Ilyen sokszínű Európa! Ezektől a helyektől garantáltan felélénkülsz!

Forrás: Thinkstock -
Costa Nova Gran Canaria Balat utazás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A téli hideg és szürkeség után lélekmelengető tavaszi kiruccanásra vágysz? Nem csak a természet nyújthat mindehhez színes hátteret, hiszen a szivárvány összes árnyalatában pompázó épületek még különlegesebbé, még meseszerűbbé varázsolnak egy-egy települést. Ugye, milyen jó lenne ilyen kilátással ébredni?

Balat, a miniatűr Isztambul

Ha te is az a típusú utazó vagy, aki szívesen letér a kitaposott ösvényekről, a kötelező turistakörök lefutása helyett hagyd magad elveszni egy kicsit a történelmi Balat negyedben. Isztambul egyik legérdekesebb része valóságos „élő múzeum": a templomok, a zsinagógák, a fürdők és a piacok gazdag történelmi múltról tanúskodnak. A kozmopolita negyed architektúrája egy letűnt korszakot idéz, és vibrálóan színes épületeinek köszönheti azt a különleges hangulatát, ami első pillantásra rabul ejti az utazó szívét. Téged is megbabonáz majd a házak előtt játszó gyerekek, a szárítókötélen ringatózó ruhák látványa, és egy csésze török kávé mellett hosszasan élvezheted az ablakokból kiszűrődő zenét.

Balat Forrás: Thinkstock

A Life.hu extra tippje

Több ezer éves kultúra, lenyűgöző látnivalók, pezsgő éjszakai élet, lélegzetelállító kilátás. Élvezz ki minden percet Isztambulban! Nézd meg élőben is a Hagia Szophiát, a Kék mecsetet, a Topkapit, gyönyörködj a bizánci építészet leghíresebb alkotásaiban, és látogass el a Boszporuszhoz! Isztambul városlátogatás 64 900Ft/fő/3 éjtől

Csíkos házikók a tengerparton

Rövid autóútra Aveiro városától, becenevén a portugál Velencétől található Costa Nova, ami a vízi sportok kedvelőinek és a strandolni vágyóknak kiváló kikapcsolódási lehetőséget nyújt. Az üdülőhely a 19. század közepén vált népszerűvé, amikor a nyári szezonban művészek és értelmiségiek tucatjai bérelték ki a helyi halászoktól a házikókat. A színes, csíkos tengerparti faházak (portugálul palheiros) Costa Nova legszembetűnőbb sajátosságai, és elsétálva előttük úgy fogod érezni magad, mintha Cukorkaországban járnál. Ezek a különleges épületek napnyugta és napfelkelte idején mutatják legszebb arcukat – ne felejtsd el megörökíteni a nem mindennapi látványt!

Costa Nova Forrás: Wikipedia

Játszótér a színek szerelmeseinek

Gran Canaria egyik legelbűvölőbb települése gyarmati stílusú építészetével, a Kanári-szigetek leghíresebb bazilikájával és kitűnő tradicionális konyhájával vonzza a hazai és külföldi turistákat. Teror főterét és utcáit régi házak szegélyezik, amelyek igazi varázsát az élénk színek és a jellegzetes fabalkonok adják. A vasárnapi piacon nem csupán gyönyörű kézműves portékákat vásárolhatsz, de olyan gasztronómiai különlegességeket is megkóstolhatsz, mint pl. a chorizo de Teror (kenhető kolbászfajta).

Wrocław csupa meglepetés!

Wrocław egy igazán frissítő város, és - ellentétben Krakkóval vagy Varsóval - nem hemzseg a turistáktól. Lengyelország még viszonylag felfedezetlen ékszerdoboza tökéletes tavaszi úti cél, ahol páratlanul izgalmasan keveredik a régi idők bája és a fiatalos, kozmopolita hangulat. A nagyszerű állapotban fennmaradt óvárosban találhatók a legszebb építészeti remekművek, de a legjobb üzletek, éttermek és múzeumok is. Szilézia történelmi fővárosának szíve a középkori piactér (Rynek), ami az élénk színekben pompázó épületeknek köszönhetően különösen szép, a városháza pedig a gótikus építészet egyik legnagyszerűbb példája egész Európában.

Wroclaw Forrás: Thinkstock

Egy kicsit francia, egy kicsit olasz

A Franciaország gyöngyszemeként is emlegetett Menton két dologról híres: a karneváli hangulatot idéző Citromfesztiválról és a szubtrópusi mikroklímáról. Az olasz-francia határon lévő település a mediterrán világ minden „kellékével" rendelkezik, és nem csoda, hogy páratlan szépsége évtizedek óta mágnesként vonzza a művészeket, az uralkodókat és a tehetős külföldieket. Eltekintve a fényűző kúriáktól és az egzotikus kertektől a tengerparti üdülőhely igazi karaktere az óváros szűk utcáiban és pasztellszínű házaiban rejlik.

