Ezek a sztárok csak egy hajszállal csúsztak le az ikonikus filmszerepekről

Forrás: Getty Images via AFP/2007 Getty Images/Evan Agostini, Collection ChristopheL via AFP/© Warner Bros/Warner Bros -
Matthew McConaughey Emma Watson ikonikus szerepek magazin Madonna Gwen Stefani
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elképzelni is nehéz a kedvenc filmjeinket más főszereplőkkel, pedig sok esetben csak egy hajszálon múlt, hogy végül az a színész kapta meg a szerepet, aki. Egészen más lenne ma a világ, ha a Mr. és Mrs. Smith női főszerepét nem Angelina Jolie kapta volna meg, pedig akár ez is megtörténhetett volna, és nem ez az egyetlen olyan ikonikus film, aminél nem volt az elejétől fogva egyértelmű a főszereplő személye. Mi már úgy szeretjük (vagy nem szeretjük) ezeket az alkotásokat, amilyenek lettek, de játsszunk el a gondolattal, mi történt volna, ha másik színészt választanak ezekre a szerepekre.

Madonna – Batman visszatér

Sokszor előfordul a sztárok élete során, hogy nemet mondanak egy-egy szerepre. Azt pedig, hogy jól tették-e, csak az idő dönti el. Madonna például szerepelhetett volna Macskanőként a Batman visszatérben, de valamiért úgy döntött, nem vállalja, így Michelle Pfeiffer vehette fel az ikonikus fekete jelmezt. Az énekesnő bizony azóta már nagyon sajnálja, hogy nem mondott igent erre a lehetőségre, de késő bánat. „Sajnálom, hogy visszautasítottam, elég vad volt" – mondta egyszer Madonna, aki a Showgirls című erotikus film főszerepére sem mondott igent, de azt rendkívül jó döntésnek tartja azóta is.

Madonna szerepelhetett volna Macskanőként a Batman visszatér-ben, de valamiért úgy döntött, nem vállalja Forrás: Getty Images via AFP/2007 Getty Images/Evan Agostini, Collection ChristopheL via AFP/© Warner Bros/Warner Bros

Gwen Stefani – Mr. és Mrs. Smith

A Mr. És Mrs. Smith című akciófilmet nem is azért ismerik sokan, mert olyan kiváló és különleges alkotás, hanem azért, mert ez a film vezetett az egyik legnagyobb sztárszakításhoz: Brad Pitt összejött Angelina Jolie-val a forgatás során, Jennifer Aniston pedig hoppon maradt. Ki tudja, milyen lenne a világ ma, ha annak idején Gwen Stefani úgy dönt, hogy mégsem akar a zenélésre koncentrálni és elvállalja az akcióhős szerepét Brad Pitt oldalán. Sosem tudjuk meg. „Szerettem volna megcsinálni, de zenélni jobban akartam" – mondta az ügyről Gwen Stefani.

Ki tudja, milyen lenne a világ ma, ha annak idején Gwen Stefani úgy dönt, hogy mégsem akar a zenélésre koncentrálni és elvállalja az akcióhős szerepét Forrás: Getty Images via AFP/2011 Getty Images/Jason Merritt, Collection ChristopheL via AFP/© Regency Enterprises / New Regency Pictures/Regency Enterprises / New Regenc

Emma Watson – Kaliforniai álom

A 2016-ban bemutatott musical elsöprő sikert aratott. Csak Oscar-díjból hatot sikerült bezsebelnie, nyert hét Golden Globe-ot, valamint öt BAFTA-díjat. A sok-sok elismerés közül kiemelten jutalmazták a női főszereplőt, aki Emma Stone volt, és utólag már bizonyára örülnek az alkotók, hogy az első kiszemeltjük nem ért rá elvállalni ezt a szerepet. Habár nem tudhatjuk: könnyen lehet, hogy Emma Watson is hasonlóan ragyogó alakítást nyújtott volna a Kaliforniai álomban, amilyet végül Emma Stone, de ennek egyszerűen így kellett lennie. A Harry Potter sztárját túlságosan lefoglalta a Szépség és a Szörnyeteg élőszereplős változatának készítése, ezért döntött úgy, hogy másnak adja át a lehetőséget.

Emma Watsont túlságosan lefoglalta a Szépség és a Szörnyeteg élőszereplős változatának készítése, ezért döntött úgy, hogy másnak adja át a lehetőséget Forrás: AFP/Jean-Baptiste Lacroix, Summit Entertainment

Matthew McConaughey – Titanic

A Titanic a valaha volt egyik legikonikusabb film, ebben ismerte meg igazán a világ Leonardo DiCapriót, nem beszélve arról, hogy ennek a drámának köszönhető a színész és Kate Winslet életre szóló barátsága. Arra gondolni is gyalázatos, hogy más is eljátszhatta volna a férfi főszerepet. Pedig Matthew McConaughey is nagyon jó esélyekkel indult, részt vett a válogatáson, próbált is Kate Winslettel, aki élvezte a közös jeleneteket, de hiába. Leo jött, látott és győzött. James Cameronnak meggyőződése volt, hogy nem játszhatja más Jack Dawson szerepét, és az idő őt igazolta.

Matthew McConaughey is nagyon jó esélyekkel indult, részt vett a válogatáson, próbált is Kate Winslettel, aki élvezte a közös jeleneteket, de hiába Forrás: Getty Images via AFP/2009 Getty Images/Frederick M. Brown, Collection ChristopheL via AFP/© Twentieth Century Fox / Paramount Pictures / Lightstorm Entertainment

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.