Nem látszik rajta a kora, pedig 60. születésnapját ünnepli Tom Ford, aki  stílusos eleganciájával nem csak a divatszakmában, de a filmvilágban is letette már a névjegyét. Fordulatos életpályája számos érdekességet rejt, amiből most összegyűjtöttünk tízet.

 Bútortologatással kezdte

Texasi ingatlanügynök házaspár gyerekeként született, és már korán látszott rajta, hogy milyen fontos számára a stílus és az esztétika. Hatévesen már magától átrendezte a házban a bútorokat, hogy jobban nézzen ki a belső tér, és rendszeresen tanácsokat adott az édesanyjának a frizurája és a cipői kapcsán.

Egy diszkó fontos szerepet játszott az életében
New Yorkban járt egyetemre, először művészettörténetet, majd belsőépítészetet tanult. Eközben tévéreklámokban szerepelve tartotta el magát, és elkezdett a legendás Studio 54-be, a korszak meghatározó szórakozóhelyére járni. Itt jött rá arra is, hogy saját neméhez vonzódik, és a Studio 54 világa erősen hatott később az általa megteremtett divatstílusra is.

Texasi ingatlanügynök házaspár gyerekeként született, és már korán látszott rajta, hogy milyen fontos számára a stílus és az esztétikaForrás: Instagram/Tom Ford

Trükkel kapta meg az első munkáját a divatiparban
Se képzettséggel, se tapasztalattal nem rendelkezett, amikor eldöntötte, hogy ő divattal akar foglalkozni. A híres designer Cathy Hardwickot kezdte el hívogatni, hogy adjon neki valami kis munkát a vállalatánál. Hónapok kitartó telefonálgatása után el tudott érni egy állásinterjút, amire Hardwick úgy érkezett, hogy végre végleg megszabadul Fordtól. Megkérdezte tőle, kik a kedvenc európai tervezői, Ford pedig lenyűgöző tudással mesélt Armaniról és Chanelről. Megkapta a munkát, és mikor később megkérdezte tőle Hardwick, miért épp Armanit és Chanelt mondott, a válasz így hangzott: „Aznap épp ezeket viselted."

Felvirágoztatta a Guccit
1990-ben egy merész húzással átköltözött Európába, és a csőd szélén álló Guccinál kezdett el dolgozni. Hamarosan a divatcég vezető tervezője lett, rengeteg munkával és új, menő termékekkel újra sikeressé tette a céget. Amikor távozott a Guccitól, 10 milliárd dollárt ért a vállalat, és Ford munkájának elvégzésére négy embert vettek fel helyette.

1990-ben a Guccinál kezdett el dolgozni, rengeteg munkával és új, menő termékekkel újra sikeressé tette a cégetForrás: AFP/Martin Bureau

Olaszországban tanult meg nyugodtnak lenni
"Elég nyugodt fickó vagyok. De ez nem volt mindig így, Olaszországban tanultam meg, amikor hosszú ideig ott laktam. Ha soha semmi nem úgy működik, ahogyan kéne, ha soha semmi nem a megbeszélt időben történik, azzal meg kell tanulni együtt élni" – mondta.

Nem öltöztet politikusokat
2005 óta már a saját divatcégét és a saját magáról elnevezett márkát viszi, szintén roppant sikeresen. Rengeteg híresség kéri fel őt a ruhája megtervezésére, köztük politikusok is, de őket mindig elutasítja. Szerinte a politikusok minden embert képviselnek, ezért olyan ruhákat kéne hordaniuk, amik mindenki számára megfizethetők. Egyetlen alkalommal tett kivételt: elkötelezett demokrataként Michelle Obama számára tervezett egy elefántcsont színű estélyit az angol királynőnél tett látogatására.

Michelle Obama számára tervezett egy elefántcsont színű estélyit az angol királynőnél tett látogatásáraForrás: NORTHFOTO/PA Wire/PA Images/Chris Jackson

Titkosügynök is van a kuncsaftjai között
Egy ideje már ő felel a világ leghíresebb titkosügynöke, James Bond eleganciájáért is. A 007-es legutóbbi négy filmjében (beleértve a most érkező Nincs idő meghalni-t is) ő tervezte Daniel Craig öltönyeit.

Filmesként is sikeres
Filmrendezőként is tevékenykedik. Eddig két mozifilmet készített (Egy egyedülálló férfi 2009, Éjszakai ragadozók 2016), és mindkettőt Oscar-díjra is jelölték Colin Firth, illetve Michael Shannon alakításai révén.

35 éve él ugyanazzal a férfival
1986-ban ismerkedett meg Richard Buckley-val, aki egy divatmagazinnál dolgozott szerkesztőként. Ford 25, Buckley 38 éves volt ekkor, és azóta is egy párt alkotnak. Ahogyan ez lehetővé vált Amerikában, össze is házasodtak 2014-ben, és együtt nevelik a jelenleg 9 éves gyermeküket.

A róla szóló dal is sláger lett
A híres rapper Jay-Z 2013-ban írt egy dalt Tom Ford címmel, ami hatalmas siker lett, előkelő helyre jutott a slágerlistákon, és számos más híres előadó remixelte is azóta.

 A Kultúra rovat további cikkei: