Két nagyszabású produkcióval és három kamaradarabbal készül az új évadra a Thália Színház, három vezető színész azonban távozott a társulatból.
A Thália Színház sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a társulattól távozott Schell Judit, aki 2021 szeptemberétől a színház művészeti vezetői posztjáról is lemondott, valamint Pindroch Csaba - aki két előadásban vendégművészként továbbra is látható lesz – és Szinetár Dóra, aki szintén vendégművészként folytatja a munkát a színházban. Idén szeptembertől Domokos László a Thália Színház társulatának tagja lesz.
Kálomista Gábor ügyvezető a sajtótájékoztatón elmondta, mindent megtettek azért, hogy a színház túlélje a koronavírus-járvány időszakát, és szerencsére senkit nem kellett elküldeni. Arról is beszélt, hogy Schell Judittal alapítottak egy Színházi Szolidaritási Alapot, amellyel a reménytelen helyzetbe került kollégáikon segítettek. Kálomista arról is szót ejtett, hogy a színház összes dolgozóját beoltották, így egymásra vigyázva tudnak dolgozni.