Carl Bean hosszú betegeskedés után szeptember 7-én, 77 éves korában távozott az élők sorából. 

Carl Bean 77 éves volt, amikor hosszan tartó betegeskedés után szeptember 7-én elhunyt.

Nem volt egyszerű gyermekkora, a keresztszülei nevelték, miután az édesanyja meghalt egy abortuszműtét során. Később nagybátyja szexuálisan zaklatta. Családja nem akarta elfogadni, amikor beismerte, hogy homoszexuális. Saját bevallása szerint ez az időszak annyira megviselte, hogy öngyilkossággal is próbálkozott, ám még időben kórházba szállították.

Elhunyt a világhírű énekesForrás: Shutterstock

16 évesen New Yorkba költözött, mert minden álma volt, hogy énekes legyen. Nem sokkal később  pedig a Motown lemezkiadó kérésére felénekelte az I Was Born This Way című dalt, ami a kor egyik legnagyobb slágere lett (később Lady Gagát is ez a dal ihlette meg a 2011-es Born This Way című slágerénél) - írja a The Guardian.

Az éneklés mellett lelkésznek tanult, 1982-ben pedig fel is szentelték.

1985-ben megalapította a Minority Aids Projectet is, amelyen keresztül ellátást és gyógykezelést kínált azoknak a Los Angelesben élő, alacsony jövedelmű színes bőrűeknek és latinoknak, akik HIV fertőzéssel, illetve AIDS-es betegséggel küzdöttek.

Az öltözőben esett össze a 29 éves sportoló: nem tudták megmenteni az életét