európát meghódította ez a ruhadarab és nők milliói fűzték el a derekukat. Egészen gyermekkortól trenírozták a lányokat a míder viselésére és mind szorosabbra húzták rajtuk a merevített alsóneműt, míg végül nemhogy játszani, de már enni is alig tudtak. Egyes nők olyannyira rabjaivá váltak a tökéletes alak illúziójának, hogy még éjszakára sem voltak hajlandóak megválni a karcsú derekat biztosító fűzőtől.

Ruha divat az 1700-as évekbőlForrás: AFP


A francia forradalom szabadította meg a nőket a míder egyre erősödő szorításától és hozott némi fellélegzést, ám az empire szabású ruhák divatja nem tartott sokáig. A XIX. század elejétől kezdve ismét a homokóra alkatért kezdett rajongani a világ, így a fűzők újra bevették a női budoárokat és sosem látott úralomra tettek szert. A fűző a nők öltözékének elengedhetetlen részévé vált.


Az alakformáláson túl
A míder ebben a korban nem csupán egy alakformáló eszköz szerepét töltötte be, de a társadalmi hovatartozást is jelképezte. Míg az előkelőbb hölgyek erősen fűzték – vagy fűzették – magukat, addig a kevésbé kiváltságosak nem húzták olyan szorosra az alsóneműt, hogy el tudják végezni a napi teendőiket. Tehát akinek igazán vékonyra zsugorították a derekát, az ezzel azt az üzenetet is közvetítette, hogy az elit tagjai. Az igazán befűzött hölgyek a merevítésnek köszönhetően képtelenek voltak meggörnyedni, így a tartásuk kifogástalanná vált: egyenes derékkal, háttal, kecsesen sétáltak, ültek, egyértelműen jelezve, hogy hova tartoznak.

Az igazán befűzött hölgyek a merevítésnek köszönhetően képtelenek voltak meggörnyedni, így a tartásuk kifogástalanná vált, 1890.Forrás: AFP

A fűzők leáldozása
A fűzők sorsát a XX. század pecsételte meg, amelynek elején Paul Poiret megtervezte az első olyan ruhákat, amelyek alá már nem kellett míder. Az új divat lassan átvette az uralmat, Coco Chanel idejében pedig már kifejezetten furcsán néztek arra, aki elfűzte a derekát.

A míderek ideje tehát leáldozott. Vagy mégsem? Bár a kötelező, a józan ész határait feszegető fűzőviselés már a múlté, még manapság is igencsak közkedveltek a különféle míderek. Persze ezek már nem is hasonlítanak a korábbi kínzóeszközökre, hiszen céljuk sokkal inkább a „szexizés", mintsem a számottevő alakformálás - bár tény, hogy ma is akad néhány olyan celeb, aki szívesen korrigálja az idomait komolyabb fűzőkkel.