Részegeskedés miatt bukta a sportkarrierjét Robert Redford

színész Paul Newman Robert Redford Dustin Hoffman
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
85. születésnapját ünnepli Robert Redford, aki filmsztárként, rendezőként és fesztiválalapítóként is a mozi történetének korszakos figurája. A nevezetes alkalomból összegyűjtöttünk róla egy nagy adag érdekességet.

1. Részegeskedés miatt bukta a sportkarriert.

Robert Redford meglehetősen balhés fiatalnak számított, a középiskola alatt például dísztárcsák lopkodása miatt került bajba. Az egyetemi sportösztöndíját és vele a profi baseball karrier lehetőségét pedig a folyamatos részegeskedése miatt bukta el.

2. Festőnek indult, színész lett belőle.


Először a képzőművészet iránt érdeklődött, és el is végezte a neves Pratt Institute of Art akadémiát. Ezután festőként tevékenykedett, ilyen minőségében ihletet keresve és a nagy elődöket tanulmányozva hosszabb ideig élt Európában: Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban is. Csak ezután kezdett el színészetet tanulni New Yorkban, a karrierje kis színházi szerepekkel indult.

Robert Redford fiatal korában a képzőművészet iránt érdeklődött Forrás: NORTHFOTO/© 1966 by Entertainment Pictures/Snap

3. Az első gázsija egy horgászbot volt.


Élete első fizetős színészi munkáját a kamerák előtt egy tévés kvízműsorban kapta, és 75 dolláros gázsi járt volna neki érte. A fizetéskor azonban kiderült, hogy nem pénzt, hanem a nyereménytárgyak egyikét kaphatja csak meg, így egy horgászbot jutott neki.

4. Paul Newman nem engedte vonaton rohangálni.


A karrierje nagy áttörését és az egész színészi pályája legemblematikusabb szerepét a Butch Cassidy és Sundance kölyök című western hozta el, ami egyben egy korszakos alkotói együttműködés és nagy barátság kezdetét is jelentette a főszereplőtárs Paul Newmannel. A mexikói forgatás rengeteg közösen elfogyasztott sört hozott számukra, és csak egy dologban különböztek össze: Newman nem akarta hagyni, hogy Redford maga végezze el az össze kaszkadőrmutatványt, például a mozgó vonatra ugrást, és a vagonok tetején szaladgálást. Mivel ekkor még Newman sokkal nagyobb sztárnak számított, az ő szava döntött. Redford pedig kiélhette ez irányú hajlamait a későbbi filmjeiben.

5. Utálja a saját filmjeit.


Legalábbis megnézni őket, mert mindig talál hibát az alakításaiban. Az egyetlen film, amiben szerepelt, és amiben elégedett a saját teljesítményével, az a szintén Paul Newmannel közös A nagy balhé. Amit viszont akárhányszor képes megnézni, az a Humphrey Bogart-féle A Sierra Madre kincse, amit minden idők legjobbjának tart.

6. Övé a világ egyik leghíresebb fesztiválja.


A karrierje kezdete óta a megkeresett pénzt földvásárlásba fektette, elsősorban a Utah hegyei közötti festői tájakon. Egy itt megvett síparadicsomot egy idő után át is keresztelt Sundance Ski Resortra a leghíresebb szerepe nyomán, majd a nyolcvanas években itt indította el a Sundance filmfesztivált is, ami mára a filmvilág egyik legjelentősebb eseményévé nőtte ki magát.

7. Színészként nem Oscar-díjas, de rendezőként igen.


Sőt, rögtön az első általa rendezett mozifilmért, az Átlagemberekért megnyerte az Oscar-díjat, ami nagyon keveseknek sikerült csak. Színészként mindössze egyszer jelölték (A nagy balhéért), rendezőként és producerként egy-egy további alkalommal (a Kvíz-showért), és 2002-ben elismerték a munkásságát egy tiszteletbeli Oscarral is.

8. Túl szőke volt Corleonénak.


A Keresztapa főszerepére őt akarták a producerek az akkor még ismeretlen Al Pacino helyett, de a rendező Francis Ford Coppola azzal a nehezen vitatható érvvel szerelte le őket, hogy Redford nem néz ki éppen szicíliainak. A Diploma előtt rendezője pedig azért adta inkább a főszerepet Dustin Hoffmannak, mert szerinte Redfordról senki se hitte volna el, hogy gondot okoz neki becsajozni. Máskor pedig ő maga utasította vissza a később filmtörténeti jelentőségűvé lett alkotások főszerepeit, mint például a Love Story, a Barry Lindon, a Nem félünk a farkastól vagy A sakál napja esetében.

9. Elvesztette a hallása nagy részét.


Időskori szerepei közül kiemelkedik a Minden odavan című film, amiben egy tengeren hánykolódó, léket kapott vitorlás egyetlen utasát alakította. A túlélésért való küzdelmet ábrázoló jelenetek felvételekor pedig olyan gyakran eláztatta a víz, hogy összeszedett egy csúnya fülgyulladást, ami miatt a bal fülére a hallása 60%-át elvesztette.

10. Súlyos tragédia árnyékolja be a családi életét.


Kétszer nősült: az első házassága 28 éven át tartott, és négy gyereke született. Közülük az első mindössze két és fél hónapig élt, mivel egy tragikus éjszakán bölcsőhalál következtében elhunyt, ami Redford szerint sosem felejthető traumát jelentett a számára. A második házasságát 2009-ben kötötte a német festőnő Sibylle Szaggarsszal, akivel már a kilencvenes évek óta egy párt alkotnak.

Robert Redford napjainkban Forrás: AFP/Fadel Senna

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.