Nem szívesen nézi vissza magát a TV2 új sorozatának legkisebb főhőse

TV2 riport interjú Hazatalálsz sorozat Mátyássy Bence magazin Mátyássy Kála premier
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Január 23-án, hétfőn este debütál a TV2-n a csatorna vadonatúj napi drámasorozata, a Hazatalálsz, melyben bepillantást nyerhetünk a Budapesttől pár száz kilométerre fekvő csendes kisváros, Farkasliget életébe. Egyesek már évtizedek óta itt élnek, míg mások csak most először élvezhetik az otthonos közösség szeretetét. Közéjük tartozik a főhős, Tamás kislánya, Mesi is.

A történet jófiúja gyerekként már járt Farkasligeten, hiszen, miután elveszítette a szüleit, nővérével a farkasligeti gyermekotthonba került. Felnőve azonban Budapestre költözött, kitanulta a rendőrszakmát, ám az életét egy nem várt esemény derékba törte. Korrupciós botrányba keveredett, megcsalta, majd elhagyta a felesége, végül pedig egyedül maradt kislányával. Végső megoldásként, munka és pénz nélkül hazaköltözött Farkasligetre, ahol nem mindenki várja őt tárt karokkal.

Tamást Hajmási Dávid alakítja, sorozatbeli kislányát pedig Mátyássy Kála Cecília játssza, akinek ez lesz ugyan az első nagy sorozatszerepe, de nem idegen látvány számára sem a kamera, sem pedig a színpad. Mint az édesapjától, a szintén színész Mátyássy Bencétől megtudtuk, Kála több filmben, színpadi előadásban és reklámfilmben is szerepelt már.

Hajmási Dávid és Mátyássy Kála a Hazatalálsz sajtóvetítésén Forrás: TV2

"Azt látjuk rajta, hogy szereti csinálni, és szerintünk jó is benne, a végső döntést azonban mindig ő hozza meg. Mi nem erőltetünk semmit, de ha ő szeretne elmenni egy szereplőválogatásra vagy szeretne játszani, akkor támogatjuk" – mesélte a büszke édesapa, aki nem félti kislányát, hiszen ő maga is pontosan tudja, mivel jár a színészet, és ezért nem is engedi el Kála kezét.

A Hazatalálsz forgatásán mindig ott voltak Kálával a szülei vagy a nagyszülei. A három hónapon át tartó munka pedig fárasztó volt a felnőttek, de különösképpen a gyerekszínészek számára.

"Amikor nagyon, de tényleg nagyon fáradt voltam, akkor nehezebb volt koncentrálni, volt, hogy többször is újra kellett csinálni egy jelenetet, de ettől függetlenül az egész egy nagy buli volt, nem is munkának tekintettem" – mondta Kála a Life.hu-nak, majd hozzátette: "Utálom visszanézni magamat, de látva az első részt, az az érzésem, hogy ez jól sikerült."

A kislány a legtöbb időt sorozatbeli édesapjával, a Tamást alakító Hajmási Dáviddal töltötte, akivel összebarátkozott a forgatás alatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.