Menton Forrás: Thinkstock

Life.hu-tipp

A mentoni Jean Cocteau Múzeum az egyik legújabb és építészetileg leginkább lenyűgöző múzeum a Cote d'Azur-on, a szokatlan dizájnt a rendkívül sokoldalú művész munkássága inspirálta.

Wellnesshotelek a tavaszi felfrissülés jegyében - 4 hely, ahol kipihenheted a telethttp://www.life.hu/lifeutazas/20150331-magyar-wellness-hotelek-ahol-kipihenheted-magad-villany-tapolca-zirc-mezokovesd.htmlA tavaszi fáradtság leküzdésének legjobb módja, ha megadod a testednek és a lelkednek, ami jár neki. Ha az utóbbi időben kicsit elhanyagoltad ezt, épp itt az ideje egy fizikailag és lelkileg is megújító „nagygenerálnak" – irány egy kellemes wellnesshotel, ahol a kényeztetést más remek programokkal is összekötheted.UtazásOrigoIde vonul vissza Kate Moss - Whiskytúrázz a skót felföldön!http://www.life.hu/lifeutazas/20150309-ide-vonul-vissza-kate-moss-whiskyturazz-a-skot-felfoldon.htmlJólesne a nyüzsgő városi létből kiszakadva néhány napot valami egészen különleges helyen eltölteni? A Speyside régióból származik a világ két legnépszerűbb single malt whiskyje, de mást is rejteget, mint a skótok életesszenciája. A legendás szeszfőzdék, a festői halászfalvak, a történelmi kastélyok és a patinás golfpályák mellett a vadregényes táj is hívogató, így a skót felföld tökéletes választás, ha pár napra szeretnél elbújni kedveseddel a világ elől. UtazásThinkstockMexikóra hangolva: 11 nap a varázslat földjén Danics Dórávalhttp://www.life.hu/lifeutazas/20150310-danics-dora-az-x-faktor-gyoztese-mexikoban-jart.htmlAz X-Faktor negyedik évadának győztese, Danics Dóra nemrég tért haza nyereményútjáról, ahová édesanyja, a humorista Bach Szilvia kísérte el. A bájos énekesnő régóta vágyódott Mexikóba, és leírhatatlanul boldog, hogy most végre a saját szemével is láthatta a nevezetes helyszíneket. Dórát azonnal magával ragadta a hatalmas ország sokszínűsége, a kint töltött napokról pedig örömmel számolt be nekünk.UtazásThinkstockSzínes kavalkád: élvezd a tavaszi napsütést Athénban!http://www.life.hu/lifeutazas/20150304-utazas-es-kirandulas-tavaszi-napsutes-athenban.htmlA görög metropolisz éveken át csak „egyéjszakás kalandnak" számított útban a környező szigetek felé, de ma már egy kiruccanás sokkal többet nyújt a főbb nevezetességek előtti szokásos fotózkodásnál. Athén újra feltalálta magát egy olyan városként, ahol harmonikusan illeszkednek egymáshoz a múlt emlékei és az új kor vívmányai, így ideális „randihely" történelemrajongóknak, trendkövetőknek. UtazásThinkstockBoracay szépségével nem lehet betelni - Iszak Eszti elárulja, miért!http://www.life.hu/lifeutazas/20150323-utazas-iszak-eszti-musorvezeto-boracay-i-nyaralasarol-meselt.htmlIszak Eszter a modellkedéssel töltött évei alatt Amerikától Japánig számtalan helyen megfordult, ám a Fülöp-szigeteket az egyik leggyönyörűbb helynek tartja azok közül, ahol eddig járt. A VIVA TV műsorvezetője nemrég tért vissza Boracay-ról, ahol egy hetet töltött szerelmével, Dobrády Ákossal. Eszti azt mondta, hogy a fehér homokos strandokon, a festői naplementén és az izgalmas vízi kalandokon túl van valami Boracay-ban, ami azonnal magával ragadja az embert. Erről mesélt a Life.hu-nak.Utazás--Ahova csak kevesen merészkednek: elképesztő helyek a nagyvilágbanhttp://www.life.hu/lifeutazas/20150414-elkepeszto-helyek-a-nagyvilagban-arab-felsziget-tristan-de-cunha-mawsynram.htmlMinden egyes utazás izgalmas kikapcsolódást jelent, de léteznek a világnak olyan pontjai, ahová nem igazán vágyik egy „átlagturista". Ezzel szemben a kihívásokat kereső kalandorok valószínűleg nem sokat gondolkodnak, mielőtt megvásárolják a repülőjegyet ezekre a különleges helyekre. Olyan tájakat mutatunk, ahova csak kevesen merészkednek. UtazásOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.