Érdekes történelmi pillanatban élünk: a magyarság sorsát meghatározó nagy, nemzetközi események közül az I. világháborúnak éppen mostanra fogynak el a szemtanúi. Nincs ki élőszóval elmondja, milyen volt a békének hitt anarchia, hogyan nem tudtak eligazodni – akkoriban sem – az eseményeken és mi rejlett Tisza István ellentmondásos tettei mögött. Muszáj tehát történeti kutatásokkal feltárnunk, hogy megértsük, hogyan is nézett ki ez a zavaros időszak, ami végül Trianonhoz vezetett.

Megdöbbentő felismerés ihlette András Attila, Tizennyolc című drámáját: XX. századi történelmünk egyik legfontosabb pillanatáról nincs megfelelő súlyú feldolgozás. Ennek hiányában egyrészt nem tudunk megfelelően kapcsolódni az előzményekhez, de a trianoni trauma gyökereinek is hiányzik egyik szála, talán az egyik legfontosabb: '18 ugyanis az ország széteséséről szól. A magyarság életének négy sorsfordító eseménye közül – honfoglalás, államalapítás, mohácsi vész és 1918 – ez a legutóbbi azóta is életünk meghatározó sorscsapása volt.

Tisza Istvánról – már életében – a hazugságok, a rágalmak áradata indult el, leginkább a háború okozásának vádjával illették őt. Azt az embert, aki a következőképpen vélekedett a háborúról. Ezt írja 1914. augusztus 26-án Zeyk Margit unokahúgának: „A legjobb reménnyel nézek a jövőbe, persze azért borzasztó a győztes háború is. Az én lelkemben nyomort, szenvedést, pusztulást jelent minden háború, ártatlan vér kiontását, ártatlan asszonyok és gyermekek szenvedését. Elkeserít, hogy egy ilyen nagy háború intézésében van részem."

Aki így beszél, így érez, azt az embert nem lehet azzal vádolni, hogy áhítozta a háborút. Ha hozzágondoljuk ehhez, amit egy másik levelében írt, akkor értjük meg igazán Tisza személyiségét, nagyfokú felelősségérzetét, viszonyulását a nemzetéhez és a háborúhoz: amilyen nehéz szívvel határozta el magát a háborúért való felelősség vállalásában, épp oly erős benne az elhatározás, hogy csüggedés és habozás nélkül végig állja ezt a harcot. Levelei bizonyítékul szolgálnak arra, hogy Tisza mennyire ellenezte a háborút, nehezen határozta el magát az elfogadására, s azt is megtudjuk, hogyan osztozik a felelősségben. Ő nem hárítja el, nem hárítja át a felelősséget, vállalja azt, s amikor 1917-ben felmentik miniszterelnöki tisztéből, ugyanezen esztendő augusztus végén a frontra megy. Lelkiismerete nyugodt, mert tudja, Magyarországnak nem volt választása, Magyarországot belekényszerítették a nagy háborúba. Levelei arra a vádra is választ adnak, hogy miért nem mondott le 1914-ben, miért nem engedte át a kormányrudat másoknak. Erre a kérdésre több magyarázatot is adhatunk az adott körülmények ismeretében. A legnyilvánvalóbb: azért, mert felelősen gondolkodott. Tíz emberből kilencen a könnyebb utat választották volna. Az esetleges visszavonulás megingatta volna az embereket, háború idején a kormányválság igen rossz ómen mindenki számára. Különben sem fért össze Tisza jellemével a megfutamodás. Részéről éppen ez volt a felelős magatartás. Nem beszélve arról, hogy abban a közjogi helyzetben, amiben Magyarország akkor volt, nem akadt volna olyan vezető, aki távol tudta volna tartani az országot a háborús részvételtől. A háború kitörésének pillanatától a béke lehetőségét kereste, sőt Burián István közös külügyminiszternek írt levelében kijelenti, hogy a központi hatalmak győzelme esetén „oda szeretnék hatni, hogy a béke azonnali megkötésének föltétele mellett aránylag mérsékelt feltételekre igyekezzünk a németeket rávenni s magunk közt beszéljük meg, mit kívánjunk..."

