3 kultúra, ahol az első menstruációt óriási ünneplés követi

Forrás: AFP/Yomiuri/Kotaro Numata -
első menstruáció menstruáció Japán szertartás Srí Lanka Ghána
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az első menstruációval a kislány nővé lesz, ennek pedig számos kultúrában hatalmas jelentősége volt - és van még ma is. A menstruációs vérben az élet forrását hitték, ezért ennek eljövetelét egyes közösségek megünnepelték. Ezzel szemben a mi kultúránkban nem örülünk az első vérzésnek, sőt, inkább titkolják a lányok, kényelmetlen számukra.

Vannak kultúrák, ahol egy lány első menstruációját népünnepély követi. Ezeknek a népcsoportoknál, törzseknél az első vérzés nem csak azt jelenti, hogy nő lett egy kislányból. Hiszik, hogy a biológiai folyamatnak köszönhetően egy teremtő energia születik. Mutatunk négy országot, ahol a mesturációs ünnepeknek köszönhetően boldogabb és kiegyensúlyozottabb, önmagukat szerető és elfogadó nők nevelkednek.

Ghána

A Ghánában élő krobo törzsben nem ünnepelnek meg külön-külön minden lányt. Egyszer egy évben, tavasszal tartanak egy nagy ünnepséget a pubertáskorba ért lányoknak. A hagyomány szerint aki ezen részt vesz, abból jó feleség lesz. A lányok a ceremónián félmeztelenül jelennek meg, csak láncok takarják a mellüket. Cukornádat és mogyorót kell rágcsálniuk, és a hajukat is leborotválják. Fedetlen keblüket legközelebb már csak a férjük láthatja.

Japán

Japánban 1876-ig a lányok 13 évesen, a fiúk 15 évesen estek át a felnőtté válás rituáléján. Fogaikat feketére festették, fejüket pedig leborotválták. Az ünnepség neve Seijin-no-Hi, és minden év januárjának második hétfőjén tartják még most is. Az időpont nem változott, az azonban igen, hogy az ünnepeltek manapság 20 évesen vehetnek részt rajta, ekkortól számítanak hivatalosan is felnőttnek. Seijin-no-Hi manapság vad bulikba torkollik, a fiatal nők kimonóban, a fiúk fekete öltönyben veszik be a városokat.

Seijin-no-Hi ceremónia napjainkban Forrás: AFP/Yomiuri/Kotaro Numata

Srí Lanka

Amikor egy lány először menstruál Srí Lankán, az akkora jelentőséggel bír, mint egy lakodalom. Összejönnek a rokonok és a barátok, ajándékokat visznek az ünnepeltnek, cserébe a szülők megvendégelik őket. A vérzés első napját az ünnepelt a család nőtagjaival tölti. Megfürdetik, száriba öltöztetik, és rengeteg ékszert aggatnak rá. Este templomba mennek, hogy áldást kérjenek a lányra.

Amikor egy lány először menstruál Srí Lankán, az akkora jelentőséggel bír, mint egy lakodalom Forrás: AFP/Yadid Levy

Ezeknek a furcsa ünnepségeknek, rituáléknak van egy nagyon fontos üzenete: az első menstruációt nem a szégyennel kapcsolják össze, hanem a büszkeséggel. A fiatal lányok boldogok, ünneplik őket az első vérzésnél. Örülnek, hogy nőnek születtek és ezáltal különlegesnek érzik magukat. Ezt pedig mindenképpen érdemes lenne eltanulni tőlük.

"A nőknek félelem vagy szégyen nélkül kell élniük azt az életet, amit szeretnének." Libresse

A cikket a Libresse támogatta.








Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.