Öreg díva, nem vén díva – Tanulj, a nagyoktól

öregedés Hollywood magazin dívák szépség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Időtlen szépségüket sokan megirigyelnék, s bár jócskán elmúltak 60 évesek, ráncosan is sugárzóan szépek! Igazi stílusikonok, akikre érdemes odafigyelni, mert sokat tanulhatunk tőlük.

A fiatalság hamar elmúlik, de a szépség örök. Négy díva, négy csodálatra méltó, erős, tehetséges nő, akik nem féltek "megöregedni".

Sophia Loren

Sophia Loren Forrás: Getty Images

Legutóbb május közepén, a David di Donatello-díjátadón gálázott csillogó estélyiben, 86 évesen! Bár egy ideje már nem vállal komolyabb szerepeket, fiának, Edoardo Pontinak nem tudott nemet mondani, így elvállalta az Előttem az élet című dráma főszerepét. Az Olasz Filmművészeti Akadémia a legjobb színésznőnek járó díjjal jutalmazta alakítását. A többszörös Oscar-díjas és Golden Globe-díjas színésznő, továbbra is életkorát meghazudtolva teljesít, ha akar. Fiatalosságát és szépségét, saját bevallása szerint, rendszeres, hosszú sétákkal, olívaolaj tartalmú bőrápolókkal és olasz vörösborral őrzi.

Helen Mirren

Helen Mirren Forrás: Getty Images

Júliusban lesz 76 éves. A hatvanas évek vége óta folyamatosan játszik, a nyolcvanas években már a legmagasabban jegyzett angol színésznők között volt, világsztárrá viszont a kétezres években, A királynőért nyert Oscar-díja után vált. Vagyis hatvan fölött. A színésznő életvidámságával, magabiztosságával, elképesztő stílusérzékével mindenkit elvarázsol. Energikusságát és elképesztő alakját a titokzatos „királyi edzésnek (XBX)" köszönheti, melyet a kanadai királyi légierő hölgy tagjai részére fejlesztették ki, és napi 12 percre van szükség a végrehajtásához. Ezen kívül rengeteg vizet iszik, hogy bőre rugalmas maradjon és csak „vékonyan" sminkel, hogy ne terhelje feleslegesen a bőrét.

Maye Musk

Maye Musk Forrás: Getty Images

Elon Musk édesanyja 73 évesen sem az a tipikus öreg hölgy: 70 évesen lett a Covergirl arca, reklámfilmekben és divatbemutatókon, címlapokon szerepel. Komoly követőtábora (170 000+) van Instagramon, ahol rendszeresen posztol. Hatvan évesen rövidre vágatta a haját, és meghagyta természetes, ősz árnyalatát – frizurája a mai napra a védjegyévé vált. „Civil" szakmája szerint dietetikus, így régóta az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás híve. Maye minden reggel enyhén szappanos vízzel öblíti le az arcát, és UV-védelmet nyújtó krém nélkül nem mozdul ki otthonról. Minden nap sétál a kutyájával, heti háromszor 30 percet szobabiciklizik, és néha súlyzózik is egy keveset, de elmondása szerint nem viszi túlzásba.

Meryl Streep

Meryl Streep Forrás: Getty Images

A 71 éves színésznő tavaly a világ két legnagyobb online televíziójának, a Netflixnek és az HBO-nak is készített egy-egy filmet, melyekért idén begyűjtheti a 22. Oscar-jelölését is. Jelenleg a Don't look up című filmet forgatja Leonardo DiCaprio és Jennifer Lawrence társaságában. Úgy tűnhet, Meryl-nek lételeme a pörgés, de ő állítja, ez csak úgy működhet, ha az ember kellő hangsúlyt fektet önismerete elmélyítésére és a lelki békéjének megteremtésére. Kerüli a vegyszerekkel és színezékekkel dúsított élelmiszereket és csakis organikus, friss, egészséges ételeket eszik. Emellett rendszeresen jár úszni, hogy jó kondiban tartsa magát. Legfontosabb szépség trükkje pedig, hogy soha nem nyúl az arcához, ezzel elkerülheti a baktériumok okozta pattanások, bőrhibák kialakulását.

A bemutatott dívák közös vonása, hogy egyikük sem harcol a korával, hanem megélik azt. Csakis a saját szabályaik szerint élnek és nem hajlandóak elfogadni, a társadalom által elvárt "nénike" szerepet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.