Két kajakosunk szervezetében is tiltott szert találtak

Forrás: MTI/Kovács Tamás -
dopping riói olimpia doppingvétség kizárás kajak
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége úgy döntött, hogy megváltoztatja a riói olimpiára utazó férfi kajakversenyzők névsorát, mivel két sportoló leadott mintáiban tiltott szert találtak. Ugyan ez hivatalosan nem minősül doppingvétségnek, a szövetség precedenst akar teremteni.

Nem utazhatnak ki a riói olimpiára, valamint fegyelmi eljárást is indítanak az ellen a két kajakos ellen, akiknek szervezetében tiltott szert találtak. Fejenként három-három atipikus mintát produkáltak, ami hivatalosan nem minősül ugyan doppingvétségnek, mégsem indulhatnak az olimpián.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az egyik sportoló mintája annyira alátámasztotta a tiltott szer használatának gyanúját, hogy a mintát a vizsgáló laboratórium továbbküldte a WADA referencialaboratóriumába, Londonba. A másik kajakos mintája is egyértelműen atipikus eredményt mutat, a vizsgálatot végző laboratórium ezért az ő esetében további mintavételeket és vizsgálatokat javasolt.

A szövetség elnöksége úgy döntött, hogy precedenst teremt, és újabb szintre emeli a tiszta sportért vívott harcot.

Bár a két versenyző jogilag nem követett el doppingvétséget, de szervezetükben megállapíthatóan szintetikus növekedési hormont találtak, ezért fegyelmi eljárás indul ellenük, és az elnökség döntése értelmében kikerülnek az olimpiai csapatból. A vétséget elkövető versenyzők nevét nem közölték, de az elnökség az olimpiára utazó férfi kajakos versenyzők névsorát kiegészítették Molnár Péter és Tótka Sándor versenyzőkkel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.