Nehezen hihető az, hogy ne lettek voltak tisztában Tisza István politikusi, államférfiúi jellemével, gondolkodásával és emberi kvalitásaival, és konkrétan a háborúról vallott nézeteivel azok, akik a mai napig szajkózzák, ismételgetik Tisza István bűnösségét. Mert ha mindezt figyelembe vették volna, ha figyelembe vették volna Tisza István egész jellemét, az embert, és azt, hogy az ismert említett lépéséből (abból tehát, hogy tiltakozása ellenére Bécs ragaszkodott a Szerbiának küldendő kemény hangú ultimátumhoz), éppen ellenkező véleményt kellett volna kialakítaniuk róla. Azt, hogy éppen a helyén maradásával döntött felelősen. Távozása a kormány éléről minden valószínűség szerint kormányválságot idézett volna elő, s egy gyengébb, határozatlan politikusi figura nagyobb kárt okozott volna a nemzetnek.

Dóczy Péter alakítja Gróf Tisza IstvántForrás: Life.hu

Gróf Tisza István a bukovinai orosz fronton szolgált Kövess tábornagy hadseregében, amikor Herczeg Géza, Az Ujság c. lap tudósítója fel akarta keresni őt, hogy interjút készítsen vele. Az újságírónak nagy nehézségek – négy nap, négy éjszaka – és megfeszített munka árán sikerült a miniszterelnök közelébe jutnia. Mindenképpen érdekes téma a lapoknak és olvasóknak egyaránt, ha egy olyan Monarchia-szerte ismert politikussal közölnek beszélgetést, aki a kor meghatározó és emblematikus szereplője. Majd váratlanul a keleti front egyik, sokadik szereplője lesz, aki ráadásul ugyanolyan veszélynek van kitéve, mint bármely bajtársa vagy a hozzá beosztott honvédek. Ha sokan nem is akarták elhinni ezt a váltást, ő maga teljességgel természetesnek vette, hogy ott a helye a veszélyzónában, és közvetlenül részese a nagy öldöklésnek, emberi tragédiáknak.
Az újságíró így írja le a viszontagságos útját a nagy háborús káoszban, amíg eljutott Tisza ezredes főhadiszállásához: „Az orosz állásokkal szemben voltunk. A kapitány deckungjából [fedezékéből] tisztán lehetett látni az orosz vonal mögött elterülő egész vidéket."
Amikor végre megérkeznek, a második század parancsnoka, Bersovay főhadnagy közli a tudósítóval, hogy Tisza ezredest reggel óta nem látták, az első vonalban van, az állásokban, a lövészárokban megtalálja. Ez a nagy találkozás szeptemberben jött össze a tudósítónak. Mielőtt még felkereste volna a miniszterelnököt, Kövess tábornagytól kellett erre engedélyt kérnie. A tábornagy közölte vele, hogy Tiszával ő sem találkozott még, amióta a fronton van, de az a benyomás alakult ki róla, hogy igazi férfiként viselkedik. Tisza az az ember, aki egész lényével azt a benyomást kelti, hogy ő civilben is katona. Amennyiben a katonát úgy képzeli el az ember, aki a kötelességtudás és teljesítés mintaképe. Tisza igazi férfi, aki ahová állítják, lelkiismeretesen teljesíti kötelességét. Az, hogy a bukovinai hadsereg legfőbb parancsnoka hónapok elteltével sem találkozott a miniszterelnök-ezredessel, alátámasztja azt vélekedést, hogy Tisza István sohasem törekedett arra, hogy előnyöket szerezzen, csupán azért, mert közvetlenül a frontra történő kimenetele előtt a legmagasabb politikai pozíciót töltötte be. Nála minden előtt a haza ügye volt a fontos, nem a személyes érvényesülés. Ennek fényében érthető, miért nem kezdeményezte a mielőbbi találkozást katonai felettesével.

Tisza István tragédiáját Andrási Attila rendezésében legközelebb november 17-én láthatják a Pozsonyi úti református templom altemplomában 19 órás kezdéssel.

Szidiropulosz Archimédesz