Utcát neveznek el Törőcsik Mariról Velemben

Forrás: Eöri Szabó Zsolt/Eöri Szabó Zsolt
Forrás: Eöri Szabó Zsolt/Eöri Szabó Zsolt -
Velem színésznő Törőcsik Mari
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Köztudott: Budapest mellett a Vas megyei Velemben töltötte idejének egy részét Törőcsik Mari. A színésznő ebbe a festői falucskában találta meg a nyugalmat, a helyiek szerették, befogadták. Most kiderült: utcát neveznek el róla a községben. 

A település polgármestere, Bakos László a Blikknek elárulta: a Vas megyei kis falu egyik új építésű házakból álló negyedében neveznek el utcát a színésznőről és azt is elmondta, a házzal szembeni padra szeretnének egy Törőcsik Mari szobrot is készíteni, ugyanis ott nagyon szeretett üldögélni.

"Sokan zarándokolnak ide, gyertyát gyújtanak, virágot hoznak" - tette hozzá.

Korábban volt olyan terv, hogy a színésznő házát Törőcsik Mari-emlékházzá alakítják át, de úgy tűnik ebből több okból sem lesz semmi.

Forrás: Eöri Szabó Zsolt/Eöri Szabó Zsolt

"Egyelőre semmilyen konkrét egyeztetés nem történt az örökösökkel, de az is érthető, ha úgy döntenek, eladják a házat. Ha piaci áron szeretnék értékesíteni, az legalább ötvenmillió forint, ha nem több. Ez egyáltalán nem férne bele a település költségvetésébe. Emellett azt is be kellett látni, hogy Törőcsik Mari nem szerette volna ezt az emlékházat" - nyilatkozta a Blikknek a polgármester, és azt is elmondta, a legvalószínűbb, hogy egy emléktábla kerül majd a házra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.