140 éve született minden idők leghíresebb magyar színésze – 10 érdekesség Lugosi Béláról

Lugosi Béla film Drakula mozi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Máig ő az első számú filmes Drakula, de hogyan jutott el idáig egy Temes megyei kisvárosból egy Blaskó Béla nevű fiúcska? Cikkünkből kiderül, sok egyéb érdekesség mellett.

A szülőhelye nevét vette fel.

Eredetileg Blaskó Béla Ferenc Dezső néven született 1882. október 20-án, az akkor az Osztrák-Magyar Monarchiához, ma Romániához tartozó Lugos városában. Színésszé válva először az Olt Arisztid művésznévvel próbálkozott, majd végül a szülővárosa nevét vette fel.

Igazi színészsztár volt Magyarországon is.

Az apja halála után, 12 évesen lelépett otthonról, és mindenféle alkalmi munkák után színészként kezdett el dolgozni. Először a temesvári színházban játszott, majd Debrecenben és Szegeden, 30 éves korára pedig a Nemzeti Színház szerződtette. Mindenhol olyan főszerepeket játszhatott el, mint a Hamlet, a Macbeth, vagy a III. Richárd, miközben filmeket is forgatott.

Lugosi Béla színművész és első felesége, Szmik Ilona Forrás: Fortepan / Saly Noémi

Harcolt az első világháborúban.

A Monarchia hadseregének tagjaként részt vett az első világháborúban, és a fennmaradt dokumentumok szerint a szakaszvezetői rangig biztosan eljutott a 43. gyalogezredben, valamint kórházba is került sérüléssel. Később Hollywoodban ő maga azt mesélte, hogy hóhérként is kellett tevékenykednie a háborúban, és hogy egy alkalommal egy tömegsír hullái közé bújva tudott túlélni.

A politikai szerepvállalása miatt kellett elhagynia Magyarországot.

Az 1919-es őszirózsás forradalomban és az azt követő Tanácsköztársaság idején aktív politikai szerepet vállalt a világéletében baloldali elkötelezettségű Lugosi, ő szervezte meg a színész szakszervezetet is. (Később Hollywoodban is ő lett az egyik első alapítója a máig létező, SAG nevű színész érdekvédelmi képviseletnek.) A Tanácsköztársaság bukása után emigrálnia kellett, előbb Bécsbe és Németországba, majd Amerikába vándorolt ki. Az első felesége nem követte, mert nem akarta itthagyni az idős szüleit.

Először színpadon játszotta el Drakulát.

Bram Stoker híres rémregényének címszereplőjét egy Broadway-előadásban játszotta el először – amiben csak azért kapta meg a szerepet, mert az eredetileg kiszemelt színész meghalt. Miután a színpadon sikert aratott a szereppel, az 1931-es, klasszikussá vált filmverzióban is ő lett Drakula, bevonulva a mozitörténelembe.

Drogfüggőséggel küzdött.

A háborús sérülései miatt folyamatos fájdalmakkal küzdött, erre pedig különféle, egyre erősebb gyógyszereket szedett, amiknek a morfiumtartalma fokozatosan fizikailag is függővé tette. Élete végén már nagyon komoly adag morfiumra volt szüksége minden nap a hétköznapi működéshez is.

A világ legrosszabb rendezőjével készítette az utolsó filmjeit.

Drakula szerepe ugyan híressé tette, de be is skatulyázta Lugosit, aki ezután gyakorlatilag csak az akkoriban nem túl nagy presztízzsel bíró horror műfajban kapott szerepeket, ott is egyre kevesebbet. Élete végén már minden felkérést elvállalt, így a valaha volt legrosszabb filmrendezőként elhíresült Edward D. Wood Jr. produkcióit is. A 9-es terv a világűrből forgatása közben hunyt el, a film további jeleneteiben a rendező feleségének csontkovácsa ugrott be helyette, az arcát a köpenyével takarva. Erről az időszakról szól az Ed Wood című film, amiben Martin Landau alakította Lugosit. A Ed Woodot megformáló Johnny Depp pedig akkora rajongója lett Lugosinak, hogy megvette az egykori hollywoodi villáját is.

Az egyik házassága csak 3 napig tartott.

Híresen nagy nőcsábász volt egész életében, feleségből is ötöt fogyasztott el. A házasságai közül csak egyik bizonyult tartósnak (Lillian Archtól született az egyetlen gyermeke is), míg a legrövidebb frigy Beatrice Weeks mellett mindössze három napig tartott, mert kirobbant a botrány egy Clara Bow hollywoodi sztárszínésznő részvételével kialakult szerelmi háromszögről.

Drakulajelmezben temették el.

1956. augusztus 16-án hunyt el, és a leghíresebb szerepének kosztümjében, Drakula köpenyében temették el. A temetésen a legenda szerint a szintén magyar származású hollywoodi sztár, Peter Lorre (Casablanca, A máltai sólyom) megkérdezte: „Nem kellene egy karót átszúrni a szívén a biztonság kedvéért?".

Bélyeggyűjtőként került bélyegre.

A hobbija a bélyeggyűjtés volt, és minden bizonnyal nagy boldogsággal töltötte volna el az a tudat, hogy a halála után ő is bélyegre került. A kilencvenes évek végén az amerikai posta ugyanis kiadott egy sorozatot, amin híres mozis szörnyek szerepeltek, közöttük Drakula is, természetesen Lugosi Béla arcképével.

Épp a 140. születésnapra időzítve, tehát ezekben a napokban jelent meg Lugosi amerikai éveiről egy regény, amely az Akcentus címet viseli. Aki többet szeretne megtudni a színészről, annak szívesen ajánljuk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.