90 éves lett Kirk kapitány, azaz William Shatner: nagy sztárként lett ismét földönfutó

William Shatner magazin Star Trek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nagyszülei a Monarchiából vándoroltak ki, a Star Trek forgatásán halláskárosodást szenvedett, szörnyű balesetben vesztette el a feleségét, és a rajongói még a vesekövéért is bármit megadnak. A 90. születésnapját ünneplő legendát, William Shatnert egy nagy adag róla szóló érdekességgel köszöntjük.

1

A kanadai Montrealban született 1931. március 22-én. Az édesanyja háziasszony, az édesapja a ruházati iparban tevékenykedő tehetős vállalkozó volt, aki a világsiker megérkezéséig a színészi pályán gyakran támogatta anyagilag is a fiát.

2

Az apai nagyszülei az akkori Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Bukovinából kivándorolt zsidó voltak, az anya nagyszülei pedig litvániai zsidók.

3

A Montrealra jellemző kétnyelvű kanadai közegben nőtt fel, így tökéletesen beszél az angol mellett franciául is.

4

A pályáját úgy kezdte, hogy egyetem után nyári színházi fesztiválokon dolgozott rendezőasszisztensként, majd a Kanadába látogató nagy Shakespeare-színészek (Alec Guiness, James Mason, Anthony Quayle) tanítványaként. A szintén a fesztiválokra érkező amerikai kritikusok figyelmét felkeltette a teljesítménye, és ez tévés szerződésekhez segítette Shatnert.

5

A filmes karrierjét olyan klasszikusok mellékszerepeiben kezdte, mint A Karamazov testvérek és az Ítélet Nürnbergben.

6

A leghíresebb szerepet Kirk kapitányé az első Star Trek-sorozatból és a Star Trek-filmekből. Amikor 1966-ban elindult a széria, Shatner hobbija épp a motorozás volt, ezt pedig beleírták Kirk kapitány személyiségrajzába is.

7

A Star Trek-sorozat Arena című epizódjának forgatásán a Spockot játszó Leonard Nimoy-jal túl közel álltak egy robbanással járó speciális effektushoz, emiatt mindketten egyoldali állandó fülcsengéssel járó halláskárosodást szenvedtek.

8

Hiába lett híres a sorozatnak köszönhetően, de miután a Star Treket a gyártó tévécsatorna elkaszálta, és mivel épp ekkor vált el az első feleségétől, Shatner pénz nélkül maradt a hatvanas évek végére. Egy ideig lakókocsiban élt, míg nem kapott újra néhány jól fizető színészi munkát. Később pedig a Star Trek-mozifilmek, valamint olyan sorozatok, mint a T. J. Hooker, az Ügyvédek és a Jogi játszmák révén végig az élvonalban tudott maradni.

9

Négyszer nősült. Az első két nejétől elvált, a harmadik felesége egy szörnyű baleset következtében a házuk medencéjébe fulladva hunyt el. 2001 óta él együtt a negyedik feleségével, aki szintén nem sokkal korábban lett özvegy, és a közös hobbijuk, a lovak is összehozták őket.

10

A hatvanas évek végén zenei karrierbe is belefogott, de a The Transformed Man című albuma például olyan rosszra sikeredett, hogy emiatt vált idővel kultikus darabbá, a Lucy in the Sky with Diamonds-t az előadásában pedig megválasztották minden idők legrosszabb Beatles-feldolgozásának. Shatner nem bánja, és élvezi az „olyan rossz, hogy már jó" népszerűséget is.

11

A Star Trekben főszereplőtárs, nemrég elhunyt Leonard Nimoy az életben is az egyik legjobb barátja, sőt leggyakoribb színészpartnere is volt. Öt különböző tévésorozatban bukkantak fel együtt: két Star Trek-szériában, a The Man from U.N.C.L.E. kémsorozatban, a T. J. Hooker-ben és a Futurama animációs komédiában.

12

Rettenetesen tériszonyos volt világéletében, de amikor a Star Trek – A végső határ jeleneteit rendezőként is vezényelnie kellett a Yosemite nemzeti parkban, sikerült végleg legyőznie a fóbiáját.

13

Egy jótékonysági árverésre felajánlotta a saját kioperált vesekövét. 75 ezer dollárért vásárolták meg, és a pénzből házakat építettek a rászorulóknak.

14

Az állandó magyar szinkronhangja, Szersén Gyula a napokban hunyt el.

15

Shatner azon kevés hollywoodi sztár egyike, aki nem vonult vissza időskorára, és immár 90 felett is aktív. Legközelebb a Senior Moment című, március végén bemutatásra kerülő filmben találkozhatnak vele a nézők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.