Egy boszorkány a példaképe a Star Wars sztárjának – 10 érdekesség a 30 éves Daisy Ridley-ről

Forrás: AFP -
színésznő Star Wars Daisy Ridley magazin Szabados Dániel születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nővéreivel virágneveken osztoznak, tinédzserként súlyos betegségeket küzdött le, nem képes abbahagyni az éneklést, és Agatha Christie hozta össze a pasijával. Ezekről, és sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 30. születésnapját ünneplő sztárszínésznő, Daisy Ridley kapcsán.

A nővéreivel virágneveken osztoznak.

A családjukban minden lánygyermek virágnevet kapott, így lett belőle Daisy (százszorszép), míg a két nővére a Poppy (pipacs) és Rose (rózsa) neveket viseli.

A dédapja is híres színész volt.

Annak az Arnold Ridley-nek a dédunokája, aki nemcsak színészként, de drámaíróként is sokat tett a brit színjátszásért, a Papák haptákban című tévés vígjátéksorozatban játszott szerepe nyomán pedig az egész ország ismerte.

Egy kiskorú boszorkány lett a példaképe.

Gyerekként a kedvenc filmje a Matilda, a kiskorú boszorkány volt, a főszereplője pedig saját példaképpé vált számára. Olyannyira, hogy később a Star Wars-filmekben játszva Rey figurájába is belecsempészett egy kicsit Matildából.

Matilda, a kiskorú boszorkány a példaképe a Star Wars sztárjának, Daisy Ridley-nek Forrás: AFP

Tinédzserként súlyos betegségeket küzdött le.

15 éves korában diagnosztizáltak nála endometriózist és policisztás ovárium szindrómát, emiatt pedig számos műtéten át kellett esnie, ami kamaszként nagyon megviselte az önképét és önbizalmát is.

Akkor is énekel, amikor nem kéne neki.

Imád énekelni, és jellegzetes szokása, hogy bármikor, bármilyen helyzetben csak úgy dalra fakad. A Star Wars: Az ébredő Erő forgatásán fogadást kötött vele a rendező J. J. Abrams, hogy nem képes kibírni egy egész napot éneklés nélkül. Ridley elvesztette a fogadást.

Tündeként dolgozott.

Mielőtt megkapta volna a karrierjét égbe repítő szerepet a Star Wars-ban, nem tudott megélni az alkalmi színészi munkáiból. Ezért aztán mellette pultosként dolgozott, egy ideig pedig tündének öltözve szórakoztatta a vevőket egy áruházban. Sőt, olyan jól csinálta, hogy a karácsonyi szezonra elő is léptették hercegnőnek.

Bal- és jobbkezes egyszerre.

Ha azt látod az új Star Wars-trilógiában, hogy Rey a bal kezét használja evéshez és íráshoz, de a jobb kezét a lövöldözéshez és a bunyózáshoz, annak oka nem valamilyen forgatási keveredés: Ridley a magánéletben is az ún. vegyes kezűek közé tartozik.

A csillagok több téren is meghatározók számára.

A bal lábán visel egy olyan tetoválást, ami három csillagot ábrázol, és noha gyönyörű szimbolika lenne, de ez nem arra a három Star Wars-filmre utal, amiben szerepelt. A tetkót ugyanis még tinédzserként csináltatta, miként egy békejelet is ekkor varratott a jobb füle mögé, és egy alkímiai szimbólumot is a jobb felsőcombjára.

Egy áldokumentumfilm hatására lett vegán.

Miután megnézte a Carnage: Swallowing the Past című filmet, hiába tudta a látottakról, hogy azok csak egy áldokumentumfilm képei, mégis olyan erős hatással volt rá, hogy lemondott az állati eredetű ételek fogyasztásáról. Ezt később annyival módosította, hogy halat azért néha eszik, és a teáját továbbra is mézzel issza.

Agatha Christie hozta össze a párjával.

A szintén színész Tom Bateman a partnere 2017 óta, akivel a Gyilkosság az Orient Expresszen forgatásán találkoztak (és aki nemrégiben fontos szerepet játszott a folytatás, a Halál a Níluson történetében is).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.