Minden idők legdrágább sorozatának formájában térnek vissza a nézők elé J. R. R. Tolkien, A Gyűrűk Ura írójának művei. De senki ne számítson ezúttal Frodóra, Aragornra, Gollamra és a többiekre: A hatalom gyűrűinek története több ezer évvel korábban játszódik.

1. Ez minden idők legdrágább tévésorozata: A Gyűrűk Ura – A hatalom gyűrűi első évada közel 500 millió dollárból készült, ami többszöröse az eddigi csúcstartónak, a Trónok harca utolsó évadának.

2. Az Amazon óriásvállalat már jó ideje foglalkozik sorozatgyártással is, és 2017-ben azzal a nem titkolt szándékkal vették meg J. R. R. Tolkien néhány eddig meg nem filmesített művének jogait, hogy ezekből elkészítsék a saját fantasy szuperprodukciójukat, a Trónok harca sikerén felbuzdulva.

3. A művek megfilmesítési jogaiért zajló licitben az Amazon többek között az HBO-t és a Netflixet győzte le egy 250 millió dolláros ajánlattal.

4. Ezek a művek Középfölde történetének Másodkoráról szólnak, többek között a Gyűrűk Ura-regények függelékeiben vázlatosan kifejtve. A Gyűrűk Ura története a Harmadkorban játszódik, így ehhez képest több ezer évvel korábban játszódik a sorozat története, többek között Szauron felemelkedését, Númenor tragédiáját, a Végzet Hegyénél zajló első óriási harcot elmesélve.

5. A szerzői jogokat átadó Tolkien-örökösök kikötötték, hogy nem lehet átfedés a sorozat és korábbi filmek története között.

6. Ennek ellenére akadnak olyan figurák, akik mindkét produkcióban felbukkannak. Ezt a tündék kvázi halhatatlansága miatt teheti meg például Elrond és Galadriel, akik közül utóbbi a sorozat egyik legfőbb hőse.

Galadriel és Elrond, akik mindkét produkcióban felbukkannakForrás: IMDb

7. Galadriel az egyik főszereplő, de rajta kívül van még 21, legalábbis a sorozat forgatókönyvírói úgy számoltak, hogy összesen 22 főbb karaktert kellett mozgatniuk a szerteágazó, több szálon futó cselekmény során.

8. Az Elrondot játszó színész, Robert Aramayo nem most először formálja meg egy jól ismert fantasykarakter fiatalkori énjét. A Trónok harcában ugyanis ő játszott az ifjú Ned Starkot (Sean Bean) a visszaemlékezésekben-látomásokban.

Robert AramayoForrás: IMDb

9. Az Amazon a sorozat fejlesztésének egy korai fázisában megkereste a Gyűrűk Ura- és Hobbit-filmek alkotóját, Peter Jacksont is azzal, hogy volna-e kedve valamilyen formában közreműködni a sorozatban. Peter Jackson elkérte a forgatókönyveket, hogy azok ismeretében dönthessen. A kért forgatókönyvek azonban sosem érkeztek meg hozzá, így elmaradt az együttműködés, amit Jackson annyira nem is bán, mert szerinte már így is túlságosan elkötelezte eddig az alkotói karrierjét Tolkien világa mellett.

10. Az alkotók nem kevesebb, mint öt évadra terveznek előre a sorozattal, és nagyon kiforrott elképzelésekkel rendelkeznek: már most tudják, hogy mi lesz utolsó évad utolsó epizódjának utolsó képe.

11. A Gyűrűk Ura – A hatalom gyűrűi első két részének rendezését és a sorozat látványvilágának kitalálását J. A. Bayona végezte el, akinek a nevéhez olyan mozifilmek fűződnek, mint az Árvaház, A lehetetlen, vagy a Jurassic World: Bukott birodalom.

12. A sorozat főcímzenéjét ugyanaz a Howard Shore komponálta, aki a Gyűrűk Ura-filmek dallamait is szerezte. A főcímzenén kívül azonban többet ezúttal nem vállalt: az epizódok közben hallható dallamokért Bear McCreary (The Walking Dead, Battlestar Galactica) felelt.

13. A különféle fantasy-lények megteremtésénél az alkotók igyekeztek minél kevésbé a digitális trükkökre hagyatkozni, és inkább valós, kézzel fogható maszkok, sminkek és protézisek segítségével megteremteni a tündéket, törpöket, orkokat.

A különféle fantasy-lények megteremtésénél az alkotók igyekeztek minél kevésbé a digitális trükkökre hagyatkozniForrás: IMDb

14. Még a forgatáson is óriási titoktartás övezte a sorozat sztorijának részleteit. A szereplők sem kapták meg a teljes forgatókönyveket, sőt a díszletek közül is csak azokba léphettek be, ahol a saját jeleneteik játszódtak.

15. Az Amazon már azelőtt megrendelte a második évadot a sorozatból, hogy az első a nézők elé került volna. Tudhattak valamit: a nyitó duplarész a saját számításaik szerint világszerte 25 millió nézővel debütált.