Se áram, se fűtés, se vezetékes víz: nézd meg a világ legdurvább nyomornegyedeit

Forrás: AFP/Sajjad Hussain -
nyomornegyed nyomor magazin szegénység
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Modern és viszonylag kényelmes világunkban hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy még ma, a XXI. században is akadnak a Földnek olyan pontjai, ahol emberek milliói élnek elképesztő körülmények között.

A világ szinte minden országában léteznek gazdagabb és szegényebb városrészek, valamint akadnak olyan területek is, amelyekre nincs jobb szó, mint az, hogy nyomornegyed. A nyomornegyedekről általánosságban elmondható, hogy

a népsűrűség rendkívül magas, ebből adódóan pedig nagy a zsúfoltság, az épületek igen rossz állapotúak, a legtöbb esetben közművek sincsenek, a higiénés körülmények pedig kifejezetten rosszak.

Mexikó


A világ egyik legnagyobb nyomornegyede Mexikóban található, ezen belül is Mexikóváros külvárosában. A Neza–Chalco–Itza névre hallgató terület három városból áll, amelyek a következők: Nezahualcóyotl, Chalco és Ixtapaluca. Legtöbben mégis csak összefoglalva Neza–Chalco–Itzaként vagy még ennél is rövidebben Nezaként emlegetik.

Nezában nagyjából négymillió ember él tisztázatlan tulajdoni viszonyok között, kik hullámpalás viskókban, kik viszonylag tartós és rendezett házakban.

A világ egyik legnagyobb nyomornegyede Mexikóban található, ezen belül is Mexikóváros külvárosában Forrás: Notimex via AFP/Luis Ayala

Utóbbiak többségében valaha gazdag családok laktak, ám miután elhagyták otthonaikat, szemfüles „vállalkozók", olcsó bérlakásokká alakították át a kúriákat. Nezában nagy a népsűrűség és kiemelkedően magas a bűnözés, sok helyen nincs se víz, se csatorna, se áram, ráadásul 2006-ig itt működött a világ egyik legszennyezettebb hulladéklerakója is. Szintén nagyon jellemző erre a területre, hogy úgynevezett cholo bandák uralják, amelyeknek tagjai 25 év alattiak, és leginkább kábítószer-kereskedelemmel foglalkoznak. Bár Neza folyamatosan fejlődik, még mindig messze van attól, hogy ideális otthonnak lehessen nevezni.

India


Az indiai Mumbai a világ legnépesebb városai közé tartozik, lakosainak több mint fele pedig az itt található hatalmas nyomornegyedben, Dharaviban él. A nyomornegyed otthonául szolgál a bevándorlóknak, a vidékről felköltöző családoknak, de az alvilágnak is. Dharavi a maga szegénységével mégis kifejezetten szervezett. A negyedet két nagy részre lehet osztani: lakó- és ipari övezetre, ám még ezeken belül is elkülönülnek a különféle vallású és kasztú területek.

Dharaviban egymást érik a roskatag viskók, amelyek között sáros sikátorok és nyitott csatornák kanyarognak.

Az indiai Mumbai lakosainak több mint fele az itt található hatalmas nyomornegyedben, Dharaviban él Forrás: AFP/Sajjad Hussain

A legsúlyosabb probléma itt az ivóvíz hiánya, valamint a borzalmas higiéniai körülmények. Egy felmérés szerint még most is majdnem 1000 emberre jut itt egyetlen wc, ezért sokan a közeli folyóhoz járnak elvégezni a dolgukat. Oda, ahol mások fürödnek, megint mások pedig a ruháikat mossák. Mivel a negyed nagyon jó területen fekszik, így Dharavi felzárkóztatására és fejlesztésére számos terv született már, a megvalósítás azonban még várat magára.

Szlovákia

Ahhoz, hogy nyomortelepekre bukkanjunk, nem kell egy másik kontinensre utaznunk, hiszen Európában is akadnak belőlük szép számmal. Az egyik leghíresebb ilyen terület a kassai Luník IX-es lakótelep, amelyet Európa egyik legnagyobb nyomornegyedének tartanak. A panelházak - amelyeket még néhány éve teljesen ellepett a szemét -, ma már kissé jobban festenek, 2021-ben ugyanis ellátogatott ide a pápa, az ő tiszteletére pedig

buldózerrel ellapátolták a több emelet magasan felhalmozott hulladékkupacokat

és néhány életveszélyes épületet is lebontottak. Ennek ellenére a körülmények még ma is kétségbeejtőek a Luník IX-en, hiszen se áram, se fűtés, se vezetékes víz nincs a lakások többségében, a gyerekek nem járnak iskolába, és szinte mindenki elmenekült már innen, aki tehette. Maradt a nélkülözés, az embertelen életkörülmények és a klánok harca, na meg a remény...

A Luník IX-es lakótelep Európa egyik legnagyobb nyomornegyede Forrás: AFP/Vladimir Simicek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.