Az apjával építette meg a leghíresebb gitárját, tudósként is nagyon menő, Freddy Mercury halála és a saját válása depresszióba taszította, és a sztereofotók a mániája. 75. születésnapját ünnepli a rocktörténelem egyik legnagyobb gitárosa, az alábbi érdekességeket pedig talán te sem tudtad Brian Mayről.
Az apjával építette meg a leghíresebb gitárját
Még tinédzserként, a villamosmérnökként dolgozó apjával együtt készítette el az első elektromos gitárját, többek között egy régi kandalló fadeszkái, gyöngyház gombok, kötőtűk és egy motorbicikli szeleprugóinak felhasználásával. A Red Special névre keresztelt gitár pedig annyira tökéletesre sikerült, hogy May később világhírű zenészként is ezen játszott a legszívesebben.

Az asztrofizika doktora
Fizika és matematika szakon végezte el az egyetemet, majd csillagászatból kezdte meg a doktori tanulmányait, amit a zenei karrierje miatt félbehagyott. Évtizedekkel később azonban befejezte, amit elkezdett, és 2007-ben megvédte az asztrofizikából, konkrétan a csillagközi por mozgásairól szóló PhD értekezését, így tudományos fokozatot szerzett.
Aszteroidát és szitakötőt is elneveztek róla
A csillagászok is tisztában vannak vele, hogy ki a leghíresebb rocksztár a szakmájukban, ezért aztán egy frissen felfedezett kisbolygót is elneveztek róla, ami így az 52665 Brianmay titulust kapta. A Queen alapításának 40. évfordulója alkalmából pedig a zenekar mind a négy tagjáról elneveztek egy-egy szitakötő fajt, így létezik egy Heteragrion brianmayi is.
Ő alapította meg a Queent
Egészen pontosan ő alapította meg azt a zenekart, amiből aztán a Queen lett. Még egyetemistaként hozta létre a Smile nevű bandát, amihez csatlakozott Roger Taylor, majd amikor Freddy Mercury lett az énekes, átkeresztelték magukat Queenre, és aztán John Deacon basszusgitárossal lett teljes a híres felállás.
A Queen slágerei közül több is az ő szerzeménye
Nemcsak gitárosként, és néha énekesként tett hozzá nagyon sokat a Queen sikereihez, de dalszerzőként is. Ő írta többek között a We Will Rock You, a Who Wants to Live Forever, az I Want It All,vagy a The Show Must Go On slágereit is.
Egy régi pénzérmével penget
Nem a hivatalosan erre a célra szolgáló gitárpengetőkkel szeret játszani, hanem pénzérmével csap a húrok közé. Hosszú kísérletezgetés után arra jött rá, hogy a régi hatpennys érme az, ami a számára legtökéletesebb hangzást biztosítja. A probléma csak az, hogy ez az érme már a hetvenes években elkezdett kimenni a forgalomból, ezért aztán nagy becsben tartja minden darabját.
Sorozatsztárért hagyta el a feleségét
Chrissie Mullens 12 éven át volt a felesége, három gyermekük született. A házasságuk akkor ment végleg tönkre, amikor May beleszeretett Anita Dobson színésznőbe és sorozatsztárba, akiért végül elhagyta a feleségét. Dobsonnal azóta is, több mint három évtizede együtt vannak, de csak 2000-ben házasodtak össze.

Megküzdött a depresszióval is
Már világhírű és szupersikeres sztárként kellett szembenéznie a mentális betegséggel, amikor az apja és Freddy Mercury halála, valamint a házasságának tönkremenése körüli lelkiismereti viaskodása egyszerre taszította depresszióba. Annyira súlyossá vált a helyzete, hogy még az öngyilkosságot is fontolgatta, de szerencsére segítséggel túl tudott jutni a nehéz peridóduson.
Gyűlöli a cigifüstöt
Az apja láncdohányosként mindig mindent telefüstölt, ezért aztán May egy életre megutálta a cigit. Amikor a világ legtöbb koncerthelyszínén még természetesnek számított a cigizés, ő már akkor többször kitiltatta a dohányzást a fellépéseikről.
A sztereófotók a hobbija
Rajong a sztereófotókért, amelyek a fényképezés hőskorának 3D-s felvételei, és speciális nézőkével megtekintve adnak ki térhatást. Maga is gyűjt ilyeneket, könyvet is adott ki egy viktoriánus korabeli sztereófotós munkásságáról, és a Queen évtizedeiről maga is készített ilyen technikával fényképeket..