Utcai seftesből lett macsó akcióhős - 55. születésnapját ünnepli Jason Statham

Jason Statham akcióhős születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Élsportoló és modell is volt a színészkedés előtt, 49 évesen lett apa, összetévesztette a Balatont a tengerrel, és rövidesen újra Guy Ritchie-filmben láthatod. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a kerek születésnapját ünneplő Jason Statham kapcsán.

A saját életéből tudott meríteni az utcai szélhámos szerepéhez


Élete első filmszerepét A ravasz, az agy és két füstölgő puskacsőben játszotta, utcán seftelő kisstílű szélhámost alakítva. Ebben pedig voltak tapasztalatai a saját életéből is: kalandos életű édesapja is foglalkozott hasonlóval (olyan egyéb munkák mellett, mint a szobafestés, szénbányászat és bárénekesség), és Statham is sokat seftelt fiatalkorában, nem mindig tartva be a törvény szabályait.

Guy Ritchie filmjeinek másik sztárja a gyerekkori barátja


Már kiskora óta óriási cimborája Vinnie Jones, akivel együtt fociztak gyerekként, majd a Guy Ritchie filmekben újra közösen mókázhattak. Sőt, a közös focizás is újra összejött nekik a filmvásznon, a Gépállat SC című filmben.

Élsportoló volt a színészkarrierje előtt


Egy nyaralás alkalmával annyira lenyűgözte őt az uszodában egy toronyugró látványa, hogy ő is elkezdte ezt a sportot űzni. Ráadásul roppant sikeresnek is bizonyult benne: a brit műugró válogatottba is bekerült, és a karrierje csúcsán a világranglista 12. helyén tartották számon.

Modellként került be élete első filmjébe


Egy műugró edzés közben figyelt fel rá a French Connection nevű divatcég egyik ügynöke, akik aztán modellként is foglalkoztatni kezdték, rövidesen pedig Statham már olyan márkák számára is pózolt, mint a Tommy Hilfiger, vagy a Levi's. A French Connection pedig támogatta A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső elkészítését, de természetesen nem csak ezért került bele Statham a filmbe: a próbafelvételek során meggyőzte Guy Ritchie-t is.

A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső Jason Statham első filmje Forrás: AFP

Odavan a kaszkadőrködésért


Híres arról, hogy a filmjeiben maga hajtja végre a legtöbb kaszkadőrmutatványt, és rendszeresen lobbizik azért, hogy az Oscar-gálán kapjon külön kategóriát az ilyesfajta teljesítmény is. A filmjeinek akciójeleneteire mindig egy egész csapat kaszkadőrrel készült fel, és a forgatásokon is velük szeret a legjobban bandázni.

Összetévesztette a Balatont a tengerrel


A kém című filmjében a saját, mindig kemény öklű, állú és nézésű filmes imidzsének paródiáját játszotta el egy nem túl okos titkosügynök szerepében. A Magyarországon forgatott filmbe pedig még egy helyi vonatkozású poén is belefért, amikor Statham a Balaton partjáról indulva akart kihajózni a tengerre.

49 évesen lett apa


2010 óta az egykori fehérneműmodell és színésznő, Rose Huntington-Whiteley a párja. Közös gyermekük, Jack Oscar 2017 júniusában jött a világra, második gyermekük 2022 februárjában látta meg a napvilágot.

Jason Statham és Rosie Huntington-Whiteley AFP

A feláldozhatók forgatásán csak a képességeinek köszönhette az életét


A feláldozhatók harmadik részének bulgáriai forgatásán egy háromtonnás kamiont vezetett nagy sebességgel, aminek elromlott a fékje. Statham kénytelen volt belevezetni a járművet a Fekete-tengerbe, hogy valahogy megállítsa. Elsüllyedt a kamionnal együtt, és a szereplőtárs Sylvester Stallone szerint csak a profi úszóképességeinek köszönhette, hogy élve ki tudott szabadulni a helyzetből, bármelyik másik színész számára halálos lett volna a baleset.

Rövidesen újra Guy Ritchie-filmben láthatod


A Fortune-hadművelet: A nagy átverés című filmben immár ötödszörre dolgozik együtt Statham és Ritchie, a magyarországi mozibemutatót pedig szeptemberre ígéri a hazai forgalmazó.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.