50 éve mutatták be A keresztapát – 12 érdekesség minden idők leghíresebb gengszterfilmjéről

Forrás: Collection ChristopheL via AFP/© Alfran Productions/Alfran Productions -
bemutató A keresztapa-trilógia A Keresztapa évforduló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egyik főszereplő a premieren balhézott a kivágott jelenetei miatt, Marlon Brando valójában nem is tömködött vattát a szájába a forgatáson, a híres macska véletlenül került a filmbe, a lófej viszont teljesen igazi volt. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkükben A keresztapa kapcsán, amit éppen 50 évvel ezelőtt vetítettek először moziban.

1. A keresztapa díszbemutatóját és világpremierjét 1972. március 14-én, azaz pontosan 50 évvel ezelőtt tartották a New York-i Loew's State Theatre moziban. A vetítés közben szembesült azzal a Sonny Corleonét játszó James Caan, hogy jó néhány jelenetét kivágták a végső változatból, ezt pedig a bemutatót követően nyilvánosan kérte számon a gyártó stúdió egyik vezetőjén.

2. A film főszerepét játszó Al Pacino maga is olasz származású, és az anyai nagyszülei épp abból a Corleone nevű faluból vándoroltak ki Amerikába, ahonnan a filmbeli maffiacsalád is származik a nevükkel együtt.

3. A keresztapa bemutatása idején nagy visszhangot keltett az, hogy Marlon Brando egy ilyen idős családfőt játszik el, hiszen mindössze 47 éves volt ekkor, és egészen addig klasszikus sztárszerepekben láthatta a közönség a kor férfiideálját. A sminkeseknek rengeteg munkájába is került a forgatáson, hogy a szerephez öregítsék Brandót.

4. A memóriája viszont tényleg olyan volt Brandónak, mintha már öreg lenne, mert a szövegeit nem igazán tudta, vagy akarta megtanulni. Emiatt aztán a felvételek nagy részében kis kártyákról olvasta fel a mondatait.

Marlon Brando A keresztapa című filmben Forrás: Collection ChristopheL via AFP/© Alfran Productions/Alfran Productions

5. A nevezetes anekdota Brando vattával kitömött pofazacskóiról viszont nem egészen úgy történt, mint ahogy az elterjedt. A színész valóban azt szerette volna, hogy Don Corleone úgy nézzen ki, mint egy bulldog, ehhez viszont csak a szereplőválogatás meghallgatásain használt vattát. A forgatáson, élesben már direkt erre a célra gyártott protézist kapott a szájába.

6. A Luca Brasit játszó Lenny Montana óriási rajongója volt Marlon Brandónak, és annyira izgult a közös jelenetük, egyben a film nyitójelenetének felvétele idején, hogy többször is belebakizott a szövegébe. A rendező Francis Ford Coppolának viszont ez megtetszett, hiszen a jelenet is arról szólt, hogy a zavarban lévő Brasi alázatosan járul a hatalmas Don elé, így a végső változatba is bekerültek a bakizós pillanatok.

7. Szintén a nyitójelenet híres szereplője a macska, ami Don Corleone kezei között dorombol, és aminek nyomán később szabályos divat lett a mozis és tévés főgonoszok számára a macskasimogatás. A cica eredetileg nem is szerepelt a forgatókönyvben, Marlon Brando szedte össze a stúdió területén kóborolva.

8. Figyeld a narancsokat! Francis Ford Coppola szándékosan használta a gyümölcsöket a filmben a fenyegető veszély rejtett szimbólumaiként: amikor narancsok látszanak filmben, mindig rövidesen bekövetkező haláleset várható.

9. A nevezetes levágott lófej az ágyban nem kellék, hanem igazi darab volt. A stáb egy vágóhídról szerezte, ahol kutyaeledel készítése céljából vágtak le több tucat lovat naponta.

10. A rendező Francis Ford Coppola több családtagját is alkalmazta a filmben. A Corleone-fiúk húgát, Conniet játszó Talia Shire nem más, mint a rendező húga (és az eredeti neve Talia Rose Coppola). De a rendező lánya, az azóta neves filmrendezővé vált Sofia Coppola is szerepel három hetesen a filmben: a híres keresztelési jelenetben ő a víz alá tartott kisbaba.

11. Noha egyértelműen Al Pacino a film főszereplője, az Oscarra mégsem őt nevezte a stúdió ebben a kategóriában, hanem Marlon Brandót. Al Pacinónak maradt a Legjobb mellékszereplő kategóriája, ezen pedig annyira megsértődött, hogy hiába került be a díjra jelölt öt színész közé, el sem ment a gálára. Ahogyan Marlon Brando sem, pedig ő még győzött is. Brando maga helyett egy népviseletbe öltözött indián nőt (mint később kiderült, felbérelt színésznőt) küldött a gálára, aki a köszönőbeszédben felolvasta a színész üzenetét, miszerint visszautasította a díjat, tiltakozásul az amerikai kormány és filmipar őslakosokkal kapcsolatos politikája miatt.

12. A keresztapa készítésének történetét rövidesen egy sorozatban is megismerhetjük. A számos nehézség, közte az igazi maffia „érdeklődése" nehezítette forgatás a The Offer című szériában elevenedik meg, aminek főszereplője Miles Teller lesz A keresztapa egyik producerét alakítva, míg Marlon Brandót Justin Chambers játssza. A sorozat április 28-án debütál a képernyőkön.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.